A Sátánnak köszönte meg a Golden Globe-ot Christian Bale

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A Sátánnak  köszönte meg a Golden Globe-ot Christian Bale

Ez még mind semmi, de a sátánisták is örvendeztek az akción. Történt ugyanis, hogy – amint beszámoltunk – Christian Bale az éjjel behúzta karrierje második Golden Globe-ját, éspedig a Vice, magyarul Alelnök című film főszerepéért. A politikai szatírában Bale Dick Cheney-t, a Bush-kormány alelnökét formálta meg, éspedig igen ihletetten. Mármint a Sátán által ihletetten – legalábbis a színész szerint az ördög maga volt az ötletadó.

Köszönöm a Sátánnak, hogy a szerep inspirációja volt

– mondta köszönőbeszédében, és természetesen a dolgot nem hagyta szó nélkül a sátánista egyház sem: szerintük nagyon is igaza van a színésznek, hiszen számukra ?Sátán a büszkeség, a szabadság és az individualizmus szimbóluma, valamint minden ember legnagyobb személyes potenciáljának metaforikus kivetülése.” Mivel pedig Bale saját tehetségével és képességeivel nyerte el a díjat, a köszönet szerintük is a Sátánnak jár.

To us, Satan is a symbol of pride, liberty and individualism, and it serves as an external metaphorical projection of our highest personal potential. As Mr. Bale's own talent and skill won him the award, this is fitting. Hail Christian! Hail Satan! https://t.co/ILuK8TFZXi

— The Church Of Satan (@ChurchofSatan) January 7, 2019

Bale-nek ez a második Glóbusza, az elsőt A harcosért kapta 2010-ben. A sátános poénkodás előtt természetesen letudta a kötlező köröket is, elsőként gyerekeinek és feleségének köszönte meg a díjat, aki, mint mondta, emlékeztette, hogy a kevesebb több, már ami a köszönőbeszédet illeti, majd a filmet rendező Adam McKay is sorra került mind a köszönetek, mind a froclizás sorában – bár utóbbi inkább Cheney-nek szólt.

(Adam MyKay) azt mondta, valaki olyanra van szükségem, aki képes teljesen nélkülözni a karizmát, akit mindenki szidhat, szóval Christian Bale kellett nekünk.

A színész Lin-Manuel Mirandát, Viggo Mortensent, Robert Redfordot és John C. Reillyt győzte le a legjovv musical/vígjáték-színész kategóriában. Az alakításához ismét megugrotta a tőle már szinte megszokott döbbenetes fizikai átalakulást, meghízott, és személyiségében is teljesen a gátlástalan politikus bőrébe bújt, alakításáért SAG és Critics’ Choice díjra is jelölték.

Kiemelt kép: Rachel Luna / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP 

folytatás

Legkedveltebb hírek
Roland magához tér és a robbantásban elhunytak neveit követeli, miközben Petra óriásit csalódik, amiért Dorina helyett Emőkéhez kerül
2019-11-12 03:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Bob és Joe egy környezetszennyező cég vezetőjével kerül konfliktusba és a közjó érdekét igyekeznek saját jólétük elősegítésével együtt elősegíteni, mikor elrabolnak egy egymillió dollárt rejtő aktatáskát
2019-11-12 02:25:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Rendező: Prachya Pinkaew Szereplők: Petchtai Wongkamlao, Tony Jaa, Pumwaree Yodkamol, Wannakit Sirioput, Suchao Pongwilai
2019-11-12 02:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Kórház a pálmák alatt: vasárnap délutánonként a JockyTV-n!
2019-11-11 23:55:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Stohl András és Ördög Nóra Tímeát és családját is meglátogatták otthonukban: Ismerd meg az !
2019-11-11 23:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ne maradj le az Újratervezés legújabb adásáról kedden este 21
2019-11-11 22:35:50 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez