Kirúgta a Huawei a lengyel férfit, akit kémkedéssel vádoltak

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Kirúgta a Huawei a lengyel férfit, akit kémkedéssel vádoltak

A Huawei kínai informatikai és mobil távközlési konszern bejelentette szombaton, hogy felbontotta annak az alkalmazottjának a munkaszerződését, akit őrizetbe vettek Lengyelországban kémkedés gyanújával.

A Huawei közleményében leszögezi, hogy az illető cselekedeteinek semmi közük sincsen a céghez, és azért bontotta fel a munkaszerződést, mert az eset árthat a vállalat megítélésének.

A lengyel hatóságok pénteken jelentették be, hogy kémkedés miatt őrizetbe vettek egy kínai állampolgárt és egy lengyel férfit, és három hónapra előzetes letartóztatásba helyezték őket. Maciej Wasik, a lengyel titkosszolgálatokat felügyelő miniszterhelyettes aznap közölte, hogy a kínai férfi egy nagy elektronikai cég által alkalmazott üzletember, a lengyel pedig ?a kiberkereskedelem köreiben ismert személy”. A lengyel média értesülései szerint az őrizetbe vett kínai férfi a Huawei lengyelországi részlegének egyik igazgatója, a lengyel gyanúsított pedig 2011-ig a lengyel belbiztonsági hivatal (ABW) tisztje volt.

Tevékenységükért tíz évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A gyanúsítottak nem ismerték be bűnösségüket, és elutasították, hogy vallomást tegyenek.

A Huawei az utóbbi időben Csehországban is kiváltotta a titkosszolgálatok érdeklődését, ahol biztonsági kockázatnak minősítették a kínai cég technológiáit, és ilyen értelmű figyelmeztetést adtak ki használatukkal kapcsolatban.

December 7-én Andrus Ansip, az Európai Bizottság digitális egységes piacért felelős biztosa is úgy nyilatkozott, hogy az EU-nak aggódnia kell a Huawei és más kínai technológiai cégek miatt, mert azok kockázatot hordoznak az unió iparára és biztonságára nézve. Ezt az állítást a Huawei következetesen visszautasítja.

Az amerikai kormány tavaly novemberben a Huawei gyártotta eszközök használatának elkerülésére kérte az Egyesült Államok szövetségeseit, december 6-án pedig az amerikai hatóságok kérésére Kanadában letartóztatták Meng Van-csout, a Huawei globális pénzügyi igazgatóját, az óriásvállalat alapítójának lányát. A kényszerintézkedés az Irán ellen bevezetett amerikai szankciók megsértésével hozható összefüggésbe. A letartóztatás heves tiltakozást váltott ki Peking részéről, és vélhetően megtorlásként őrizetbe vettek Kínában két kanadai állampolgárt.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon kedd reggel: az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, míg a dollárhoz és a japán jenhez képest gyengült
2019-03-26 07:14:01 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A képviselők saját kezdeményezésükre szavazhatnak a megállapodás különböző alternatíváiról
2019-03-26 07:10:27 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Égető a munkaerőhiány az építőiparban, a jó szakmunkások külföldön dolgoznak
2019-03-26 07:00:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A Népszava egyik olvasója számolt be arról, hogy másfél évig tartott számára egy egyedi ajtó legyártása és beépítése, hiszen hol a méret nem volt megfelelő, hol a nyílászáró sikerült ferdére, hol a festés színe nem stimmelt
2019-03-26 06:42:43 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Hétfőn újraindult Galambos Lajos pere, a zenészt 30 millió forint értékű áram-, víz- és gázlopással vádolják
2019-03-26 06:42:33 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az már ez első kézbevételkor egyértelmű, hogy ezt a telefont kiválóan rakták össze: kényelmes a fogása, vékony és légiesebb hatású, mint a Mi 8 vagy a Mi Mix 3, az ergonómia abszolút öt csillagot érdemel
2019-03-26 06:35:03 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez