Magyarok is dolgoznak a Netflix következő nagy dobásán

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Magyarok is dolgoznak a Netflix következő nagy dobásán

A hazánkban is elérhető Netflix streamelős szolgáltatás hétfőn jelentette be, hogy hamarosan új animációs antológiával jelentkeznek, méghozzá olyan hollywoodi nagyágyúk közreműködésével, mint az első Deadpool-filmet rendező Tim Miller, illetve David Fincher, akinek eddig olyan mozgóképes mesterműveket köszönhettünk, mint a Harcosok klubja, a Social Network, a Hetedik, vagy éppen a szintén a Netflixen elérhető Mindhunters című sorozat.

Love, Death & Robots egy animációs rövidfilmeket egybegyűjtő antológia lesz (mint annak idején a Mátrix mellé készült Animátrix), amiben nemcsak a különböző stílusok fognak keveredni, de a műfajok is, így számíthatunk sci-fire, fantasyra, horrorra és vígjátékra is. A sorozat összesen 18 epizódot fog számlálni, és az alkotók a világ minden tájáról kértek fel animációval foglalkozó szakembereket, hogy vegyenek részt az antológia elkészítésében.

Fotó: Netflix

És itt jön a számunkra legérdekesebb rész, hiszen a Love, Death & Robots megalkotásában közreműködött a magyar Digic Pictures csapata is. A 2002-ben, Andrew G. Vajna és Rabb Sándor Alex által alapított, több száz főt foglalkozató Digic Pictures főleg 3D-s animációk, illetve CGI jelenetek készítésével foglakozik (dolgoztak a Terminátor 3: A gépek lázadása egyes jelenetein is), de eddig leginkább akkor láthattuk a munkáikat, ha leültünk egy népszerű videojáték elé.

A magyar csapat az elmúlt években olyan népszerű programokhoz készített videókat, mint a Mass Effect 3, a Halo 4, az Assassin?s Creed-széria több epizódja, a The Witcher 3: The Wild Hunt, a Watch Dogs, a Final Fantasy XV, az Uncharted 4: A Thief?s End, a Kevin Spacey-t főellenségként felvonultató Call of Duty: Advanced Warfare vagy éppen a tavaly megjelent Call of Duty WWII.

Fotó: Netflix

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a magyar csapat hány epizód elkészítésében vett részt, ahogy még az sem ismert, hogy a frissen bejelentett sorozat mikor lesz elérhető a Netflixen, de amint többet kiderítünk az együttműködésről, azonnal beszámolunk róla.

Birkás Péter korábbi cikkei Magyar fejlesztés segíthet a légikatasztrófák megelőzésébenAz LG olyan tévét dob piacra, amire korábban még nem volt példaA falánk macskák rémálma ez a zseniális etetőtál
folytatás

Legkedveltebb hírek
A világ többi részéhez hasonlóan Montana is atomtámadás áldozata lesz a Far Cry: New Dawn című részében, amely a sorozat történetében most először jelentkezik posztapokaliptikus témával
2019-02-23 20:00:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A HMD Global vasárnap mutatja be Barcelonában az idei évre szánt mobiljait, amelyek közül a legizgalmasabb az hátlapon 5 kamerával rendelkező változat lesz
2019-02-23 19:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A 3Doodler szó szerint varázsceruzaként működik, hiszen 3D-ben is alkothatunk vele
2019-02-23 18:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Az MTA által tervezett kamerarendszernek köszönhetően már nemcsak azokra a meteorokra tudnak "lőni", amelyek a Hold és a Föld között elhaladnak, hanem azoknak a meteoritoknak is a nyomára tudnak bukkanni, amelyek eltalálják a Földet
2019-02-23 17:52:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Egy apró, mindössze tenyérméretű tengeri állat segíthet felmérni az óceánok műanyagszennyezettségének mértékét ? állítják izraeli kutatók, akik szerint a teremtmény képes kiszűrni az apró részecskéket a vízből és elraktározni azokat a lágyszöveteiben
2019-02-23 16:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Most egy év annyi felesleges szemetet termelnek, mint 80 darab Jumbo óriásgép tömege együtt
2019-02-23 15:33:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez