Nyolc csalóappot buktattak le, ezek azok

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Nyolc csalóappot buktattak le, ezek azok

A kínai Cheetah Mobile nevű alkalmazásfejlesztőt azzal vádolják, hogy egy nagy volumenű klikkcsalási kampányt bonyolított le androidos appokon keresztül. A Kochava elemzőcég vizsgálata során derült fény arra, hogy nyolc olyan app került fel a digitális áruházba, amelyekkel jogtalanul szereztek maguknak bevételt hirdetések manipulálásával. Ebből hetet a Cheetah Mobile, egyet pedig a Kika Tech készített. Az alkalmazásokat együtt több mint kétmilliárd alkalommal töltötték le.

Az érintett programok a Clean Master, a Security Master, a Battery Doctor, a CM Launcher 3D, a Kika Keyboard, Cheetah Keyboard, a CM Locker és a CM File Manager. Ezeket egyenként akár több mint 200 millióan használják, és együttesen pedig több mint havi 700 millió aktív felhasználójuk van.

Övék volt a klikk, pedig mégsem

Az átverés azokat a hirdetéseket használta ki, amik új appok telepítésére veszik rá a mobilozókat. Alapesetben ha látunk egy reklámot, rákattinthatunk, majd dönthetünk arról, hogy letöltjük-e az alkalmazást, amit hirdet. A hirdetők ezért 3 dollárig terjedő bevételt kapnak, ám az csak abban az esetben jár, ha a felhasználó legalább egyszer el is indítja az appot. Az app megnyitásakor vezeti vissza a szoftver, hogy honnan származott a kattintás.

Óriási károkat okoznak az online hirdetőknek a kattintórobotok Évente 2000 milliárd forint körüli összeget húznak ki az online hirdető cégek zsebéből a kattintórobotok az Egyesült Államokabn.

A Cheetah és a Kika appjai a mobil jogosultságait használták ki, hogy átverjék ezt a rendszert. A nyolc csalóapp jogosultságot kért ahhoz, hogy hozzáférhessenek a felhasználó által telepített más alkalmazásokhoz, így bármelyik frissen telepített appot megtudták figyelni. Amint a netező letöltött egyet, a csalóalkalmazások gondoskodtak róla, hogy akkor is a készítőkhöz jusson a bevétel, ha nem kínáltak hirdetést soha, és a rendszer számára úgy tűnjön, tőlük érkezett a kattintás. A Kika Keyboard még messzebb ment, az áruház keresőjébe beírt kulcsszavakat is megfigyelte.

Ez a gyakorlat főleg a hirdetőket érinti károsan.

A Google hivatalosan még nem reagált a hírre, a Kika már vizsgálja az ügyet. A Cheetah pedig egy külsős fejlesztői készletet, vagy hirdetési hálózatot gyanúsít.

Dömös Zsuzsanna korábbi cikkei Meglepő dolog derült ki a mobilnetrőlMegvan, honnan jöttek a fura facebookos üzenetekSajnálják, hogy életeket követelt a sok kütyü
folytatás

Legkedveltebb hírek
Jó ideje lehet hallani pletykákat arról, hogy a következő csúcs-iPhone, az iPhone 12 (az új iPad Pro eszközökhöz hasonlóan) szögletesebb külsőt kaphat
2020-08-07 15:59:00 | Hozzászólások: 0 | FN -tech
A Twitter szeretné, ha mindenki tisztában lenne vele, ha egy-egy megosztás mögött a kormányzati érdekeket képviselő médium áll
2020-08-07 15:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
109 éve, 1911. agusztus 7-én született Bibó István író, politikus, jogász, akadémikus, posztumusz Sz
2020-08-07 14:27:00 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
Több mint 20 gigabájtnyi, az Intel rendszeréből kiszivárgott adatcsomagot töltött fel ismeretlen személy a Mega fájlmegosztó tárhelyre, írja a ZDNet
2020-08-07 14:26:06 | Hozzászólások: 0 | FN -tech
Az Intel jelenleg is vizsgálja azt az adatszivárgást, amely során jelentős mennyiségű üzleti titok és más bizalmas információ került ki a céges hálózatról a nyílt internetre
2020-08-07 14:08:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A különféle képalkotó-eszközöket, nyomtatókat és fényképezőket gyártó Canon vállalat a legutóbbi jelentős áldozata annak a kiberbűnözői csoportnak, akik a Maze nevű zsarolóvírus (ransomware) mögött állnak
2020-08-07 13:30:56 | Hozzászólások: 0 | FN -tech
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez