Lezárták a nyomozást Czeizel Endre ügyében

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Fellélegezhet Czeizel Endre két legkisebb gyermekének édesanyja: a 24.hu megtudta, hogy a Fővárosi Főügyészség közel három éves huzavona után megszüntette az emberi test tiltott felhasználása miatti nyomozást. A kétgyermekes asszonyt megrovásban részesítették.

A botrány a világhírű genetikus 2015 augusztusi halála után robbant ki, amikor a hagyatéki tárgyaláson Czeizel két kisgyermekének édesanyja, Dóra jelezte, hogy igényt tart a Czeizel-vagyon egy részére.

A törvények szerint hivatalosan csak férj vagy élettárs lehet a donor. Mivel Czeizel nős volt, ezt úgy játszották ki, hogy a spermadonor beleegyezői nyilatkozatra nem a professzor, hanem egy másik férfi adatai és neve került. Emiatt jelentették fel Dórát emberi testrész tiltott felhasználása miatt. A hatóságok ugyan egyszer már lezárták a nyomozást, a Fővárosi Főügyészség tavaly év elején felülvizsgálta a határozatot, és újabb nyomozást rendelt el az ügyben.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda pedig júniusban már gyanúsítottként hallgatta ki Czeizel Endre két legkisebb gyermekének, Andrásnak és Fanninak az édesanyját. Ő panasszal élt a gyanúsítás ellen, de a Fővárosi Főügyészség ezt elutasította. Alaposan áttanulmányozták az ügy iratait és végül úgy döntöttek, hogy nem emelnek vádat az azóta már új életet kezdő asszonnyal szemben.

A Fővárosi Főügyészség 2018 novemberében megszüntette a nyomozást, egyúttal azonban a gyanúsítottat megrovásban részesítette. A megrovással az ügyészség helytelenítését fejezte ki a jogellenes cselekmény miatt, és felszólította a gyanúsítottat, hogy a jövőben tartózkodjon bűncselekmény elkövetésétől. A gyanúsítottal szemben az eljárás során nem alkalmaztak kényszerintézkedést

? közölte megkeresésünkre Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője.

Czeizel Endre öt gyermeket hagyott maga után. Első felesége három gyermeket szült neki. Már mindannyian felnőttek és a genetikusnak több unokája is volt, amikor megismerkedett a nála 43 évvel fiatalabb szerelmével. A professzornak két gyermeke is született az asszonytól, de nem hagyta el érte a második feleségét.

A nő később szeretett volna még egy gyereket, Czeizel azonban nem, és ez egy idő után egyre több konfliktus forrása lett.

Czeizel Endre így írt erről a könyvében:

Éreztem, hogy lépnem kell. Otthagyni Dórit és otthagyni Andrist képtelenségnek tűnt. Szerettem és szeretem őket. Romantikus szakmai énem kitalált egy kompromisszumos megoldást. Lefagyasztattam a spermámat, és Dórival megbeszéltem, hogy ezt a halálom után felhasználhatja, ha még akkor is úgy gondolja majd. Ezt Dóri el is fogadta. Az első hat hónapos kemoterápia után visszaállt korábban kialakított életrendünk. A hétvégeket Dórival és Andrissal töltöttem, fontosnak tartottam, hogy a fiamnak maradjon emléke az apjáról. Biztos voltam fogamzóképtelenségemben. Mégis, Dóri egyszer csak arról tájékoztatott, hogy várandós. A hír hallatán, hogy újra apa leszek, kiborultam, mert nagy felelőtlenségnek tartottam. A gyermeknek apára is szüksége van. Később azt gondoltam, hogy az ilyen körülmények között fogant magzat úgysem marad meg. Megmaradt. 2014 augusztusában megszületett Fanni. Végül is meghatottan vettem a karomba, és rám mosolygott.

Fanni tehát mesterséges úton fogant. Czeizel beleegyezett korábban abba, hogy fiatal szerelme felhasználja a lefagyasztott spermáját, arra azonban nem gondoltak, hogy ez a későbbiekben mennyi probléma forrása lesz.

Az elhunyt genetikus testvére, Czeizel Tamás megkeresésünkre azt mondta, hogy megszakította Dórával a kapcsolatot. Annak azonban örül, hogy az ügyészség lezárta az ügyet.

Dóra elég sokat kivett ebből a kapcsolatból. Azért szakítottam meg vele a kapcsolatot, mert nem úgy állt az örökösödéssel kapcsolatos dolgokhoz, ahogy elvárható lett volna azok után, amit a testvéremtől kapott. Nem tudom, hogy áll a hagyatéki ügy, mert kimaradok ezekből a dolgokból. De a család mindenképp örül, hogy ez az ügy véget ér. Elég szégyenletes volt ez a számunkra

? mondta Czeizel Tamás.

folytatás

Legkedveltebb hírek
A romániai magyar hírportálok mindegyike nagy terjedelemben foglalkozik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei szervezetének Facebook-oldalán megjelent kompromittáló fotóval
2019-09-23 08:18:48 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Mononofu (jelentése: szamuráj harcos) nevű, robotszerű szerkezet lett a világ legnagyobb humanoid járműve, az idei Guinness Rekordok Könyvében
2019-09-23 08:13:56 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Elég furcsa helyzet alakult ki a pattayai világbajnokságra elutazott magyar súlyemelő-válogatott körül
2019-09-23 08:02:32 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Torlódás alakult ki az M3-as autópályán Budapest felé több kilométeren, miután Mogyoród térségében több gépkocsi összeütközött – közölte az Útinform hétfő reggel
2019-09-23 07:55:02 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A műsorvezető-színésznő kislánya társaságában mutatta be új házikedvencét
2019-09-23 07:52:50 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A térfigyelő kamerák felvételeiről derült ki, hogy Székesfehérváron dulakodás történt vasárnap, a résztvevők közül pedig egy nő benzinnel locsolt le több személyt, miközben azt kiabálta, hogy ?felgyújtalak, meghalsz? ? közölte a rendőrség
2019-09-23 07:47:42 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez