Nyomoznak a hivatalos személyt megütő Deák Bárdos ellen

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Nyomoznak a hivatalos személyt megütő Deák Bárdos ellen

Nyomozás indult a korábbi Eb-győztes, hatszoros vb-ezüstérmes birkózó, Deák Bárdos Mihály ellen, aki egy berekfürdői hotelben vitába keveredett egy szolgálaton kívüli hivatalos személlyel, majd a szóváltás végén meg is ütötte őt.

“A karcagi kapitányság testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárásban vizsgálja az eset körülményeit. A folyamatban lévő nyomozással kapcsolatban bővebb információval nem tudunk szolgálni”

idézi a Bors a laphoz eljuttatott rendőrségi közleményt.

A Bors megkeresésére Deák Bárdos azt felelte, nem szeretne nyilatkozni, de nem cáfolta az újság értesülését a balhéról.

A 43 éves Deák Bárdosnak nem ez az első rendőrségi ügye, 2009-ben a kutyája egy játszótéren kiharapta egy gyerek labdáját, és amikor egy férfi reklamálva számon kérte a birkózót, az úgy megrúgta, hogy a földre került, majd egy másik embert megharapott a kutyája.

Három éve pedig egy lakossági fogadóórán elvette egy újságírónő kameráját, aki felvételt akar készíteni az eseményről.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Szent György nap a Rendőrség napja. Ezért április 24., vagyis jövő hét szerda a
2019-04-21 10:33:37 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Johnny Depp már két éve, hogy elvált Amber Heard színésznőtől, de azóta se nyugszik
2019-04-21 10:24:24 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A New York-i Madison Square Gardenben csapott össze az amerikaiak veretlen bokszolója, Terence Crawford, valamint a britek korábbi kisváltósúlyú világbajnoka, Amir Khan
2019-04-21 10:16:48 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Halsey az Instagram sztorijai közt osztott meg egy videót arról, ahogy a twerkelést gyakorolja, azzal a szöveggel, hogy ilyen, amikor kaját próbál csinálni, de túl király a zene
2019-04-21 10:12:00 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az üzenet egyszerű, ünnepi, a hozzá érkezett reagálások azonban nem nélkülözik az aktuálpolitikát
2019-04-21 10:06:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A korábban Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Elios Zrt
2019-04-21 10:04:05 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez