Lady Gaga bocsánatot kért, amiért R. Kelly-vel dolgozott

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Lady Gaga bocsánatot kért, amiért R. Kelly-vel dolgozott

Lady Gaga 2013-ban adott ki egy kislemezt, amin R. Kelly vendégszerepel, ez volt a Do What U Want, ami aztán az Artpop című nagylemezén is szerepelt. Az R. Kelly áldozatait megszólaltató Surviving R. Kelly dokuszéria hatására ugyanakkor most elnézést kér ezért.

R. Kelly ellen nyomozás indult Az áldozatait megszólaltató új dokuszériára alapozva indítottak nyomozást.

Gaga, aki maga is szexuális erőszak túlélője, Twitteren osztott meg egy hosszabb bocsánatkérő szöveget követőivel.

Ezer százalékosan ezek a nők mögött állok és hiszek nekik, tudom, hogy szenvednek, és nagyon komolyan gondolom, hogy meg kell hallgatnunk és komolyan kell vennünk őket. A vádak, amiket R. Kelly-ről hallok, abszolút rettenetesek és védhetetlenek.

így vezette fel a dolgot a színésznőként is aktív énekesnő, aki elárulta azt is, hogyan és miért készült a dal.

Szexuális erőszak áldozataként mind a számot, mind a hozzá készült videót egy sötét periódusában csináltam az életemben, a szándékom az volt, hogy alkossak valami extrém módon meghökkentőt és provokatívat, mert mérges voltam és még mindig nem dolgoztam fel teljesen ekkora a traumámat. A dal címe Csinálj, amit csak akarsz (a testemmel), úgy gondolom, ez alapján tiszta, mennyire zavarosan gondolkodtam ekkoriban.

Elmondta, hogy ha visszamehetne az időben, akkor mindent megváltoztatna.

Ha visszamehetnék, hogy beszéljek a fiatalabb önmagammal, elmondanám neki, hogy menjen végig a terápián, ami azóta már voltam, hogy megérthessem azt a poszttraumatikus állapotot, amiben voltam – vagy ha a terápia nem elérhető számomra, vagy bárkinek az én helyzetemben – kérjen segítséget és beszéljen róla nyíltan és őszintén, amennyire csak lehet, hogy min mentünk keresztül.

Persze ő is tisztában van, hogy ezen utólag már nem lehet változtatni, helyette kompenzál.

Nem mehetek vissza, de haladhatok tovább, és támogathatom tovább a nőket, férfiakat, és az összes különböző szexuális identitású és rasszú embert, aki szexuális visszaélés áldozata.

Elmondta, hogy ezt nem kifogásként osztotta meg, hanem magyarázatként, mert mostmár érti, mi történt akkor. Megígérte, hogy megtesz mindent, hogy a szám lekerüljön minden hivatalos helyről.

El akarom távolítani a dalt iTunes-ról és az összes többi streaming platformról és soha többé nem fogok vele dolgozni. Bocsánatot kérek a rossz döntésemért is, amit fiatalon hoztam, és azért is, amiért nem beszéltem erről hamarabb.

A dalhoz készült klip egyébként sose látott nyilvánosságot, ugyanis a klipet rendező R. Kelly-t és Terry Richardsont egyaránt szexuális zaklatással vádolták meg akkoriban, így a kiadó lefújta inkább az egészet.

I stand by anyone who has ever been the victim of sexual assault: pic.twitter.com/67sz4WpV3i

? Lady Gaga (@ladygaga) 2019. január 10.

A kislmezen egyébként két remix is szerepel, az egyiken R. Kelly helyett Christina Aguleira énekel, a dalt a 2013-as The Voice döntőjében is együtt adták elő, így amennyiben azt a verziót tudják olyan módon tisztázni, hogy ne származzon belőle R. Kelly-nek bevétele, akár ki is cserélheti rá simán a lemezen.

Kiemelt kép: Nicholas Hunt/Getty Images

folytatás

Legkedveltebb hírek
Fertőzésveszélyesek, sokan nem megfelelően használják, ráadásul szelektíven sem lehet gyűjteni a szemetet
2019-08-23 18:26:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A közterekre kihelyezett hirdetményekben fenyegette meg a kutyatulajdonosokat nagy összegű bírsággal az V
2019-08-23 18:06:49 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A 79 éves férfitől elvették a bérlakását a szükséges jogi eljárás lezárulta előtt, emiatt kéne Székely Lászlónak véleményt mondania
2019-08-23 18:04:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Ryan Reynolds kidobott a YouTube-ra egy videót arról, hogy milyen próbálkozások voltak sajátmárkás piája, az Aviation Gin szlogenjének megalkotásakor
2019-08-23 18:00:23 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Kevesebb, mint egy nap alatt 123 millió forintnál is több pénzt gyűjtött Facebookon keresztül a Regnskogfondet nevű norvég civil szervezet
2019-08-23 17:59:58 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Saját farkába harapott a kígyó.
2019-08-23 17:55:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez