Attila király megölte öccsét, Budát

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Attila király megölte öccsét, Budát

A Szittyaországból kiviharzó hunok féltucatnyi nép legyőzése után Pannónia birtoklásáért megütköztek a rómaiakkal. Fényes győzelmük után közös akarattal királyukká választották Attilát. A környező Itália ura és a német fejedelmek örök hűséget fogadtak neki, és rábeszélték, indítson hadjáratot nyugati tájak ellen.

Az alacsony termetű, széles mellű, szigorú tekintetű férfi éhezte a dicsőséget, ezért kötélnek állt: a Rajna mentén épült városokat elfoglalva Strassburgot az utak városává tette, majd a Rhone mellett, Catalaunumnál a rómaiak és tíz király egyesített seregével találta magát szemben. Nagyon rosszkor, hisz serege harmadát épp akkor küldte az Ibériai-félszigetre, de a harcot nem kerülhette el.

Olyan hatalmas összecsapást a világ nem látott addig, a kis patak vizét dühöngő áradattá fokozta a kiontott vér. Ismét a hunok diadalmaskodtak, Attila király szíve elbizakodott, a föld kerekségét félelem töltötte el, és ennek hallatára számos ország adóval és ajándékkal szolgált neki.

Véráradatot indított a hunok csatája Attila király megvívta a bevehetetlennek hitt várost, utakat nyitott rajta, majd ezek alapján Strassburgnak rendelte nevezni.

Innen folytatjuk történetünket félretéve a történettudományt, továbbra is a magyar krónikás hagyomány alapján írunk őstörténetünkről úgy, ahogy azt elődeink ránk hagyták, ahogy ők hitték és tudták. Válogatásunk önkényes, a teljesség igényére sem törekszik, csupán mesélünk.

Feldúlta ?egész Franciaországot?

Attila és hunjai pár napig a csatatéren időztek még, majd Gallia legjelentősebb városa, a korábban sikerrel ellenálló Reims ellen indultak. Most könnyen elfoglalták, a király tűzzel-vassal pusztított el mindent, mit ott talált.

A Képes Krónika beszámolója szerint:

…így dúlta fel egész Franciaországot és Flandriát, eljutott Kölnhöz, ahol a hunok kegyetlenül legyilkolták Szent Orsolyát, a brit király leányát tizenegyezer szűzzel. Kölnnél átkelt a Rajnán, majd behatolt Thüringiába, Eisenach városában ünnepélyesen udvart tartott; sereget küldött a dánok, normannok, frízek, litvánok és ruténok ellen, ezeket legyőzte és szolgálatába hajtotta.

Ezt követően hazaért fővárosába, Sicambriába, ahol azonban nem várt helyzet fogadta. Megválasztása után ugyanis Attila magát a magyarok királyának, a földkerekség rémének, Isten ostorának neveztetve a Tiszától a Donig terjedő hun területek fejedelmévé és bírójává öccsét, Budát rendelte.

így lett Óbuda

A nyugati hadjáratból viszont arra kellett hazaérnie, hogy Buda ?az uralkodásban áthágta a kiszabott határokat?. Nyilvánvalóan a maga szakállára kezdett el uralkodni, önállósodott, de legalábbis áthágta az Attila szabta határokat, ami a krónikában úgy csúcsosodik, hogy Sicambriát saját magáról Budavárának neveztette. Attila ezért amint megérkezett:

…bement a pannóniai Sicambria városába, ahol is saját kezével ölte meg öccsét, Budát, és tetemét a Dunába vetette;

Mind a hunoknak, mind más népeknek ezután megtiltotta, hogy a várost Budavárának nevezzék, hanem ?Attila fővárosának neveztette?. A germánok megrettentek, ők ettől fogva Eccylburgnak nevezték ? ami annyi, mint Attila fővárosa ? a magyarok azonban nem törődtek a tilalommal:

Óbudának hívják és nevezik mind a mai napig.

Attila öt évig ki sem mozdult Sicambriából, de így is magabiztosan irányíthatta roppant birodalmát. Őrszemeket helyezett el ugyanis minden égtáj felé a fővárostól kiindulva és egymástól olyan távolságra, hogy azok egymás kiáltását meghallhassák Kölntől Litvániáig, a Dontól Zára városáig.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Nézd újra a Ninja Warrior 2018 legutóbbi adását!
2019-06-25 23:50:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Marosvölgyi Noémi az Epizódfináléban az egyetlen ninja-lány volt, aki feljutott a Pokoli Toronyba
2019-06-25 23:43:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Pajor Dávid pilótaként jól működik a levegőben, ám a Kifogás végén mégis vízbe zuhant
2019-06-25 23:42:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tom Holland Stephen Colbert vendége volt reklámozni az új Pókember-filmet, ahol szóba került a kapcsolata Jake Gyllenhaallal is, akivel elég jól összebarátkozott a film sajtókörú
2019-06-25 22:20:52 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
José Julián végre újra visszanyerte a látását, aminek mindenki nagyon örül
2019-06-25 22:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Változatlanul bujkálnak a rendőrök elől Oregon republikánus szenátorai, akik a klímaváltozást érintő egyik szavazás megakadályozása céljából távoztak a múlt héten a helyi szenátusból, és Kate Brown demokrata párti kormányzó hiába szólította fel őket, hogy jelenjenek meg a munkahelyükön
2019-06-25 21:41:40 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez