Négy műtéttel sem tudták rendbe hozni a fitneszedző elfuserált mellplasztikáját

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Négy műtéttel sem tudták rendbe hozni a fitneszedző elfuserált mellplasztikáját

Legutóbb decemberben foglalkoztunk a Botched című műsorral, amelyben a plasztikai sebészet legbizarrabb eseteit mutatják be,

Nem plasztikáztathat többé a nő, aki rajzfilmhősnek szeretne kinézni Lehet, hogy le kell állnia a 200 beavatkozás után.

és most ismét itt egy áldozat.

Paula fitneszedző, aki ? érthető okokból ? mindig figyelt arra, hogy a teste a lehető legjobban nézzen ki. Két szülés ? de leginkább a két gyermek szoptatása ? után azonban elégedetlen lett a mellével. Miután a konditermi edzések sem segítettek abban, hogy a cicik úgy nézzenek ki, ahogy ő szerette volna, úgy döntött, kés alá fekszik.

A műtét után eleinte elégedett volt az eredménnyel, ám aztán úgy látta, mintha ereszteni kezdtek volna az implantátumok. Három év leforgása alatt négy revíziós műtétet hajtottak végre rajta, így az eredeti beavatkozással együtt öt plasztikázáson esett át, ám az eredmény egyre rosszabb lett.

Később beletörődött, hogy ilyenek maradnak a mellei, már csak azért is, mert döntenie kellett, hogy lánya egyetemi tanulmányait finanszírozza vagy egy újabb műtétet, és Paula a lányát választotta.

És most, évekkel később, miután a jobb oldali implantátum végleg megadta magát, a Botched-hoz fordult. A műsor egyik szakértője, dr. Terry Dubrow végezte el az újabb műtétet ? a sebész szörnyülködött a korábban elvégzett kontármunkák láttán, nem is furcsállta, hogy a jobb oldali implantátum kidurrant, ellenben csodával határosnak nevezte, hogy a szintén rettenetesen túltöltött bal ilyen sokáig ép maradt.

Paula túl van a profi szakember által végzett beavatkozáson, végre nem utálja a testét, és a fitneszórákon sem érzi már úgy, hogy átveri a vendégeit.

 

via E!

Óriási melleket csináltatott, hogy fétismodell lehessen És még más testrészeit is átalakíttatta.
folytatás

Legkedveltebb hírek
A két új csapattag kicsit nyugtalan amiatt, hogy a többiekkel szemben nekik nincs annyi tapasztalatuk az Exatlon Hungary pályáján
2019-02-19 12:23:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A héten folytatódnak az egyeztetések annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az Egyesült Királyság rendezetlen európai uniós kiválása - közölte kedden Stephen Barclay brit Brexit-ügyi miniszter, aki az előző nap Michel Barnierrel, az EU főtárgyalójával egyeztetett Brüsszelben
2019-02-19 12:00:02 | Hozzászólások: 0 | hirextra
A Fidesz országgyűlési képviselője párhuzamot vont a Brian élete című film és Kunhalmi Ágnesék helyesírási nehézségei között
2019-02-19 11:49:02 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A magyar lakosság 33 százaléka végez kisebb-nagyobb gyakorisággal intenzívebb testmozgást a legutóbbi Eurobarometer felmérés szerint
2019-02-19 11:48:30 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
GYILKOSSÁG - Rokona ölhette meg a 60 éves férfit, akit átvágott torokkal találtak meg Zuglóban vasárnap
2019-02-19 11:46:19 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A nemek közötti szakadékra mutatott rá a BBC kutatása, mely szerint a tavalyi toplistás popzenei számok előadói között háromszor annyi férfi volt, mint nő
2019-02-19 11:45:21 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez