Robotok lepték el a budapesti kávézót

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Robotok lepték el a budapesti kávézót

A robotok már nem a jövőt jelentik, hanem itt vannak a jelenben. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy egy budapesti kávézóban már 7 nagyrobottal és 9 kicsivel találkozhatnak az érdeklődők. Egy kávé mellett nem csak a kipróbálásukra van lehetőség, de részben a felszolgálást is ők végzik.

Az Enjoy Robotics céljai között szerepel az ismeretterjesztés mellett, hogy ?Magyarország felkerüljön a robotika térképére és bizonyítsuk, aktív részesei vagyunk az iparágnak. Éppen ezért fontos első lépés, hogy a világon egyedülálló módon ennyi robotot gyűjtöttünk egy helyre.? ? emelte ki Csizmazia Tibor E-szoftverfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatója, az Enjoy Robotics üzletág vezetője az Enjoy Budapest Café nevű kávézóban tartott sajtótájékoztatón.

A KÁVÉZÓ ROBOTCSAPATA. Fotó: Enjoy Budapest Cafe

Schmidt Pál, a RacioNet Zrt. vezérigazgató-helyettese szerint fontos, hogy minél többen találkozzanak a robotokkal, és lássák, hogy nincs miért félni ezektől az eszközöktől. A Pepper robot például felismeri az emberi arcokat, meg tudja határozni a vele beszélgető életkorát és érzelmeit az arca alapján, ami jól prezentálja, mennyire jól képesek érzékelni bennünket ezek az eszközök.

A kis robotok olyanok, mint a tablet, azonnal használhatók, egyszerűek és élvezetesek. A nagy robotok a számítógépekre hasonlítanak. Vannak olyan játékrobotok, amelyek segítik a gyerekek programozási tanulását, illetve üzleti célra is használható nagyobb méretű modellek, amik alkalmasak például vendégvárásra, felszolgálásra vagy épp eligazításra.

Az Enjoy Budapest Café hosszú távú célja, hogy igazi műhelyközösséget hozzanak létre, ahol bárki részt vehet a robotok fejlesztésében, hiszen maguk a gépek bármire képesek, amire beprogramozzák őket. A gyerekek pedig a játékrobotok által elkezdhetnek belelátni, beletanulni a programozás alapjaiba, amely egy igazi jövőálló szakma.

Kicsi, még bénán működik, de legalább a miénk A japánok által fejlesztett Pepper robot magyarításán dolgozik egy hazai cég, megnéztük, hogy állnak vele jelenleg. Egy ideig még nem fogja elvenni a munkánkat. Dömös Zsuzsanna korábbi cikkei Életeket menthet a magyar fejlesztésÖn is kémkedik a Facebookon randi előtt?Meghackelték a NASA-t
folytatás

Legkedveltebb hírek
A Samsung összehajtható mobiljáról és a műhúsról is hallhat egy beszélgetést az Őrültech című podcast legújabb részében
2019-04-23 20:33:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A világhírű tudós több, igen különös feltételt támasztott első feleségének, ahogy házasságuk a végéhez közeledett
2019-04-23 20:07:00 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
Minden összeszerelt Galaxy Foldot ellenőrizni fog a Samsung, hogy kiderítsék, mi baja a telefonnak, ezért az újságíróknak kiküldött tesztpéldányokat is visszakérik
2019-04-23 20:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Nagyon úgy tűnik, hogy a Mars belsejéből eredő mozgást észlelt a bolygó felszínén dolgozó InSight űrszonda
2019-04-23 19:33:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Eddig is szigorú keretek között jelenhettek meg videojátékok a kínai piacon, ám a jövőben még durvább szabályok lépnek életbe
2019-04-23 19:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Már a szabadban is tudnak sétálni korábban otthonukhoz kötött Parkinson-kóros páciensek kanadai kutatók egy új kezelésének köszönhetően
2019-04-23 18:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez