Megtalálták az uráli bányában rekedt építőmunkások holttestét

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Megtalálták a Permi területen fekvő Szolikamszkban található káliumbányában rekedt kilenc építőmunkás holttestét, a bányában tűz volt, s vélhetően megfulladtak a füstben – közölték vasárnap az illetékes mentőszolgálatok.

Nem sokkal korábban Makszim Resetnyikov permi kormányzó bejelentette: nincs esély a munkások kimentésére.

Mindent megtettek, hogy kihozzák a kilenc építőmunkást a bányából. Hat alkalommal próbáltak eljutni hozzájuk és kísérelték megállítani a tüzet. Azt mondják, nincs már erre esély

– írta a mentőkről hivatalos Instagram-oldalán Resetnyikov, aki egyúttal részvétét nyilvánította a munkások hozzátartozóinak, és megígérte, hogy minden segítséget megadnak nekik.

A bejelentést követően a mentők még egyszer leereszkedtek a mélybe, és először nyolc holttestet, majd rövid időn belül a kilencediket is megtalálták.

Az Uralkalij vállalat üzemeltette bányában szombaton ütött ki tűz 364 méteres mélységben, miközben betonoztak az építőmunkások, akik 17-en voltak.

A bányamentőknek korábban sikerült nyolc munkást a felszínre hozniuk, de hat sikertelen próbálkozás után sem tudtak eljutni a bányában rekedt kilenc másik munkáshoz, akikkel megszakadt a kapcsolat. A mentést a hőség, a továbbra is égő tűz és a sűrű füst nehezítette, illetve a munkások vélt tartózkodási helyét nem tudták megközelíteni.

A permi kormány tudatta: a tüzet szinte mindenhol eloltották, már csak egy helyen kell a lángokat megfékezni.

Az Uralkalij korábbi közlése szerint metángázrobbanás nem történt, egy padozat kapott lángra.

(MTI)

folytatás

Legkedveltebb hírek
Szent György nap a Rendőrség napja. Ezért április 24., vagyis jövő hét szerda a
2019-04-21 10:33:37 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Johnny Depp már két éve, hogy elvált Amber Heard színésznőtől, de azóta se nyugszik
2019-04-21 10:24:24 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A New York-i Madison Square Gardenben csapott össze az amerikaiak veretlen bokszolója, Terence Crawford, valamint a britek korábbi kisváltósúlyú világbajnoka, Amir Khan
2019-04-21 10:16:48 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Halsey az Instagram sztorijai közt osztott meg egy videót arról, ahogy a twerkelést gyakorolja, azzal a szöveggel, hogy ilyen, amikor kaját próbál csinálni, de túl király a zene
2019-04-21 10:12:00 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az üzenet egyszerű, ünnepi, a hozzá érkezett reagálások azonban nem nélkülözik az aktuálpolitikát
2019-04-21 10:06:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A korábban Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Elios Zrt
2019-04-21 10:04:05 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez