?Imádkoztam és futottam, ahogy csak bírtam?

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
?Imádkoztam és futottam, ahogy csak bírtam?

Sokan még most is az eltűnt hozzátartozóikat keresik Indonézia nyugati részén, ahol helyi idő szerint szombat este 10 óra körül óriási szökőár pusztított. A legfrissebb adatok alapján 168-an meghaltak, több mint 700-an megsebesültek, de a hatóságok szerint a halottak száma tovább emelkedhet.

A természeti katasztrófát túlélők közül egyikük az AFP hírügynökségnek azt mondta, Java szigetén, a tengerparton tartózkodott, amikor jött az ár. Autókat és konténereket ragadott el és emelt 10 méter magasságba, a part menti épülteket teljesen letarolta. Fákat és villanypóznákat is is elsodort a szökőár, ami elől a helyiek az erdőbe menekültek – mesélte a túlélő.

Egy másik szemtanú azt mesélte, hogy amikor látta, baj van, motorral akart elmenekülni, de nem tudta elindítani, ezért otthagyta, és futott, ahogy csak bírt, közben pedig imádkozott.

Bandar Lampung városában több százan zsúfolódtak össze a kormányzó hivatalában.

A BBC tudósításából kiderül, hogy a helyi egészségügyi szervezetek csak nehezen tudják ellátni a rengeteg sérültet. A helyiek arról számoltak be, hogy nem volt figyelmeztetés a cunami érkezése előtt. Ezt bizonyítja az a drámai videófelvétel, ami egy szombat esti koncerten készült Java-szigeti üdülőközpontban. A Seventeen nevű indonéz zenekar fellépése közben érte el a szökőár a helyszín, elsodorva a színpadot és a közönséget is. A zenekar basszusgitárosa és menedzsere nem élte túl a katasztrófát:

Koncert közben tört be a szökőár, elsodorta a zenekart és a közönséget is Drámai felvételek készültek a pillanatról, amikor a cunami betör a koncert helyszínére, és a zenekarral együtt elmossa a közönséget is Indonéziában.

Az egyik legsúlyosabban érintett terület Java szigete, ahol a mentést végző szervezetek munkáját nagyban nehezíti az, hogy a főút is súlyosan károsodott, így nehezen lehet megközelíteni a katasztrófa sújtotta területet.

A BBC helyi tudósítójának rövid videójából jól látszik, mekkora pusztítást végzett a szökőár:

Road now in Anyer. #Banten #TSUNAMIINDONESIA pic.twitter.com/Izn4sTbH87

— Rebecca Henschke (@rebeccahenschke) December 23, 2018

A szökőár okozója feltételezhetően a Krakatau vulkán kitörése volt.

(Forrás: a BBC és a Guardian élő közvetítése)

Kiemelt kép: Photo by Ronald / AFP

folytatás

Legkedveltebb hírek
Te jössz most! - A fonálmese
2019-10-15 19:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Rejtélyes szemtanút hallgattak ki a nyomozók, aki pontot tehet a nyolc éve történt hajógyári-szigeti gyilkosság végére
2019-10-15 19:08:18 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ártatlannak vallotta magát a bíróságon az a darnózseli hentes, aki a vád szerint megölte a feleségét, majd feldarabolta és szétszórta a testrészeit még 2014-ben
2019-10-15 19:05:13 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Vonat és kocsi csapódott egymásba Nagymarosnál, a sofőr az ütközésben szörnyethalt
2019-10-15 19:02:34 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Lenémított riasztóberendezés okozhatta a Hableány katasztrófáját
2019-10-15 19:00:20 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Jimena terhessége az egész családot aggodalommal tölti el
2019-10-15 19:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez