Jól kitalálta az MTVA a jegyző bevetését az ellenzéki képviselők ellen, de kicselezhetik

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Jól kitalálta az MTVA a jegyző bevetését az ellenzéki képviselők ellen, de kicselezhetik

Rendőrök szólították fel távozásra őket, és a

a III. kerületi jegyző birtokvédelmi határozatának kézbesítése után nem sok választása lesz az MTVA Kunigunda utcai épületében táborozó ellenzéki képviselőknek: el kell hagyniuk az épületet.

A polgári törvénykönyv rendelkezései szerint ugyanis a jegyző elrendelheti a az eredeti birtokállapot visszaállítását, és kötelezheti a ?birtoksértőt? jogsértő magatartás befejezésére.

Ha megszületett a névre szóló határozat, a rendőrségnek nincs mérlegelési joga, az a feladata, hogy segítsen az abban foglaltak teljesülésében. Erről beszélt a helyszínen Harangozó Tamás MSZP-s képviselő is, mondván, nem lesz jogalap a rendőrökkel szembeni ellenállásra.

A rendőrségnek három nap áll rendelkezésére, hogy felszólítsa a határozatban megnevezettet, hogy önként tegyen eleget a határozatnak, és csak ha ellenszegül, akkor lehet kényszerítést alkalmazva eltávolítani a birtokról.

A jegyző ugyanakkor elvileg csak akkor hozhatna határozatot, ha valakit jogalap nélkül háborgatnak a birtokán. Ez azonban olyan esetben, amikor országgyűlési képviselők egy közintézményben tartózkodnak, pláne, ha oda be is engedték őket, nehezen áll meg.

A jegyzői határozatot bíróságon lehet megtámadni, de a kereset beadása nem jelenti azt, hogy elhalasztanák a meglehetősen gyors rendőri intézkedést. A bíróság később dönthet úgy, hogy a jegyzőnek nem volt igaza, de az már csak napokkal vagy hetekkel az események után történhet meg.

Az ellenzéki képviselők azonban egy csellel azért kifoghatnak az MTVA által kezdeményezett eljáráson: akkor, ha leváltják egymást.

Egy újonnan érkezett ellenzéki képviselőre ugyanis nem vonatkozik a jegyzői határozat, mivel az csak azokra kötelező, akikre a jegyző meghozta a döntést, és akiknek ezután átadták a határozatot.

Kiemelt kép: 24.hu / Marjai János

folytatás

Legkedveltebb hírek
Noha úgy tűnt, hogy a rotterdami 500-as tenisztorna negyeddöntőjében meg tudja szorongatni az első helyen kiemelt, a világranglistán a hatodik helyen álló Nisikori Kejt a legjobb magyar teniszező, Fucsovics Márton, végül két szettben az esélyesebb japán jutott tovább
2019-02-15 23:08:17 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Nézd meg a Legyen Ön is milliomos! legújabb adásának sorkérdését és tedd próbára a tudásod! A helyes
2019-02-15 23:00:41 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Egy igazi szerelmi történetet osztott meg a Legyen Ön is milliomos! játékosa, Cserny Ádám Domonkos Gundel Takács Gáborral
2019-02-15 23:00:28 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez