Már mindent tudni a jövőre érkező Sasmung Galaxy S10 telefonokról

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Már mindent tudni a jövőre érkező Sasmung Galaxy S10 telefonokról

A Samsung hivatalosan ugyan csak a 2019-es Mobil Világkongresszuson (MWC) mutatja be a Galaxy S-termékcsalád legújabb tagjait, de a különböző szivárgásoknak hála már most sejthető, hogy mivel rukkol elő a dél-koreai vállalat. Kezdjük rögtön azzal, hogy két modell helyett ezúttal már hármat kapunk: lesz Galaxy S10, Galaxy S10 , illetve a sorozat történetében először készül Galaxy S10 Lite verzió is.

Fotó: 91mobiles / onleaks

Amit már sokan biztosra vesznek, hogy a legerősebb modell, a Galaxy S10 keret nélküli, Infinity-O fantázianévre keresztelt kijelzővel lesz felszerelve, a hátlapra három kamera kerül, illetve itt is bemutatkozik a Huawei Mate 20 Pro esetében már nagyszerűen bevált, a képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó, amit a nemrég bejelentett, a Samsung által fejlesztett, és kifejezetten erős Exynos 9820 lapkakészlet fog kiegészíteni, 6 GB RAM és 128 GB háttértár kíséretében.

Újdonság lesz továbbá, hogy az internetre kiszivárgott képek szerint a Samsung ezen telefonja már olyan, az új trendeknek megágyazó kijelzővel kerül a boltokba, aminek nemcsak keretei nincsenek, de ráadásul még lyukas is. Az előlapi kamerák nem egy szenzorszigeten, vagy a káván kapnak helyet, hanem konkrétan a kijelző sarkában, köszönhetően annak, hogy a képernyőből kivágtak egy részt a szenzoroknak. A kamerák pedig egyáltalán nem elírás, hiszen amennyiben hinni lehet a netet elárasztó fotóknak, ezen a készüléken már nem csak egy előlapi kamera kap helyet, hanem rögtön kettő.

Fotó: 91mobiles / onleaks

Ami a hátlapra szerelt szenzorokat illeti, azok egymás mellett kapnak majd helyet, a vakuval egyetemben, és a kiszivárgott információk szerint a 16 megapixeles fő egység mellé egy 13 megapixeles telefotós és egy 16 megapixeles széles látószögű szenzor kerül. Végezetül érdemes szót ejteni az akkumulátorról is, ami a korábbi pletykákkal, és az augusztusban bemutatott Samsung Galaxy Note9-el ellentétben nem 4000 milliamperes, csupán 3700-as lesz.

Birkás Péter korábbi cikkei 200 millió ember csak nem tévedhetÚj fordulatot vett a nejlontáskás botrányA Huawei még idén bemutatja a trendeket megfordító új telefonját
folytatás

Legkedveltebb hírek
Nézd vissza a Legyen Ön is milliomos! legutóbbi adását!
2019-02-18 23:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Varga Etele Armand egy kérdés során fakadt dalra, hogy a helyes válaszig eljusson
2019-02-18 22:50:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Gajda Edit egy meglepő dolgot árult el magáról Gundel Takács Gábornak
2019-02-18 22:45:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez