Anyaszült meztelenül, egy Oreóval a farpofáik között szaladtak végig focista diákok a focipályán

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Anyaszült meztelenül, egy Oreóval a farpofáik között szaladtak végig focista diákok a focipályán

Egy amerikai középiskola eltiltotta a játéktól amerikaifoci-csapatának tíz tagját, miután önként részt vettek egy Oreo-futásban ? jelentette az AP amerikai hírügynökség. A focisták három mérkőzésen nem vehetnek részt az iskola vezetésének döntése miatt, amit a közszeméremsértés miatt kaptak.

Az ?Oreo-futás?, vagy ?Oreo-verseny? lényege, hogy a résztvevőknek meztelenül kell lefutniuk egy előre meghatározott távot, úgy, hogy a farpofáik közé egy Oreót helyeznek. A vesztesnek végül meg kell ennie a kekszet ? olvasható az Urban Dictionary oldalán.

Az észak-karolinai Byron városában található középiskola diákjai a focipályán hajtották végre az Oreo-futást. Az iskola vezetése eleinte azt hitte, hogy a tíz diákot kényszerítették erre, és vizsgálatot indítottak ennek kivizsgálására.

De végül kiderült, hogy szó sem semmilyen kényszerítésről. A diákok önként vállaltak a részvételt a versenyben.

A kiemelt képen egy tál Oreo. Fotó: AFP /Mandel NGAN 

folytatás

Legkedveltebb hírek
Ajánló - Cennet hétköznap délutánonként a TV2-n!
2019-02-16 23:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez