A tudós szerint lehet, mind egy nagy számítógépes szimulációban élünk

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A tudós szerint lehet, mind egy nagy számítógépes szimulációban élünk

Sci-fi: A jövő nem az, amit a filmekben látsz

Azért az emberek irányítják a bolygót, mert minden más állatnál hatékonyabban képesek együttműködni, és azért képesek erre, mert fikciókban hisznek. Ezért a költők, festők és drámaírók legalább olyan fontosak, mint a katonák vagy a mérnökök. Az emberek azért mennek háborúba és építenek katedrálisokat, mert hisznek Istenben, és azért hisznek Istenben, mert verseket olvastak és képeket láttak Istenről, és leesett állal bámulták az Istenről szóló színdarabokat. Ugyanígy erősítik a kapitalizmus modern mitológiájába vetett hitünket Hollywood és a popipar műalkotásai. Elhisszük, hogy boldogabbak leszünk, ha több mindent vásárolunk, hiszen a saját szemünkkel láttuk a kapitalista paradicsomot a televízióban.

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár. Hogy most nem is vasárnap van? Sebaj. Ünnepkor, év végi pihi alatt naponta jár olvasnivaló.

A Matiné eddigi termését itt találni.

A 21. század elejének talán legfontosabb műfaja a sci-fi. Kevesen olvassák a legfrissebb cikkeket a mesterséges intelligenciáról vagy a genetikai tervezésről.  Az emberek felfogását korunk legfontosabb technológiai, társadalmi és gazdasági  vívmányairól sokkal inkább olyan filmek formálják, mint a Mátrix vagy A nő, és olyan sorozatok, mint a Westworld vagy a Fekete tükör. Ez egyben azt is jelenti, hogy a sci-finek sokkal felelősségteljesebben kell ábrázolnia a tudományos valóságot, különben téveszméket ültet el az emberekben, és nem a megfelelő problémákra irányítja a figyelmüket.

A mai sci-fi legnagyobb bűne, hogy rendszeresen összekeveri az intelligenciát a tudattal. Emiatt aztán túlságosan is aggódik a robotok és emberek közötti háború miatt, pedig a valóságban sokkal több félnivalónk van az algoritmusok által hatalomra jutó szűk szuperember- elit és a hatalom nélküli Homo sapiensekből álló népes alsóbb osztály közötti konfliktustól. Ha az MI jövőjén gondolkodunk, Karl Marx még mindig jobb útmutató, mint Steven Spielberg.

Sok mesterséges intelligenciáról készült film annyira távol áll a valóságtól, hogy gyaníthatóan csupán az allegóriája valami egészen más természetű aggálynak. A 2015-ös Ex Machina például látszólag arról szól, hogy egy MI-szakértő beleszeret egy női robotba, aki azonban rászedi és manipulálja őt. Csakhogy ez a film valójában nem az emberek félelméről szól az intelligens robotoktól. Hanem a férfiak félelméről az intelligens nőktől, és különösen attól, hogy a nők felszabadítása nőuralomhoz vezet. Ha legközelebb látnak egy MI-ről szóló filmet, amelyikben az MI nő, a tudós pedig férfi, az a film valószínűleg inkább a feminizmusról szól, mint a kibernetikáról.  Ugyanis minek lenne egy MI-nek szexuális vagy genderidentitása? A szex a szerves többsejtű élőlények jellemzője. Mit jelentene egy szervetlen kibernetikus lénynek?

Ex Machina Fotó: Photo12 / AFP

Élet a dobozban

Sokkal körültekintőbben fedezte fel a tudományos fantasztikum azt a témát, hogy milyen veszélyekkel jár, ha a technológiát emberek manipulálására és ellenőrzésére használják. A Mátrix egy olyan világot jelenít meg, amelyben szinte minden ember a kibertér foglya, és minden tapasztalatukat egy algoritmus alkotja meg. A Truman Show egy egyénre koncentrál, aki tudtán kívül egy televíziós valóságshow főszereplője. Anélkül, hogy tudna róla, mindenki, akit csak ismer ? beleértve az anyját, a feleségét és a legjobb barátját is ?, színész; minden egy aprólékosan kidolgozott forgatókönyv szerint történik vele; és mindent, amit tesz vagy mond, rejtett kamerák vesznek fel, és rajongók milliói követik lelkesen.

Végül azonban ? zsenialitásuk ellenére ? egyik film sem fejti ki, hogy mi következik végső soron a történetéből. Azt feltételezik, hogy a mátrixban fogva tartott embereknek van egy autentikus énje, amelyet érintetlenül hagynak a technológiai manipulációk, és a mátrixon túl ott vár az autentikus valóság, amelyet a hős elérhet, ha eléggé igyekszik. A mátrix csupán egy mesterséges sorompó, amely elválasztja belső autentikus énünket a külső autentikus világtól. Számos viszontagság és megpróbáltatás után mindkét hősnek ? Neónak a Mátrixban és Trumannek a Truman Show-ban ? sikerül kilépnie a manipulációk hálójából, felfedeznie autentikus énjét, és eljutnia az autentikus ígéret földjére.

Érdekes módon ez az autentikus ígéret földje minden fontosabb tekintetben pontosan ugyanolyan, mint a mesterséges mátrix. Amikor Truman kitör a stúdióból, elindul megkeresni középiskolai szerelmét, akit a rendező kiírt a műsorból. De ha sikerül beteljesítenie ezt a romantikus fantáziát, az élete pontosan olyan lesz, mint a tökéletes hollywoodi álom, amelyet a Truman Show millióknak árult világszerte ? megtoldva azzal, hogy Fidzsin nyaral. A film még csak nem is utal rá, hogy milyen másféle életet találhat Truman a való világban.

Neo is, amikor a híres vörös pirula segítségével kitör a mátrixból, azt tapasztalja, hogy a kinti világ nem különbözik a bentitől. Kint és bent is erőszakos konfliktusok zajlanak félelemtől, kéjvágytól, szerelemtől és irigységtől hajtott emberek között. A filmnek úgy kellett volna végződnie, hogy Neo megtudja: a valóság, ahová elérkezett, csak egy nagyobb mátrix, és ha ki akar jutni a ?valóban valódi világba?, megint választania kell a kék és a vörös pirula között.

A jelenleg zajló technológiai és tudományos forradalom nem azt feltételezi, hogy az autentikus egyéneket és valóságokat lehetséges algoritmusok és kamerák segítségével manipulálni, hanem azt, hogy maga az autentikusság egy mítosz. Az emberek attól félnek, hogy egy dobozba zárják őket, de nem veszik észre, hogy máris be vannak zárva egy dobozba ? az agyukba ?, amelyik egy nagyobb dobozba van zárva ? az emberi társadalomba, annak számtalan fikciójával. Ha megszökünk a mátrixból, az egyetlen, amit odakint találunk, egy nagyobb mátrix. Amikor 1917-ben a munkások és a parasztok fellázadtak a cár ellen, annak Sztálin lett a vége; és ha nekiállunk felderíteni, mennyiféle módon manipulál bennünket a világ, a végén arra döbbenünk rá, hogy maga az identitásunk az idegi hálózatok által létrehozott komplex illúzió.

Az emberek attól félnek, hogy a dobozba zárva lemaradnak a világ csodáiról. Amíg Neo a mátrixban van, Truman pedig a stúdióban, nem juthatnak el Fidzsire, Párizsba vagy a Machu Picchura. Valójában azonban mindent a saját testünkön, a saját tudatunkon belül tapasztalunk meg a világról. Ha kitörnénk a mátrixból vagy elutaznánk Fidzsire, az sem változtatna semmin. Nincs az agyunkban egy vasláda, rajta nagy, piros betűs felirattal, hogy Csakis Fidzsin nyitható ki!, amit odaérve végre felnyithatnánk, és amiből  olyan speciális érzelmek és érzetek szabadulnának ki, amelyeket csakis Fidzsin érezhetünk, és amelyekről örökre lemaradnánk, hogyha nem jutnánk el Fidzsire. Nem. Amit Fidzsin érezhetünk, azt a világon bárhol másutt is érezhetjük ? még a mátrixon belül is.

Lehet, hogy mind egy nagy számítógépes szimulációban élünk, mint a Mátrixban. Ez ellentmondana minden nemzeti, vallási és ideológiai történetünknek. De mentális tapasztalataink ebben az esetben is valódiak lennének. Ha kiderülne, hogy az emberi történelem pusztán aprólékosan kidolgozott szimuláció, amelyet a Zircon bolygón élő patkánytudósok által épített szuper számítógép futtat, az meglehetősen kínos lenne Karl Marx és az Iszlám Állam számára. De a patkánytudósoknak akkor is felelniük kellene az örményországi népirtásért és Auschwitzért. Hogy verték ezt át a Zircon Egyetem etikai bizottságán? Még ha a gázkamrák csupán szilíciumchipekben létező elektromos jelzések is, a fájdalom, a félelem és a kétségbeesés tapasztalata ettől egy szemernyivel sem lesz kevésbé rossz.

A fájdalom az fájdalom, a félelem félelem, a szeretet pedig szeretet, még a mátrixban is. Teljesen mindegy, hogy a félelmet, amit érzünk, egy csoport atom idézte elő a külvilágban, vagy számítógép által manipulált elektromos jelzések. A félelem így is, úgy is valódi. Ha tehát saját elménk valóságát akarjuk feltárni, azt a mátrixon belül és kívül is megtehetjük.

A legtöbb tudományos-fantasztikus film valójában nagyon régi történetet mesél el: az elme győzelmét az anyag fölött. Harmincezer évvel ezelőtt ez a történet így szólt: ?Az elme elképzel egy kőkést ? a kéz elkészíti a kést ? az ember megöli a mamutot.? De az igazság az, hogy az emberek nem annyira kések kitalálásával és mamutok megölésével hódították meg a világot, hanem inkább emberi elmék manipulálásával. Az agy nem az alany, amely szabadon formálja a történelmi tetteket és a biológiai valóságot, hanem a tárgy, amelyet a történelem és a biológia formál. Még leginkább magasztalt eszméink ? a szabadság, a szerelem és a kreativitás ? is olyanok, mint egy kőkés, amelyet valaki más alakított ki azért, hogy mamutot öljön vele. A legjobb tudományos elméletek és a legmodernebb technológiai eszközök szerint az elme sohasem mentes a manipulációtól. Nincs autentikus én, amely arra vár, hogy kiszabadítsuk a manipulatív burokból.

Van fogalmuk róla, hány filmet, regényt és verset fogyasztottak el az évek során, és hogyan faragták és csiszolták ezek az elképzelésüket a szerelemről? A romantikus komédiák úgy viszonyulnak a szerelemhez, mint a pornó a szexhez vagy a Rambo a háborúhoz. Aki pedig azt hiszi, hogy egy ?Törlés? gomb megnyomásával csak úgy eltüntetheti Hollywood nyomát a tudattalanjából, az érzelmi és ösztönéletét szabályozó limbikus agyterületéből, az csupán áltatja magát.

A kőkések faragásának gondolatát szeretjük, de azt, hogy mi vagyunk kőkések, annál kevésbé. A régi mamutos történet mátrixos verziója tehát valahogy így hangzik: ?Az elme elképzel egy robotot ? a kéz elkészíti a robotot ?, a robot terroristákat öl, de az elmét is irányítani akarja ? az elme megöli a robotot.? Ez a történet azonban nem igaz. Nem azzal van a gond, hogy az elme ne lenne képes megölni a robotot. Az a gond, hogy az elme, amely elképzelte a robotot, már maga is korábbi manipulációk terméke volt. így aztán a robot megölésével sem szabadulunk fel.

The Truman Show
Fotó: Photo12 / AFP

A Disney nem hisz a szabad akaratban

2015-ben a Pixar Studios és a Walt Disney Pictures bemutatott egy jóval realisztikusabb és nyugtalanítóbb animációs filmet az emberi tudatállapotokról, amely villámgyorsan a gyerekek és felnőttek kedvencévé vált. Az Agymanók egy tizenegy éves lány, Riley Andersen történetét meséli el, aki Minnesotából San Franciscóba költözik a szüleivel. Hiányoznak neki a barátai és a szülővárosa, és nehezen alkalmazkodik az új életéhez, ezért megpróbál visszaszökni Minnesotába. Ezenkívül azonban, anélkül, hogy Riley tudna róla, egy sokkal  nagyobb dráma is zajlik. Riley nem egy valóságshow akaratlan főszereplője, és nincs is bezárva a mátrixba. Ő maga a mátrix, amibe bele van zárva valami.

A Disney-birodalom ugyanannak az egy mítosznak az újra- és újramesélésére épült. Számtalan olyan Disney-film van, amelynek hősei veszélyekkel és nehézségekkel kerülnek szembe, de végül diadalmaskodnak felettük úgy, hogy rátalálnak az autentikus énjükre, és szabad döntéseiket követik. Az Agymanók kegyetlenül leszámol ezzel a mítosszal. A neurobiológiának az emberekről való legújabb nézeteit felhasználva elviszi a nézőket Riley agyába, csak hogy megmutassa: a lánynak nincs is autentikus énje, és sohasem dönt szabadon. Riley valójában egy egymással ütköző biokémiai mechanizmusok által irányított robot, a mechanizmusokat pedig rajzfilmfigurák személyesítik meg: a sárga és vidám Derű, a kék és mélabús Bánat, a piros, indulatos Harag, és így tovább. Ezek a karakterek Riley minden mozdulatát nyomon követik egy óriási képernyőn a Fejhadiszálláson, és gombok és kapcsolók segítségével befolyásolják a hangulatát, a döntéseit és a tetteit.

Riley azért nem képes a San Franciscó-i élethez alkalmazkodni, mert olyan súlyos malőr történt a Fejhadiszálláson, amely azzal fenyeget, hogy végképp kibillenti az agyát az egyensúlyából. Hogy helyrehozzák a dolgokat, Derű és  Bánat kalandos utazásra indul Riley agyában, melynek során vonaton utaznak, felfedeznek egy tudatalatti börtönt, és meglátogatnak egy stúdiót, ahol művészi neuronok csapata az álmokat gyártja. Mialatt ezeket a megszemélyesített biokémiai mechanizmusokat követjük Riley agyának mélyére, egyszer sem találkozunk lélekkel vagy autentikus énnel, sőt kiderül, hogy Riley-t nem lehet egyetlen egységgel azonosítani, és hogy a közérzet bonyolult mechanizmusok egymással való kölcsönhatásaitól függ.

A film arra készteti a nézőt, hogy először a főszereplővel, a sárga színű és vidám Derűvel azonosítsa Riley-t. Végül azonban kiderül, hogy ez volt a kritikus hiba, amely miatt az a veszély fenyeget, hogy Riley élete tönkremegy. Igen, éppen Derű, aki azt hiszi, hogy ő egyedül jelenti Riley autentikus lényegét, és háttérbe szorítja a többi belső szereplőt, amivel megbontja Riley agyának törékeny egyensúlyát. A katarzis akkor következik be, amikor Derű ráeszmél a hibájára, és ? a nézővel együtt ? megérti, hogy Riley nem azonos Derűvel, Bánattal és egyik szereplővel sem. Riley egy komplex történet, akit a biokémiai szereplők konfliktusai és együttműködései hoznak létre.

Az igazán lenyűgöző nem is az, hogy a Disney piacra mert dobni egy ilyen  radikális üzenetű filmet, hanem az, hogy az világsiker lett. Talán azért, mert az Agymanók egy komédia happy enddel, és a legtöbb néző talán nem fogta fel neurológiai jelentését, és az abból adódó sokkal sötétebb következtetéseket.

Agymanók
Fotó: Photo12 / AFP

Ugyanez nem mondható el a 20. század legprofetikusabb tudományos-fantasztikus könyvéről. Annak baljósságát nem lehet nem észrevenni. Közel egy évszázaddal ezelőtt íródott, de minden egyes eltelt évvel csak aktuálisabb lesz. Aldous Huxley 1931-ben írta a Szép új világot, amikor Orosz- és Olaszországban már megvetette a lábát a kommunizmus és a fasizmus, Németországban felemelkedőben volt a nácizmus, a militarista Japán hódító háborúba kezdett Kína ellen, és az egész világ a gazdasági válság szorításában vergődött. Huxley-nak mégis sikerült keresztüllátnia a sötét felhőkön, és elképzelnie egy háború, éhezés és járványok nélküli társadalmat, amely zavartalan békében, jólétben és egészségben él. Igazi fogyasztói társadalom ez, amely szabad kezet enged a szexnek, a drognak és a rock ?n? rollnak, és amelynek legfőbb értéke a boldogság. Az egész könyv arra a feltételezésre épül, hogy az ember biokémiai algoritmus, amelyet a tudomány képes meghekkelni, és amely a technológia segítségével manipulálható.

Ebben a szép új világban Világállam kormánya fejlett biotechnológiai és szociális tervezés révén gondoskodik arról, hogy mindenki mindig elégedett legyen, és senkinek ne legyen semmi oka fellázadni. Mintha Derűből, Bánatból és Riley agyának többi szereplőjéből lojális kormányügynököt csináltak volna. Nincs tehát szükség többé titkosrendőrségre, koncentrációs táborokra vagy 1984-stílusú Szeretet-minisztériumra. Huxley zsenialitása éppen abban  áll, hogy megmutatja: szeretettel és gyönyörrel sokkal biztonságosabban irányíthatók  az emberek, mint félelem és erőszak révén.

Ha az 1984-et olvassuk, világos, hogy Orwell egy ijesztő, rémálomszerű világot ír le, és az egyetlen nyitott kérdés így szól: ?Hogyan kerülhetjük el, hogy ide jussunk?? A Szép új világot olvasni sokkal nehezebb és zavarba ejtőbb feladat, mivel komoly erőfeszítésre van szükség, hogy meg tudjuk határozni, pontosan mitől is disztópikus ez a könyv. A világában béke és jólét uralkodik, és mindenki minden pillanatban maradéktalanul elégedett. Mégis mi ezzel a baj?

Huxley a regény csúcspontján teszi fel ezt a kérdést Mustapha Mondnak, Nyugat-Európa Világellenőrének és Johnnak, a Vadembernek a párbeszédében, aki egy új-mexikói vadember-rezervátumban töltötte az életét, és aki Mondon kívül az egyetlen ember Londonban, aki tud valamit Shakespeare-ről vagy Istenről.

Amikor John, a Vadember megpróbálja rábírni London népét, hogy lázadjon fel az őt irányító rendszer ellen, a nép teljes közönnyel reagál, a rendőrség  azonban letartóztatja Johnt, és Mustapha Mond elé viszi. A Világellenőr kedélyesen elbeszélget Johnnal, és azt mondja neki, hogy ha továbbra is antiszociális kíván maradni, akkor távozzon valami elhagyatott helyre, és éljen remeteként. John megkérdőjelezi a világrend alapjául szolgáló nézeteket, és azzal vádolja Világállam kormányát, hogy a boldogság hajszolása közben nemcsak az igazságot és a szépséget törölte el, de mindent, ami nemes és hősies az életben:

? Drága fiatal barátom ? mondta Mustapha Mond ?, a civilizációnak egyáltalán nincs szüksége nemes vagy hősies dolgokra. Ezek a politikai tehetetlenség tünetei. Egy megfelelően szervezett társadalomban, mint amilyen a miénk, senkinek sincs alkalma arra, hogy nemes vagy hősies legyen. A körülményeknek teljesen ingatagnak kell lenniük ahhoz, hogy ilyen alkalmak keletkezzenek. Ahol háborúk folynak, ahol megosztott érdekcsoportok vannak, ahol ellen kell állni bizonyos kísértéseknek, ahol a szerelem tárgyaiért küzdeni kell, vagy meg kell őket védeni ? ott nyilvánvalóan van némi értelme a nemes és hősies magatartásnak. De manapság nincsenek háborúk. A lehető legnagyobb mértékben vigyázunk arra, hogy megakadályozzuk az embereket abban, hogy túlzottan megszeressék egymást. Nincsenek megosztott érdekcsoportok, az embereket úgy kondicionálják, hogy egyszerűen senki sem tehet másként, mint ahogyan tennie kell. És amit tennie kell, az egészében véve oly kellemes, a természetes ingerek oly sok lehetőséget kapnak a szabad játékra, hogy ténylegesen nincs is semmi kísértés, amelynek ellen kellene állni. És ha valamikor, valami szerencsétlenség folytán mégis valami kellemetlen dolog történne valahogyan, nos, akkor még mindig ott van a szóma, amely lehetővé teszi, hogy szabadságra menjünk a tények elől. És mindig ott a szóma, hogy haragunkat mérsékelje, kibékítsen ellenségeinkkel, hogy türelmesek és sokáig mindent elviselők lehessünk. A múltban ezeket a dolgokat csak nagy erőfeszítéssel lehetett elérni, s csupán több éves, kemény erkölcsi edzéssel. Most pedig bárki lenyel két-három félgrammos tablettát, és kész. Bárki erényes lehet ma.  Mindenki magával hordhatja egy üvegcsében jó erkölcseinek legalább a felét. Kereszténység könnyek nélkül ? ez a szóma.

? De a könnyekre szükség van. Nem emlékszik, mit mondott Othello? ?Ha a borúra mindig ily derű jön, dühöngj, vihar, míg serken a halál is!? Van egy történet, amelyet az egyik öreg indián szokott mesélni nekünk, a Mátaski Leányról. Azoknak a fiatalembereknek, akik feleségül kívánták venni, reggel kapálniuk kellett a kertjében. Könnyűnek látszott a feladat, csakhogy ott legyek és szúnyogok voltak, varázserejűek. A legtöbb fiatalember egyszerűen nem állhatta a csípéseket és szúrásokat. De aki kiállta a próbát, az elnyerte a lány kezét.

? Bájos történet! De civilizált országokban ? mondta az ellenőr ? meg lehet kapni a lányokat anélkül, hogy kapálnánk nekik, és nincsenek legyek vagy szúnyogok, hogy megcsípjenek. Már évszázadokkal ezelőtt megszabadultunk tőlük.

A Vadember bólintott, homlokát ráncolva.

? Megszabadultak tőlük. Igen, ez az önök módszere. Megszabadulnak  minden kellemetlen dologtól, ahelyett, hogy megtanulnának együtt élni  velük. ?Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri balsorsa minden nyűgét s nyilait; vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen, s fegyvert ragadva véget vet neki…?  De önök egyiket sem választják. Sem a szenvedést, sem az ellenállást. Önök egyszerűen száműzik a nyűgöket és nyilakat. Túl könnyű megoldás.

[?]

? Amire önöknek szükségük van ? folytatta a Vadember ?, az valami, ami könnyekkel jár, a változatosság kedvéért. [?] Nincs abban valami, hogy veszélyesen kell élni?

? Sok igazság van benne ? válaszolta az ellenőr. ? A férfiak és a nők mellékveséjét időnként stimulálni kell. A tökéletes egészség egyik alapfeltétele.  Ezért tettük kötelezővé az ESZP-kezelést.

? ESZP?

? Erős Szenvedélyek Pótszere. Havonta egyszer szabály szerint. Az egész szervezetet átitatjuk adrenalinnal. Ez a félelem és düh tökéletes fiziológiai megfelelője. Mindazzal a tónusos hatással, amellyel Othello megölte Desdemonát, csakhogy a kínos következmények nélkül.

? De nekem tetszenek a kínos következmények.

? Nekünk nem ? mondta az ellenőr. ? Mi jobban szeretjük a dolgokat kényelmesen végezni.

? De én nem akarok kényelmet. Én Istent akarom, én költészetet akarok, én igazi veszélyt akarok, én szabadságot akarok, én jóságot akarok, én bűnt akarok.

? Valójában ön azt követeli, hogy joga legyen a boldogtalansághoz ? mondta Mustapha Mond.
? Rendben van hát ? szólt a Vadember kihívóan ?, követelem a jogot ahhoz, hogy boldogtalan lehessek.

? Nem is említve annak jogát, hogy megöregedjék, csúf és impotens legyen; jogot a szifiliszhez és a rákhoz, jogot az éhezéshez, a tetvességhez, jogot az állandó félelemben való éléshez, hogy vajon mi lesz holnap; jogot ahhoz, hogy tífuszt kapjon, jogot, hogy mindenféle elmondhatatlan kínok gyötörjék. ? Hosszú csend támadt.

? Mindezt követelem ? mondta végül a Vadember.

Mustapha Mond vállat vont.

? Kérem, parancsoljon ? felelte.

John, a Vadember beveszi magát a lakatlan vadonba, és remeteéletet él. Az indiánrezervátumban töltött évek, és a Shakespeare-rel és vallással történő agymosás arra kondicionálták, hogy elutasítsa a modernitás valamennyi áldását. Csakhogy egy ilyen szokatlan és izgalmas valakinek a híre gyorsan elterjed, és az emberek csak úgy sereglenek hozzá, hogy nézzék és feljegyezzék, mit csinál, és hamarosan híresség lesz belőle. A nem kért figyelemtől a szíve mélyéig undorodó John végül nem egy piros pirula segítségével szabadul ki a mátrixból, hanem úgy, hogy felakasztja magát.

A Mátrix és a Truman Show alkotóival ellentétben Huxley kételkedett benne, hogy a szabadulás lehetséges, ugyanis kételkedett már eleve abban, hogy lenne olyan, aki szabadulni akarna. Mivel agyunk és ?énünk? is része a mátrixnak, a mátrixból való szabadulás az önmagunktól való megszabadulást jelentené. Ezt a lehetőséget azonban érdemes megvizsgálni. Lehet, hogy a szűken értelmezett önmagunktól való megszabadulás a 21. század egyik létfontosságú túlélési stratégiája lesz.

Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századra

Animus, 2018

folytatás

Legkedveltebb hírek
Eddig Arató Gergely, Sermer Ádám, Donáth Anna, Hegyi Gyula, Jávor Benedek és Kovács-Cake Olivio jelezte részvételét
2019-05-23 15:25:23 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Ludo, Greg, Elodie, Jordan és Patricia reggelei nem mindennapi módon kezdődnek; 6-9-ig egy népszerű reggeli rádióműsort vezetnek, a szerkesztőségükben pedig mindig történik
2019-05-23 15:20:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Babos Tímea három szettben legyőzte az olasz Martina Trevisant a francia nyílt teniszbajnokság női egyes selejtezőjének második fordulójában, csütörtökön
2019-05-23 15:19:26 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Sokat változott az elmúlt évtizedek alatt Kocsis Tibor, nagyszerűen néz ki az énekes! 
2019-05-23 15:12:39 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Fiatal holland középpályást igazoltak a katalánok az FC Groningentől
2019-05-23 15:10:02 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ludo, Greg, Elodie, Jordan és Patricia reggelei nem mindennapi módon kezdődnek; 6-9-ig egy népszerű reggeli rádióműsort vezetnek, a szerkesztőségükben pedig mindig történik
2019-05-23 15:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez