Ruby Rose tényleg megmenti a magyar egészségügyet: bevásárolt az állam helyett

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Ruby Rose tényleg megmenti a magyar egészségügyet: bevásárolt az állam helyett

Mi is megírtuk, hogy Ruby Rose amerikai színésznő december közepén egy forgatási baleset miatt kénytelen volt bemenni az Uzsoki kórházba, amiről azt mondta,

a legfélelmetesebb kórház, amit valaha látott.

Kiborult a felszereltségétől, a mosdót pedig egyenesen egy horrorfilm díszletének nevezte. Épp ezért határozta el, hogy valamit tesz a magyar egészségügy állapotáért.

Ezt pedig nem csak úgy mondta, tényleg annyira kiakadt a magyar kórházak állapotán, hogy vett egy csomó játékot és orvosi kelléket a Heim Pál gyermekkórháznak.

Instagram-sztorijai közt azt írja, bevásárolt karácsonyra, ugyanis kapott egy listát azon dolgokról, amire szüksége lehet egy gyerekkórháznak, például:

ágyneműre, székre, papírtörlő-adagolóra, papírlepedőre.

Ruby Rose a vásárlást 150 kórházi ágyneművel kezdte, majd folytatta pár játékkal, mert mint írja, egy gyereknek soha nem túl bulis kórházban tölteni az idejét, pláne nem karácsonykor. Arra is felhívta a figyelmet, hogy higiéniás szempontokat figyelembe véve érdemes ilyenkor műanyagból és fából készült játékokat vinni a kórházba a plüssök helyett.

Fotó: Instagram Stories/Ruby Rose Fotó: Instagram Stories/Ruby Rose

Az Index azt írja, hogy az akcióban a színésznőnek egy magyar instagramozó, Zillich Angela segített, aki most maga is adományokat gyűjt a gyerekkórháznak.

Kiemelt kép: Instagram/Ruby Rose

folytatás

Legkedveltebb hírek
Cipőket, gombokat, egy imakönyvet, lövedékeket, érméket, egy harmonikát és további több száz leletet tártak fel egy hírhedt második világháborús mészárlás helyszínen – számol be a Live Science
2019-03-19 16:21:01 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Utoljára 2011-ben fordult elő, hogy az egyetemi kosárliga rájátszása, a March Madness alatt egymilliárd dollárnál kevesebbért hirdessenek a televízióban
2019-03-19 16:19:31 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésével jogerősen lezárult annak a fiatalembernek a büntetőügye, aki másfél hónapon beül egy trafikot és egy közértet is kirabolt Szolnokon
2019-03-19 16:01:51 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az Y generáció tagjai több mint 20 éve aktív résztvevői a munkaerőpiacnak, legfiatalabb tagjaik is már legalább hat éve dolgoznak: ők azok az emberek, akik nem a digitális, információ központú világba születtek, hanem együtt nőttek fel azzal
2019-03-19 15:57:55 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Amennyiben a kedves olvasó követi Sebestyén Ágit és ránézett az Instagramra, akkor feltűnhetett, hogy önmagukban értelmezhetetlen képeket töltött fel a könyökéről, a válláról, vagy éppen pár hajszáláról
2019-03-19 15:46:23 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Egy amerikai biztonsági tanácsadó megvizsgálta, hogy a környezetében található zálogházak kínálatából hány eszközön találhat még személyes információt, akár olyat is, amely a személyiségtolvajok számára hasznos lehet
2019-03-19 15:44:23 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez