Őrült előadást tartott Jürgen Klopp a győzelem után

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Őrült előadást tartott Jürgen Klopp a győzelem után

Egészen hihetetlen góllal, a 96. percben döntötte el a liverpooli városi rangadót Origi, így a Pool 1-0-ra diadalmaskodott az Everton ellen és 14 fordulót követően továbbra is tartja a lépést a Manchester Cityvel. íme a gól, ahol Pickford kapus ki tudja mit csinált:

https://streamvicdn.r.worldssl.net/uploads/1543774039.mp4

A videón a gólon kívül azonban az is látszik, hogy a játékvezető azon nyomban lefújta a meccset és Jürgen Klopp százas sprintereket megszégyenítő módon rohan be elébb kapusához, ugrik hasast Alissonnal, majd visszafutva végig a levegőt öklözve eljátssza ugyanezt az edző stáb tagjaival is.

A találkozó utáni sajtónyilatkozatában aztán a német edző elmondta, annyira feszült, nehéz mérkőzésen voltak túl, hogy a hihetetlen góljuk után kiszakad belőle a feszültség.

?Azonnal elnézést kértem Marco Silvától (az Everton menedzsere – a szerk.) a lefújás után. Nem szerettem volna tiszteletlen lenni, egyszerűen tudtam féken tartani magamat ? ? magyarázta Klopp a meccs után a történteket.

Az Arsenal-Everton városi derbi pedig egy banánhéj adja a témát a hat gól helyett.

Premier League, 14. forduló, eredmények:

Liverpool-Everton 1-0 (0-0)
Arsenal-Tottenham Hotspur 4-2 (1-2)
Chelsea-Fulham 2-0 (1-0)
szombaton játszották:
Southampton-Manchester United 2-2 (2-2)
Crystal Palace-Burnley 2-0 (1-0)
Huddersfield Town-Brighton 1-2 (1-1)
Leicester City-Watford 2-0 (2-0)
Manchester City-Bournemouth 3-1 (1-1)
Newcastle United-West Ham United 0-3 (0-1)
pénteken játszották:
Cardiff City-Wolverhampton 2-1 (0-1)

Tabella:

1. Manchester City 14 12 2 ? 43?6 37 38 2. Liverpool 14 11 3 ? 27?5 22 36 3. Chelsea 14 9 4 1 30?11 19 31 4. Arsenal 14 9 3 2 32?18 14 30 5. Tottenham 14 10 ? 4 25?15 10 30 6. Everton 14 6 4 4 20?16 4 22 7. Manchester United 14 6 4 4 22?23 ?1 22 8. Leicester City 14 6 3 5 20?17 3 21 9. Bournemouth 14 6 2 6 23?21 2 20 10. Watford 14 6 2 6 17?19 ?2 20 11. Brighton & Hove Albion 14 5 3 6 16?20 ?4 18 12. Wolverhampton 14 4 4 6 13?17 ?4 16 13. West Ham 14 4 3 7 17?22 ?5 15 14. Crystal Palace 14 3 3 8 10?17 ?7 12 15. Newcastle 14 3 3 8 11?19 ?8 12 16. Cardiff City 14 3 2 9 13?27 ?14 11 17. Huddersfield Town 14 2 4 8 9?24 ?15 10 18. Southampton 14 1 6 7 12?26 ?14 9 19. Burnley 14 2 3 9 13?29 ?16 9 20. Fulham 14 2 2 10 14?35 ?21 8
folytatás

Legkedveltebb hírek
Eddig Arató Gergely, Sermer Ádám, Donáth Anna, Hegyi Gyula, Jávor Benedek és Kovács-Cake Olivio jelezte részvételét
2019-05-23 15:25:23 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Ludo, Greg, Elodie, Jordan és Patricia reggelei nem mindennapi módon kezdődnek; 6-9-ig egy népszerű reggeli rádióműsort vezetnek, a szerkesztőségükben pedig mindig történik
2019-05-23 15:20:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Babos Tímea három szettben legyőzte az olasz Martina Trevisant a francia nyílt teniszbajnokság női egyes selejtezőjének második fordulójában, csütörtökön
2019-05-23 15:19:26 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Sokat változott az elmúlt évtizedek alatt Kocsis Tibor, nagyszerűen néz ki az énekes! 
2019-05-23 15:12:39 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Fiatal holland középpályást igazoltak a katalánok az FC Groningentől
2019-05-23 15:10:02 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ludo, Greg, Elodie, Jordan és Patricia reggelei nem mindennapi módon kezdődnek; 6-9-ig egy népszerű reggeli rádióműsort vezetnek, a szerkesztőségükben pedig mindig történik
2019-05-23 15:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez