Trieszt, a Monarchia tengeri kapuja

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Trieszt, a Monarchia tengeri kapuja

Az Osztrák-Magyar Monarchia széthullásának apropóját, a dualista állam utólagos megítélését, illetve Magyarország benne játszott szerepét bemutató Ablonczy Balázs-interjúval indult cikksorozatunk, a Monarchia-projekt keretében eddig hét várost kerestünk fel: Brünnt, Kassát, Krakkót, Lemberget, Nagyváradot, Szabadkát és Szarajevót. Egyetlen hasonló sorozat sem lehet azonban teljes anélkül, hogy nem esne szó a Magyar Királyság és az Osztrák Császárság közös tengeri kapujáról, Triesztről.

A történelmünk legboldogabb időszaka vagy a népek börtöne? Ablonczy Balázs az Osztrák-Magyar Monarchiáról Száz éve bomlott fel az Osztrák-Magyar Monarchia. Ablonczy Balázs történésszel a Monarchia felbomlásának szükségszerűségéről és Magyarország benne játszott szerepéről beszélgettünk.

A két oldalról Szlovénia, a harmadikról pedig a Trieszti-öböl által határolt, az olasz csizma csücskében megbújó, elővárosaival együtt 410, anélkül pedig 240 ezres város évezredek óta a különböző népek kultúrájának olvasztótégelye, a századfordulón pedig a két főváros, Bécs és Budapest, illetve Prága után a dualista állam legnagyobb városa volt.

Történelem

A bronzkor óta lakott terület sorsa az elmúlt évezredekben is hányatott volt: a Római Birodalom részeként Augustus császár alatt csinos, bazilikával, kapitóliummal és számos középülettel bővült városon a Nyugatrómai Birodalom 476-os bukása után többször gázoltak át hadseregek. A lombard pusztítás, illetve a frank uralom után Trieszt 1081-ben az Aquileiai patriarkátus uralma alá került, a betörések azonban nem szűntek meg: a Velencei Köztársaság 1203-tól egészen az 1370-as, győzelmüket jelentő fegyverszünetig próbálkoztak az elfoglalásával, a siker gyümölcsét azonban csak nyolc évig élvezték.

Távozásuk után a város lakói úgy gondolták, a szabadság visszaszerzése után nincs jobb ötlet a terjeszkedésnél: a Velencével szomszédos Chioggia megszállását fontolgatták, a környező hercegségek segítsége nélkül ez azonban lehetetlen feladatnak bizonyult. 1382-ben a polgárok egy hosszú írásban a katonai védelemért cserébe végül behódoltak a Habsburg-házi III. Leopold hercegnek, így sikerre vihették az akciót.

A Velencei Köztársaság 1508-ban végül egy évre újra uralma alá hajtotta a tengerparti várost, és megkezdték annak az Ausztria és Velence közti kapcsolat, illetve a Habsburg Birodalom tengeri központjává alakítását.

Fotó: Wikimedia Commons

Ezután jelentek meg itt a török keleti előrenyomulása által útnak indított balkáni népek, Trieszt pedig lassan multikulturális várossá vált. Ezt a változást jótékonyan segítette elő 1719-es vámszabad területté válása ? ezt a jogot több mint százhetven éven át meg is tartotta, hirtelen fellendítve a mértékét tekintve Velencével versengő kereskedelmet, illetve elősegítve a város polgárságának gazdagodását. Ezt még a napóleoni háborúk során három alkalommal való elfoglalása ? 1797, 1805-1807, illetve 1809-1813 közt, utóbbi alkalommal már az Illír tartományok néven megszületett autonóm francia tartomány részévé válva ? sem tudták lassítani.

I. Ferenc osztrák császár dekrétumának megfelelően Trieszt a tőle északra és északkeletre fekvő területekkel Illír Királyság néven 1849-ig az Osztrák Császárság koronatartományává vált. A kikötőváros elvesztette regionális vezető szerepét, hiszen az újonnan megszületett királyság központja a francia megszállás éveiben is vezető szerepet betöltő Laibach (a mai szlovén főváros, Ljubljana német neve) lett.

A városban Budapesthez hasonlóan ebben az időben születtek meg a nevüket részben a Habsburg család tagjairól kapott városnegyedek, így a magyar főváros mellett itt is találkozunk Terézvárossal (Maria-Theresien-Stadt), illetve Józsefvárossal (Josephstadt, ma Borgo Giuseppino).

A több mint ötszáz éves Habsburg-uralom fényében nem meglepő, hogy a Habsburgoknak köszönhetően, bár némi velencei segítségggel indult el Trieszt modern várossá alakulása.

Először a Magyarországon is jól ismert klasszicizmus vette be a várost ? melynek helyi csúcsa, az egyszerűen csak Trieszti Operaként emlegetett Teatro Lirico Giuseppe Verdi már 1801 óta vonzza a kultúrára vágyókat ?, majd követték ezt a historizmus és a szecesszió fuvallatai, így a századfordulón a messzi országokból érkezett hajók legénysége jó eséllyel percekig kereste az állkapcsát, ha végigvonult az alig pár évtized alatt világvárossá vált Trieszten.

Fotó: Johann Jaritz Híres lakók

Az utcák macskakövét a Vörös és feketét író Stendhal, az osztrák impresszionista költő Rainer Maria Rilke, illetve az Ulyssest is jegyző James Joyce is koptatta, sőt, a Vigadó, az Operaház, a Keleti pályaudvar és a Nemzeti Múzeum freskói mellett számtalan arc- és tájképet festő Than Mór is itt töltötte utolsó éveit.

Az épületek mellett persze a közlekedés is ugrásszerűen fejlődött: 1829-ben a Civetta gőzhajó átépítésével 1829-ben egy rövid életű propelleres hajó is szelte a habokat, 1854-ben pedig a városi pályaudvarról már Bécsbe is eljuthattak az importcikkek, illetve az utasok. Alig három évvel később, 1857-ben pedig megszületett a néhány év alatt az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének legfontosabb hajógyárává vált üzem, ami nélkül a dualista államnak esélye sem lett volna a nyílt vízen. A semmiből megszülető hajóhad, illetve a főleg déli országokkal való kereskedelem további növekedése ? főleg déligyümölcsök, kávé, cukor, fa, illetve bor és olívaolaj fordult meg a hajókon ? miatt 1867-ben bővítették a kikötőt, a két évvel később megnyitott Szuezi-csatorna, illetve a további fejlődés hatására ez is kicsinek bizonyulni, így a város 1883-ban és 1898-ban újabb méretes kikötőkkel gazdagodott.

A tengeri akvárium ? Fotó: Tiesse

A közhangulat az úton-útfélen tetten érhető fejlődés ellenére ellenére ekkor már egyáltalán nem volt rózsás, hiszen az 1850 óta az Osztrák Tengermellék tartomány részeként létező Triesztben évről évre egyre nőtt az olasz lakosság függetlenségi vágya, melynek csúcspontjaként 1882-ben a várost épp meglátogató Ferenc József császár közelében is bomba robbant.

A századfordulón a nyugodt, gazdag és fejlett tengerparti városnak tűnő Trieszt lakói tehát már rég puskaporos hordón ültek, a robbanás azonban egészen 1915-ig, Olaszország hadba lépéséig váratott magára.

A népesség megoszlása

1900-ben a város 75%-a vallotta magát olasznak, csak a külső kerületekre fókuszálva óriásit változik a kép: a szlovénok így többségbe kerültek (52%), őket pedig az olaszok (43%) követték.

A XX. század hajnalán készült képeket látva szinte lehetetlen lenne eldönteni, hogy a budapesti Nagykörút, vagy a környező utcák egyik kevésbé ismert épületét, vagy esetleg a bécsi belváros tetszőleges bérházát nézzük-e éppen: a historizmust aztán itt is lassan felváltotta az Olaszországban Stile Liberty néven ismert szecesszió, melynek alkotásai (a legjobbakat ez a cikk sorolja fel) egészen az Osztrák-Magyar Monarchia bukásáig jelentek meg a nagyra nőtt paloták között.

23 Casa Valdoni ? fotó: Toujours ?tre ailleurs

A nyugalom az isonzói front a város közelében való megszületésével ért véget. A hármas szövetségből az antant oldalára átállt olaszok megpróbálták elfoglalni az 1915. április 26-án aláírt londoni egyezményben számukra garantált területeket, sosem jártak azonban sikerrel: két évnyi küzdelem és tizenkét nagy csata után, a caporettói áttöréssel a Monarchia felőrölte az ellenfeleket, és mélyen benyomult Olaszországba.

A Monarchia legfőbb hadikikötőjének is otthont adó Trieszt lakói mindezt néhány kilométerről nézték végig, azt azonban talán még ők sem sejtették, hogy 1918. november 4-én, a padovai fegyverszünet aláírása után mindössze egyetlen nappal máris olasz csapatok érkeznek az évszázadokkal korábban számos bosszúságot okozó Velencéből, és partra szállva, a mólóról foglalják el a várost (Molo Audace), ami hivatalosan csak a Monarchia szétesése után két évvel, az 1920. novemberében aláírt rapallói egyezménnyel vált az Olasz Királyság részévé.

Kezdetét vette a szlovén kisebbség elynomása, az erőteljes olaszosítás, a gyülekezési jog megvonása, illetve a szlovén lapok betiltása. A Monarchia számos más városához hasonló itt is megkezdődött a gyors hanyatlás: elveszett ugyanis a hosszú évtizedek alatt felépített kapcsolatrendszer, a dualista állam óriási importigénye helyett pedig immár jóval kevesebb áru mozgott a kikötőben.

A második világháború derekán, az olaszok 1943-as kapitulációját követően német megszállás alá került, deportálásokat is látott Triesztet a háború után megszülető Jugoszlávia a környékével együtt magának követelte, Tito pedig a bevonuló jugoszláv partizánok nemzetközi erők által sürgetett kivonása után sem adta fel a vágyát, hogy a város az új állam része legyen.

Közel két éven át koncentrációs táborként működött a Monarchia egykori rizsmalma Az 1898-ban alapított, trieszti Risiera di San Sabba falai szörnyű titkot őriznek.

Az Olasz Királyság 1946-os szétesése csak még komplexebbé tette az ügyet, melynek végére végül az ENSZ tett pontot: 1947. februárjában város ? és szűkebb környezete ? történelme során másodszor is szabad, nemzetállamok határán álló szabad területté vált, melynek nagyobb hányadát (A zóna) a britek és amerikaiak, a kisebb földdarabot pedig a jugoszlávok tartottak ellenőrzés alatt.

A trieszti-olasz határ ? Fotó: Aarska

Trieszt 1954 óta újra Olaszország része, a hidegháború és a várost két oldalról körbezáró országhatár miatt kialakult zártsága pedig az ezredforduló óta ? az olaszok Európai Unióhoz való csatlakozása, illetve a határokat eltörlő schengeni egyezmény aláírása miatt ?  jócskán csökkent.

Fotó: Wikimedia Commons Amit mindenképp látni kell A Trieszti Opera Fotó: Zapping

Az épület a milánói La Scala és a velencei La Fenice összegyúrásából, az utóbbit tervező Gian Antonio Selva és Matteo Pertsch munkájaként, ezernégyszáz üléssel, 1801-re született meg. Falai közt pedig két kevésbé ismert Verdi-opera, az Il corsaro (1848) és a Stiffelio (1859) premierjére is sor került.

Az 1881-ben kétezres férőhelyesre bővített, a kikötő tőszomszédságában álló teátrum órákkal a legendás zeneszerző halála után vette fel a Teatro Lirico Giuseppe Verdi nevet. Ma ezerháromszázan foglalhatnak helyet az elmúlt évszázadban többször is restaurált épületben, melynek színpadán 2019-ben a Nabucco, a Carmen a Pillangókisasszony előadásait is elcsíphetjük.

A Piazza dell?Unita d’Italia A Giuseppe Bruni által tervezett városháza (1875) ? Fotó: MrPanyGoff

A város legnagyobb terén, az egykor kikötővel is rendelkező Piazza dell’Unita d’Italián (=az olasz egyesülés) mindenképp érdemes tenni egy sétát, hiszen lenyűgöző, jórészt a XIX. század folyamán született épületek veszik körbe, így a robosztus tornyával kiemelkedő városháza, az egykor Casanovát is látott Grand Hotel Duchi d’Aosta, vagy épp a kormányzói palota.

A város fölé magasodó San Giusto-erőd és katedrális Fotó: Wolfgang Sauber

A III. Frigyes 1468-ban született rendelete után megkezdett erőd három, egymástól teljesen különböző bástyája csak több évtizedes különbséggel született meg: a kör alaprajzú torony a rövid velencei megszállás alatt (1508), a sokszögű Lalio közel ötven évvel később (1557), a legújabb pedig 1636-ban emelkedett ki a hegytetőről. A falak közt sosem folyt igazán komoly harc, megszületése után azonban létfontosságú szerepet töltött be a környék, illetve a Trieszti-öböl védelmében.

Az épületegyüttesben ma több kiállítás, így kőtár és fegyvertár is működik, sőt, akár a későgótikus Szent György-kápolnába is bemehetünk ? mindért, illetve a fentről nyíló csodás panorámáért igazán nem drága a kapunál elkért három euró…

A közelben áll a város legidősebb temploma, a román és keleti jegyeket vegyítő San Giusto-katedrális, melynek alapját egy V. századi ókeresztény bazilika adja. Az épület IX., illetve XII. században hozzáépített egy-egy templommal együtt végül a XIV. században alakult át a ma is látható öthajós óriássá, és ekkor született meg a harangtorony (1337-1343) is.

Fotó: Sailko

A keresztelőkápolna, a kincstár, illetve a mellékhajókban megcsodálható XIII. századi velencei mozaikok miatt ez is kihagyhatatlan program, főleg, hogy ez még plusz költséget sem ró ránk.

Fotó: Sailko A Nagy Csatorna Fotó: Luca Aless

Ha városi csatorna, akkor sokaknak jó eséllyel a mindig turistákkal tömött Velence víziútjai, vagy épp Amszterdam jut eszébe, pedig Európa számos városa ? így Trieszt ? is büszkélkedhet hasonlóval. A Csodatevő Szent Antal-templomba torkolló itteni Canale Grande felett ugyan csak két híd ível át, 1756-os megnyitása óta azonban a város egyik jelképévé vált, ahol mindig találkozhatunk néhány csodás vitorlással.

A csatorna a századfordulón ? Fotó: Wikimedia Commons A Miramare-kastély Fotó: Valleo61

A kényelmesen bejárható történelmi városrésztől alig néhány kilométeres sétányira fekvő Miramare a világ egyik legfestőibb látványát nyújtja: a tengerbe nyúló kőszirten álló márványpalotát Habsburg Miksa osztrák főherceg és felesége, Sarolta belga királyi hercegnő építtette, az addig kopár környezet pedig a főherceg tervei szerint alakult huszonkét hektáros, trópusi növényekkel teli parkká.

Fotó: Tiesse

A Carl Junker tervei szerint négy év alatt, 1860-ra megszületett jókora palota adott helyszínt az őt ? Ferenc József és III. Napóleon hatalmi játszmájának eredményeként ? császárnak felkérő Mexikó küldöttségével való 1864-es találkozásnak. Ezt követően az immár uralkodóként tekintett főherceg a közép-amerikai országba utazott, de nem örülhetettek sokáig a pozíciónak: mindössze bábok voltak, Miksa rossz döntéseinek hatására pedig a monarchisztikus államformát három évvel később megdöntötték. A császárt kivégzőosztag elé állították, Sarolta pedig a halálhír hatására összeomlott: orvosok egész sora nyilvánította elmebetegnek. Hatvan évvel később, 1927-ben bekövetkezett haláláig a hercegnő rendületlenül Mexikó császárnéjának hitte magát, férje halálának hírét pedig nem fogadta el. Néhány évet még a Miramaréban töltött, élete jó részét azonban már belga kastélyokban élte le.

A ma múzeumként működő épületegyüttes a város nagy bombázásokból és az utóbbi százötven évben azt ápoló gondos kezek ? köztük az 1930-tól 1941-ig itt élt Aosta herceg és Anna hercegnő ? miatt máig megőrizte eredeti képét, belső terében pedig ma is őrzi egykori szépségét.

Miksa hajókabinokra hasonlító szobái (a herceg az osztrák haditengerészet főparancsnoka is volt, a belsőépítészeti megoldások itt erre emlékeztetnek) mellett Sarolta lakóhelye, a zongoráját őrző zeneszoba, a kiállítótérré alakított istálló, valamint az uralkodó halála után berendezett emeleti vendégszobák és dísztermek mellett Aosta hercegének lakosztálya is látogatható, kertjében pedig az egykor a párt Mexikóba vivő Novara zászlóshajó maradványainak felhasználásával született kereszttel is találkozhatunk.

Az ecetből született ház Fotó: Daniel de Marco

Az egyáltalán nem tipikus turistacélpontok közül a város legszürreálisabb történetét emelnénk ki: a  San Lazzaro utca 15. számú háza első pillantásra egynek tűnik a városban szép számmal feltűnő XVIII. század végi házak közül, pedig az 1771-ben, egy óriási aszálynak köszönhetően folyamatos vízhiánnyal küzdő városban, csak egy első hallásra talán őrültségnek tűnő ötletnek köszönhetően készülhetett el.

Az építtető a munkák közepén egyszerűen nem jutott már elegendő vízhez ahhoz, hogy a munkák folytatódjanak, a legenda szerint valakinek azonban eszébe jutott, hogy a vizet akár a könnyen elérhető ecettel is helyettesíthetnék. így is tettek: egy borkereskedőtől jókora mennyiséget vásároltak, majd azt a kötőanyagként használt habarcshoz használták fel.

Fotó: Daniel de Marco

Az ötletre a kapu mögött latin nyelvű felirat ? Aedes anno MDCCLXXI ob aque inopiam aceto absoluta ? is emlékeztet, ezzel azonban nem merült ki az érdekességek sora, hiszen az oromzaton kőfüggönyökkel, a kapuzat felett pedig egy érdekes allegorikus jelenettel találkozhatunk, melyen a három nagyhatalmat, Ausztriát, az Orosz Birodalmat, illetve Poroszországot jelentő sas tép szét egy, a világot jelképező aranyalmát felfalni készülő kígyót, ami természetesen a várost háromszor is elfoglaló Napóleon szimbóluma.

Fotó: Daniel de Marco Megközelítés

Trieszt a legegyszerűbben busszal érhető el: a Flixbus naponta többször indít járatokat Trieszt felé, a legtöbb esetben azonban bécsi, ljubljanai vagy zágrábi átszállással kell számolni, a menetidő így a közvetlen 8 óra helyett 10-11 órára nyúlik. A jegyárak is ennek megfelelően változnak: némi szerencsével 15 ezer forintért is találunk retúrjegyet, de az ár kedvezőtlen esetben sem kúszik 24 ezer forint fölé.

 

A szállásárak ennél szerencsére jóval olcsóbbak: egy éjszakára akár már 7 ezer forintért is találhatunk egy apró lakást, de a 10-15 ezer forintos árkategóriában otthonok garmadája vár minket az Airbnb-n.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Ha betegek vagyunk, orvoshoz megyünk. Jönnek a kivizsgálások, a laboratóriumi tesztek, majd me
2019-06-27 00:05:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Rendező: James Gray Szereplők: Robert Pattinson, Sienna Miller, Angus Macfadyen, Charlie H
2019-06-26 23:59:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Sajnos Beniipowának távoznia kellett a Ninja Warrior a Páholyából, így a búcsú pillanatában Lucának megjegyezte, hogy írjon üzenetet a verseny után
2019-06-26 23:45:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Molnár Gábor sérülése ellenére is úgy teljesített a Ninja Warrior Középdöntős pályáján, mintha erre született volna, de a Rúdtánc, rajta is kifogott
2019-06-26 23:42:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Az ökölvívó, Virbán Gábor ikertestvérét a selejtezőben hagyva, nagy lendülettel lépett a Ninja warrior Középdöntős pályájára, ahol egészen a Rúdtáncig jutott
2019-06-26 23:41:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez