Diósgyőri félolló, felcsúti bombázó, szögletből lőtt gól ? ezeken a gólokon ámultunk az idén

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Diósgyőri félolló, felcsúti bombázó, szögletből lőtt gól ? ezeken a gólokon ámultunk az idén

A magyar futballt sokszor éri erős kritika, miközben az is vitathatatlan: időnként emlékezetes pillanatokkal ajándékozza meg a szurkolót. Minden évben akadnak parádés megmozdulások, ahogyan az idén ősszel is előfordultak olyan jelenetek, amelyet a világ bármelyik pontján felállva tapsolnak meg. Tíz gyönyörű gólt mutatunk.

Varga Roland emelése a 2. fordulóban

A Ferencváros támadójának remekül indult a szezonja, az első három bajnokiján négy gólt rúgott. Az MTK elleni mérkőzésen kimondottan tetszetős találatot szerzett: egy felívelt labdát szépen maga elé vett mellel, majd pattanás nélkül a kapus feje fölött átemelte a labdát. Jó meglátás, higgadt befejezés.

Tamás Krisztián bombája a 4. fordulóban

A MOL Vidi FC védője nem sokszor jutott szóhoz a szezonban, ám hat mérkőzés is elegendőnek bizonyult számára, hogy egy gyönyörű gólt szerezzen. A Debrecen elleni bajnokin csak harmadjára lépett pályára, amikor a hajrában egy kifejelt labdát bődületes erővel zúdított a bal felső sarokba. A találat nem csak szép, de pontot is ért, ezzel mentette döntetlenre a székesfehérvári együttes a meccset.

Lovrencsics Gergő csodagólja a 7. fordulóban

A Fradi egyik legmegbízhatóbb játékosa Lovrencsics Gergő, akár támadásról, akár védekezésről van szó. A Vidi elleni rangadón természetesen kulcsfontosságú szerep jutott neki, de arra talán ő sem számított, hogy akkora gólt lő majd a címvédőnek, hogy hetekig ismétlik majd. A zöld-fehérek védője cirka 22 méterről vállalkozott lövésre, a bal felső sarokba pedig úgy vágódott be a labda, mintha zsinóron húznák oda.

Nagy Dániel ügyes tekerése a 8. fordulóban

A világ legjobb bajnokságaiban nem egyszer látni olyan technikailag remekül kivitelezett gólt, mint amilyet az Újpest játékosa lőtt a Debrecennek. A lilák labdarúgója jó ütemben tolta meg Kusnyír Erik mellett a labdát, majd nagyszerűen tekert a hosszú felső sarokba. Hasonló találatokból szívesen látnánk többet az NB I-ben!

Pátkai Máté tekerése a 11. fordulóban

Az iménti gólhoz hasonlít a Vidi középpályásának lövése is. A többet ésszel, mint erővel elvet alkalmazva szerzett gólt Pátkai Máté, aki az ellenfél tizenhatosának közepén állva inkább már nem a passz mellett döntött, hanem ragyogóan fellőtte a labdát a bal felső sarokba. Király Gábor hiába nyújtózkodott érte, Pátkai annyira kicentizte a lövést, hogy a kapusnak esélye sem volt védeni.

Bódi Ádám szögletből szerzett gólja a 11. fordulóban

A Debrecen középpályásáról korábban is tudtuk, hogy kiváló a rúgótechnikája, az ősszel több gyönyörű gólt is lőtt, ami az összeállításba bekerülhetett volna. Van azonban egy kimagaslóan nagy találata a Paks ellen, amelyet magyar pályán ritkán látni. A Paks elleni bajnokin ugyanis a 93. percben úgy lőtt győztes gólt Bódi, hogy szögletből csavart a hosszú fölső sarokba.

Hegedűs János saját térfeléről szerzett gólja a 11. fordulóban

Az idén ősszel harcolta ki magának a ?felcsúti bombázó? titulust a médiában a Puskás Akadémia középhátvédje. Pedig a Ferencváros elleni mérkőzésen nem is igazán bombázott, csak nagyon távolról emelt. A 60 méteres ívelés ragyogó felismerés, amely annyira meglepte Dibusz Dénest, hogy hiába rongyolt vissza a kapujába az FTC kapusa, már nem tudott menteni. Ez a találat döntötte el az egész mérkőzést.

Tajti Mátyás félollózása a 13. fordulóban

Amikor Spanyolországból hazatért a 20 éves középpályás, mindenki izgatottan várta, mit mutat majd a pályán a Barcelonát és Malagát is megjárt játékos. Lassan rázódott csak bele, de az őszi hajrára már meg-megmutatta, miért nézték ki maguknak a katalánok ifistaként. A Puskás Akadémia elleni bajnokin például szemkápráztató gólt szerzett: félollózó mozdulattal vágta be a labdát az ellenfél kapujába. Ez volt az első gólja a Diósgyőr mezében, szebbre aligha sikerülhetett volna.

Florent Hasani távoli bombája a 14. fordulóban

Nagy talány a Diósgyőr csapatában Florent Hasani, a koszovói játékosnak akadtak remek mérkőzései és rendkívül gyatrák is. Az első gólja azonban neki is emlékezetesre sikerült a DVTK-ban. A Debrecen elleni mérkőzésen csak úgy tessék-lássék támadgatták a Loki védői, ezért úgy döntött, hogy távolról, jó 24 méterről kapura lő. A kicsit kint álló Nagy Sándor csak nézni tudta, ahogy a labda a jobb fölső sarokba vágódik.

Kiss Tamás emelése a 15. fordulóban

Az NB I egyik legnagyobb tehetsége ősszel újra bebizonyította, nem csak készen áll a felnőtt futballra, hanem húzóemberré is válhat egyszer. Mindössze 18. születésnapját ünnepelte a Haladás elleni bajnokin, amikor kapott egy hosszú indítást, amit először szépen levett, majd látta, hogy kint áll a kapus és gyönyörűen átemelte a labdát. A kivitelezés és az ötlet is elsőosztályú.

Melyik volt a legszebb találat?


Melyik volt az őszi szezon legszebb NB I-es gólja?

Nyitókép: Szirtesi László/Getty Images

folytatás

Legkedveltebb hírek
Jelen állás szerint rákényszerülnének az ír egyesítésről szóló népszavazás kiírására a miniszterelnöki hivatal stábfőnöke szerint
2019-05-20 14:45:40 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A szakácsok Jerzy meghívására, az ő lakásában Aldona és Colos eljegyzését ünneplik
2019-05-20 14:40:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Az ország harmonikása és zenész barátai felkerekednek, és ott, a helyszínen teljesítik a szerencsések zenés kívánságait
2019-05-20 14:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez