Deutsche Welle: Magyar diplomaták segíthettek megtervezni Gruevszki szökését

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Deutsche Welle: Magyar diplomaták segíthettek megtervezni Gruevszki szökését

A Deutsche Welle szerint már hetekkel Nikola Gruevszki szökése előtt, többször felbukkantak a szerbiai magyar külképviselet autói annak a szkopjei szállodának a mélygarázsában, ahol a volt macedón miniszterelnököt utoljára látták. Ebből arra következtetnek, hogy magyar diplomaták segédkezhettek megtervezni menekülését.

A magyar kormány határozottan tagadja, hogy bármi köze lett volna ahhoz, hogy Gruevszki ? akinek útlevelét az ellene folyó büntetőeljárás miatt elvették ? hogyan jutott Macedóniából Albániába. Ezt a Deutsche Wellének is megerősítették. Rácz András, a Political Capital szakértője azonban azt nyilatkozta a médiumnak, hogy Gruevszki útját Tiranától Magyarországig jól előkészítették, így furcsa lenne, ha a magyar kormány legalábbis nem tudott volna az Albániába jutás részleteiről.

A cikk szerint Gruevszki egyébként közvetlen környezetében is próbálta fenntartani annak látszatát, hogy be fog vonulni a börtönbe. A rá ügyelő biztonsági személyzet tagjait a börtönkörülményekről kérdezgette, sőt arra is megkérte őket, hogy vegyenek neki ruhákat, amiket a börtönben viselhet.

November 8-án, az esti órákban hagyta el a Marriott Hotelt, ami unokatestvére, Szaso Mijalkov érdekeltségébe tartozik. Mijalkovról pár napja már megemlékeztünk, korábban a macedón titkosszolgálat vezetője volt, a múlt hét óta pedig letartóztatásban van.

Szél Bernadett független parlamenti képviselő is megszólal a cikkben, ő azt mondta, jogi alapja nem volt annak, hogy Gruevszkit három nyugat-balkáni államon keresztül utaztassák Magyarországra, ehhez politikai döntés szükségeltetett. (Fotó: MTI / Soós Lajos)

folytatás

Legkedveltebb hírek
A tizenévesek nagyjából a 2000-es évek elején törtek be a marketingesek kedvenc célcsoportjai közé: mint arról korábban írtunk, 1999-re a tinédzserek kiemelkedően sokan lettek, és ami ennél is fontosabb, elkezdtek gazdaságilag is értelmezhetően viselkedni, azaz diákmunkával megkeresett, illetve szüleiktól kapott pénzt költeni
2019-05-19 15:08:44 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Megvan még az 1997-ben forgatott Őserdő hőse? Tudjátok, Brendan Fraser volt a dzsungelben élő George, Leslie Mann pedig a film női főszereplője, Ursula, akit az Őserdő hőse
2019-05-19 15:04:39 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Leanne Lauricellának négy évvel ezelőtt jól fizető állása volt, de megunta a mókuskereket
2019-05-19 14:59:14 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Jobbik annak feltárására: vannak-e magyar vonatkozásai a Strache-ügynek
2019-05-19 14:41:50 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Szeptember elején rendezik meg az előrehozott parlamenti választást Ausztriában ? derült ki Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnök és Sebastian Kurz kancellár vasárnapi találkozóját követően
2019-05-19 14:07:36 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez