Rontó Ralph, ha az internetet nem is, az amerikai mozikat lezúzta

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Rontó Ralph, ha az internetet nem is, az amerikai mozikat lezúzta

Ralphnak bejött az internet lezúzása: a Disney animációja második hete őrzi első helyét a mozis jegybevételi toplistán. Ebben persze annak is lehetett némi része, hogy az új érkezők nem kimondottan a blockbusterek közül kerültek ki. A Ralph lezúzza a netet az elmúlt hétvégén 25,8 millió dollárral zárta, ami ugyan erős visszaesés az előző hétvége óta, de a nyitóhétvége mindig sokkal erősebb, mint az azt követők, ráadásul a Ralph első hétvégéje a hálaadásnapi hétvége volt, amikor mindig megugrik a mozis forgalom. Akárhogy is, a film nagyon jól áll, az észak-amerikai piacokon (USA, Kanada) már 100 millió dollár fölötti bevételnél jár.

Második helyen szintén animáció, a negyedik hete vetített A Grincs áll 17,7 millió dollárral, és ezzel csak a hazai piacokon 203 millió fölött jár, és mivel karácsonyig még bőven van idő, a bevételek még jócskán nőni fognak. És akkor a nemzetközi piacokról még szó sem esett: A Grincset fokozatosan engedik ki az egyes régiókban, így például a nagy mexikói piacra – és hozzánk is – csak a héten, Kínába csak két hét múlva érkezik. Pozícióját a Creed II-től vette át, helycserével: Michael B. Jordan és Sylvester Stallone filmje ezen a héten a harmadik helyen áll 16,8 millió dolláros jegybevétellel, míg a negyedik helyen 11,2 millióval a Grindelwald bűntettei című új Legendás állatok-film áll, amiről itt írtunk. A franchise második része termel ugyan, hazájában 135 milliónál, globálisan 520 millió körül jár, ám az első részhez képest így is komoly bevételi visszaesést mutat, jelen állás szerint a Harry Potter- univerzum legkevésbé nézett filmje: a Legendás állatok és megfigyelésük annak idején 235 milliót hozott csak Észak-Amerikában, és 814 milliót világszerte.

Igen, már a top5 végénél járunk, és még mindig nincs itt egy friss bemutató sem: az ötödik a Bohém rapszódia 8,1 millióval, hatodik pedig 7,1 milliós bevételeivel az Instant család című vígjáték. A hét legsikeresebb premierfilmje a The Possession of Hannah Grace című horror, mely meghaladva a várakozásokat 6,5 millió dollárt hozott úgy, hogy viszonylag kevés moziban vetítették. Csakúgy, mint a hét másik két premierfilmjét, az Anna and the Apocalypse-t és a Mirai – Lány a jövőből című animációs filmet, így mindkét film a bevételi lista hátsóbb traktusában kapott csak helyet.

via Box Office Mojo, kiemelt kép: Forum Hungary

folytatás

Legkedveltebb hírek
Tardos likvidálása sikeresen zárul, de a kémprogramhoz nem tudnak hozzáférni Alizék
2020-02-18 00:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Drágám, add az életed! című, hétköznap esténként jelentkező show adásaiban egy héten keresztül jól ismert párok férfi tagjai versengenek úgy, hogy szívük hölgye dönt sorsukról! A humoros ügyességi, vagy éppen embert próbáló feladatokat az a pasi
2020-02-17 23:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A képsorokat látva jogosan vetődik fel a kérdés: jót tett a modern futballnak a VAR?
2020-02-17 23:23:07 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Fucsovics Márton két játszmában kikapott a kazah Alekszander Bubliktól a 692 ezer euró (mintegy 232 millió forint) összdíjazású kemény pályás marseille-i férfi tenisztorna első fordulójában, hétfőn
2020-02-17 23:08:16 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Miután Terra fejbedobta Christyt egy pohárral egyik veszekedésük során, Christy feljelenti a nőt, mert agyrázkódása lett
2020-02-17 23:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Éld át újra az Exatlon Hungary harmincnegyedik adásának legjobb pillanatait!
2020-02-17 22:52:40 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez