Beismerő vallomást tett Pásztor Anna zaklatója, nem fogadta el a bíró

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Beismerte bűnösségét a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az a szlovák férfi, aki egy ismert közösségi oldalon folyamatosan zaklatta, majd életveszélyesen megfenyegette Pásztor Annát.

P. Jozef egy évvel ezelőtt a közösségi médián keresztül vette fel a kapcsolatot az énekesnővel. Tavaly februártól pedig naponta több alkalommal személyes jellegű, az énekes mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozó, negatív és nyomasztó hangvételű üzeneteket küldött neki a Facebookon.

Amikor az énekes kilátásba helyezte a férfi profiljának letiltását P. Jozef közölte vele, hogy bosszút fog állni rajta azért, amiért nem viszonozza az érzelmeit. A zaklató július 26-án az egyik ismerőse profiljáról küldött egy üzenetet az énekesnőnek, amelyben félelemkeltés céljából kegyelemdöfést említett, sugallva, hogy viszonzatlan szerelme miatt erőszakot fog alkalmazni. A férfi az üzenet végén közölte, hogy elmegy majd a következő koncertjére.

ígéretéhez híven megjelent a koncerten, ahol a biztonsági szolgálat ? a rendelkezésére bocsátott fénykép alapján ? felismerte, majd a rendőrség kiérkezéséig feltartóztatta.

A letartóztatásban lévő férfit bilincsben vitték a bíróságra. A férfi megbánást tanúsított, és beismerte bűnösségét, de a bíróság ezt a terhelt kóros elmeállapotára tekintettel nem fogadhatta el. Az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint a P. Jozefet a kóros elmeállapota közepes fokban korlátozza abban, hogy cselekménye következményeit felismerje, és ennek megfelelően cselekedjen.

Kirendelt ügyvédje kérdésére a férfi elmondta, hogy szabadulása esetén elmeállapotára való tekintettel orvosi segítséget kér majd. Jelezte továbbá azt is, hogy a bizonyítási eljárás során ragaszkodik Pásztor Anna tanúként történő kihallgatásához, mivel meggyőződése, hogy ő is tisztában volt azzal, hogy nem zaklatja és az üzenetváltások kölcsönös megegyezés alapján történtek.

Ennek alátámasztására kérte az egyik barátjának, valamint a zenekar menedzserének meghallgatását is. A bíróság kérdésére, hogy akkor miért ismerte be a bűnösségét, azt felelte, hogy úgy gondolta, hogy így hamarabb túl lesz a jogi procedúrán. A február 15-i első tárgyaláson az okirati bizonyítékok ismertetését követően a tanúmeghallgatásokra kerül majd sor.

folytatás

Legkedveltebb hírek
A két új csapattag kicsit nyugtalan amiatt, hogy a többiekkel szemben nekik nincs annyi tapasztalatuk az Exatlon Hungary pályáján
2019-02-19 12:23:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A héten folytatódnak az egyeztetések annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az Egyesült Királyság rendezetlen európai uniós kiválása - közölte kedden Stephen Barclay brit Brexit-ügyi miniszter, aki az előző nap Michel Barnierrel, az EU főtárgyalójával egyeztetett Brüsszelben
2019-02-19 12:00:02 | Hozzászólások: 0 | hirextra
A Fidesz országgyűlési képviselője párhuzamot vont a Brian élete című film és Kunhalmi Ágnesék helyesírási nehézségei között
2019-02-19 11:49:02 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A magyar lakosság 33 százaléka végez kisebb-nagyobb gyakorisággal intenzívebb testmozgást a legutóbbi Eurobarometer felmérés szerint
2019-02-19 11:48:30 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
GYILKOSSÁG - Rokona ölhette meg a 60 éves férfit, akit átvágott torokkal találtak meg Zuglóban vasárnap
2019-02-19 11:46:19 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A nemek közötti szakadékra mutatott rá a BBC kutatása, mely szerint a tavalyi toplistás popzenei számok előadói között háromszor annyi férfi volt, mint nő
2019-02-19 11:45:21 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez