Szalay-Bunkóczi kettős remekel a Dakaron

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Szalay-Bunkóczi kettős remekel a Dakaron

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 32. időt érte el csütörtökön a Peruban zajló Dakar-rali negyedik szakaszán, összetettben pedig maradt a 28.

A magyar csapat péntek reggeli tájékoztatása szerint a duó autóját, melynek első futóművét a szerdai etapon tönkretette egy szikla, a szervízcsapat egész éjszakás szereléssel megjavította, így reggel időben el tudott startolni a páros. Az Arequipa-Tacna és Moqueagua közötti szakaszon aztán ismét rengeteg nehézséggel kellett megküzdeniük Szalayéknak. Előbb elakadtak a mély, ?púderszerű” homokban, s csak lassan tudtak haladni, majd a pálya szűkebb részén egy veszteglő autó állta útjukat, melyet nem tudtak kikerülni, a kerülő úton pedig ismét megakadtak, s ásniuk kellett, hogy kiszabadítsák Opeljüket.

A csütörtöki gyorsasági két részre volt osztva, s a második fele sem volt könnyebb Szalayék számára.

A szakasz második részén vadul bekezdtünk, azt gondoltam, hogy itt a lehető leggyorsabban végig kell menni, nehogy ránk sötétedjen. De mégsem volt olyan gyors, mint szerettem volna, mert annyira fújta a saját poromat a szél, hogy többször meg kellett állnunk, mert nem láttam, merre kell menni. Amikor kiértünk a második szakasz végére, észrevettük, hogy defektünk van. Kicseréltük, de kétszáz méter múlva kiderült, hogy a bal első abroncs is lyukas, szóval azt is le kellett cserélni. Ezzel viszont az a helyzet állt elő, hogy vár ránk egy hosszú szakasz pénteken, de nincs pótkerekünk.

– elevenítette fel a csütörtöki eseményeket Szalay Balázs.

A problémát az jelenti, hogy a csütörtök és pénteki etap közötti éjszaka a kiírás szerint kizárólag a versenyzők szerelhették az autóikat, és csupán azokat az alkatrészeket használhatták fel ehhez, amit magukkal vittek a külön erre a célra kialakított tacnai táborba.

A negyedik szakaszt az összetettben is vezető katari Nasszer al-Attijah nyerte, kevesebb mint két perccel megelőzve a 13-szoros győztes Stéphane Peterhanselt. (Nyitókép: dakar.hu)

Dakar-rali, 4. szakasz, requipa-Tacna – Moqueagua, 406 km gyorsasági (510 km össztáv), eredmények:

autó (60 célba érkező):
1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota) 3:38:49 óra
2. Stéphane Peterhansel, David Castera (francia, Mini) 1:52 perc hátrány
3. Jakub Przygonski, Tom Colsoul (lengyel, belga, Mini) 8:32 p h.
…32. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 2:08:08 óra hátrány

Az összetett állása:
1. al-Attijah, Baumel 12:12:57 óra
2. Peterhansel, Castera 8:55 perc hátrány
3. Nani Roma, Alex Haro Bravo (spanyol, Mini) 20:51 p h.
…28. Szalay, Bunkoczi 5:33:38 óra hátrány

motor (116 célba érkező):
1. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 3:40:30 óra
2. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 6:19 perc hátrány
3. Toby Price (ausztrál, KTM) 7:07 p h.
az összetett állása:  
1. Brabec 12:33:00 óra
2. Pablo Quintanilla (chilei, Husqvarna)  2:19 perc hátrány
3. Price 4:22 p h.

Pénteken a Moqueagua és Arequipa közötti szakasz vár a mezőnyre, a motorosoknak 345, az autósoknak 450 kilométeres gyorsaságival.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Kulacsot használni jó: mindig tudsz benne magaddal vinni vizet, amivel nemcsak a pénztárcádat kíméled, hanem a környezetet is
2019-11-15 15:15:31 | Hozzászólások: 0 | hirextra
A European Diversity Awards a sokszínűségért és az esélyegyenlőségért létrehozott projekteket díjazta
2019-11-15 14:59:32 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A rendőrség elutasította a párbeszédes Szabó Tímea feljelentését a Karácsony Gergelyről kiszivárgott hangfelvétel rögzítésével kapcsolatban, derül ki a 24
2019-11-15 14:57:36 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A baromfiágazat 2020-2025 közötti fejlesztési lehetőségeit bemutató stratégiát készítettek a szakmai szervezetek, a tervet Nagy István agrárminiszter bemutatta a Világgazdaságnak is
2019-11-15 14:57:16 | Hozzászólások: 0 | hirextra
Mihály Gergő azt is bejelentette, hogy belép a Demokratikus Koalícióba
2019-11-15 14:56:37 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Németországnak a párizsi klímavédelmi egyezmény alapján 1990-hez képest 55 százalékkal kell csökkentenie szén-dioxid-kibocsátását 2030-ig
2019-11-15 14:55:09 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez