A Liverpool péppé verte az Arsenalt

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A Liverpool péppé verte az Arsenalt

Bár a szezon első felében volt egy hosszabb győzelmi sorozata az Arsenalnak az angol bajnokságban, október vége óta azért már botladozik Unai Emery csapata, amely a 20. fordulóban a Premier League-et vezető, eddig veretlen Liverpoolhoz látogatott. Hiányzott a londoniak keretéből Mesut Özil, aki pénteken ugyan edzett, de a hivatalos indoklás szerint fájlalta a térdét.

A Pool a vártnak megfelelően már a meccs elején nekiesett ellenfelének, mégis az Arsenal szerzett vezetést Maitland-Niles góljával. Szinte azonnal jött a liverpooli válasz, nem tudott felszabadítani a londoni védelem, a labda pedig pont Firmino elé pattant, aki az üres kapuba passzolt. A 16. percben a brazil támadó két védő kicselezése után okos lövéssel már a vezetést is megszerezte a Liverpoolnak.

A hazai fordítás padlóra küldte az Arsenalt, olyan hibák következtek még a félidőben, amikre a meccs is ráment.

Először egy pocsék hátra passz miatt rúghatott szögletet a Pool, amit elsőre még tisztázott a vendégvédelem, ám a labda a hazaiaknál maradt, Szalah asszisztjából pedig Mané duplázta meg az előnyt. A félidő végén aztán Szokratisz megtette azt a szívességet Szalah-nak, hogy szabálytalankodott vele a tizenhatoson belül, az egyiptomi pedig belőtte a tizenegyest.

A helyzeteit kegyetlenül jól kihasználó Liverpool így már egy félidő után 4-1-re vezetett.

Az első félidő góljai:

Egész jól kezdett neki a második félidőnek az Arsenal, volt is egy nagy helyzet, de Aubameyang pár lépésről is képes volt fölé lőni, ráadásul lesen is volt, szóval, ha betalál is érvénytelenítették volna a találatot, mert az asszisztens lengette a zászlót. Hogy mennyira volt megzavarodva az Arsenal védelme ezen a mérkőzésen, azt jól példázza, hogy Kolasinac is tizenegyest érően szabálytalankodott, ezúttal Firmino állt a labda mögé és magabiztosan a hálóba lőtt.

Ő a harmadik brazil játékos, aki triplázott a Premier League-ben, Robinhónak és Afonso Alvesnek sikerült ez korábban, mindkettejüknek 2008-ban.

https://streamvicdn.r.worldssl.net/uploads/1546109596.mp4

Lacazette a 71. pecben állt be, volt egy blokkolt lövése és egyszer elesett a tizenhatoson belül egy védő szorításában, de nem kapott büntetőt. Utóbbi volt nagyjából az utolsó érdemi történés a mérkőzésen, a hazaiak nagyon simán nyertek 5-1-re.

A Liverpool növelni tudta előnyét a tabellán, a második helyen álló Tottenham ugyanis hiába vezetett, végül kikapott a Wolvehamptontól. A Manchester City a Southampton ellen játszik vasárnap, de ha nyernek is csak hét pontra tudják megközelíteni a listavezetőt.

Kane bombagóljával még vezetett, de aztán összeomlott a Tottenham A Liverpool már úgy örülhet, hogy még pályára sem lépett a fordulóban.

Jürgen Klopp csapata ebben a bajnoki szezonban 20 meccséből 17-et nyert meg, miközben csak három döntetlenje van – egy épp az Arsenal ellen, még november elejéről.

Eredmény – Premier League, 20. forduló

Liverpool – Arsenal (4-1)

Gólszerzők: Firmino (14., 16., 65. – 11-esből), Mané (32.), Szalah (45 2. – 11-esből) illetve Maitland-Niles (12.)

Nyitókép: Clive Brunskill/Getty Images

folytatás

Legkedveltebb hírek
Torlódásra számítsanak!
2019-02-21 15:10:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
?Abszurd? ? ez Mengyi Roland véleménye az ítéletről
2019-02-21 15:00:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A 4-es-6-os villamos Széna tér ? Margit utca közötti szakaszának felújítását 2019
2019-02-21 14:58:53 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A címvédő Stollár Fanny oldalán a brit Heather Watsonnal bejutott az elődöntőbe a budapesti 250 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztorna páros versenyében
2019-02-21 14:56:27 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Kiélezett küzdelem, hatalmas összecsapás az Exatlon Hungary pályáján! Ma este elsőként a Medál játék során csapnak össze a versenyzők, majd következik az eddigi legdurvább Párbaj
2019-02-21 14:47:51 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A luxusfeleség és családja már egy hete Balin pihennek, ahol néhány naponta más helyen szállnak meg, hogy minél több dolgot felfedezhessenek
2019-02-21 14:45:17 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez