Lelökte exnejét a szikláról, majd hónapokig ?életben tartotta? a Facebookon

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Lelökte exnejét a szikláról, majd hónapokig ?életben tartotta? a Facebookon

Indiában letartóztattak egy orvost, akit azzal vádolnak, hogy megölte exfeleségét.

Mint az a nyomozás során kiderült, Dr. Dharmendra Pratap Singh 2018. június 3-án Pokharában (Nepál) ? két tettestársa segítségével ? elkábította Rakhi Srivastavát, majd lelökte egy szikláról.

A nő eltűnését testvére jelentette a rendőrségnek. Rakhi Srivastava eltűnéséig Uttar Pradesben élt, ám telefonját onnan 2000 km-re, Gauhátiban találták meg októberben.

A rendőrség szerint az orvos azzal verte át őket és a feleség családját is, hogy a nő telefonjáról még hónapokkal a gyilkosság után is bejelentkezett a Facebookra, a nevében posztolt, ezért úgy tűnt, hogy Rakhi Srivastava nagyon is életben van.

Az ismert sebészt végül híváslistája alapján buktatták le a nyomozók és így akadtak rá két bűntársára is.

Dr. Dharmendra Pratap Singh 2011-ben vette titokban feleségül a bölcsödét üzemeltető Rakhi Srivastavát. Arról az egyetlen apróságról felejtette el tájékoztatni feleségét, hogy nős. Amikor ez kiderült, különköltöztek, később Rakhi Srivastava férjhez ment, de a sebésszel nem tudtak megállapodni egy ingatlan tulajdoni jogán ? ez a vita vezetett végül a tragédiához.

 

via KhaleejTimes, Times of India, kiemelt kép: Thinkstock (illusztráció)

folytatás

Legkedveltebb hírek
A Microsoft a PC szoftverfejlesztő iparág egyik kulcs eleme, ugyanis a számítógépek nagy része az ő operációs rendszerüket futtatja, emellett pedig több millió felhasználója van az Office programcsomagnak, ami pár évente szinte teljesen megújul
2019-10-14 00:58:54 | Hozzászólások: 0 | FN -tech
Ha ezt a cikket olvasod, akkor valószínűleg egy szárítógép vásárlásán gondolkodsz
2019-10-14 00:30:42 | Hozzászólások: 0 | FN -tech
Őssejt-transzplantációval sikerült amerikai kutatóknak visszafordítani a központi idegrendszer egy súlyos autoimmun betegségét, a neuromyelitis opticát (NMOSD), amely a betegek felénél vakságot okoz és elveszítik járóképességüket a kór diagnosztizálása utáni öt évben
2019-10-14 00:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Ausztrál kutatók felfedezték, hogyan képződnek újra a vízmolekulák az űrben mozgó aszteroidákon
2019-10-13 20:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A marhahúspogácsa növényi alternatíváját készítik az ausztrál kormány tudományos ügynöksége (CSIRO) tudósai együtt egy gyorsétteremlánccal
2019-10-13 14:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A Doogee nem az a márka ? a kínaiak duzsínak ejtik  ?, amiért őrjöngő tömegek gyűlnek össze egy bemutató alkalmával, és nem is dobja ki senki az asztalra menőzés céljából
2019-10-13 13:02:39 | Hozzászólások: 0 | FN -tech
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez