Ilyen mobilt szeretne a nagyim, ha megadja magát a régi Nokiája

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Ilyen mobilt szeretne a nagyim, ha megadja magát a régi Nokiája

Év eleji előretekintésünkben részletesebben taglaltuk, hogy mit is várhatunk 2019 okostelefonjaitól, amiből pár éve sok dolog még csak sci-finek tűnhetett: például a hajlítható kijelzős eszközök, kicsúsztatható kamerák, vagy a panelba épített szenzorok. A kávamentes, nagykijelzős versenyben a svéd Dorónak sikerült megtalálnia egy fontos piaci rést: a 65 év körüli időseket, akikre sok gyártó nem gondol a telefonok tervezésekor. Egy Samsung Galaxy S9 vagy egy iPhone X nem éppen a legmegfelelőbb számukra, hiszen drágák, a funkciók jelentős része kihasználatlan maradna, illetve túlságosan bonyolultnak bizonyulhatnak az okostelefonokkal még csak ismerkedő szépkorúaknak, akik nem szoknak hozzá olyan gyorsan az újdonságokhoz, mint a fiatalok.

DORO 8035 – Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Ahogy tavaly decemberben is írtunk róla, már hazánkban is kapható a vezető szenior mobiltelefon-gyártó Doro 8035-ös készüléke, aminek különlegessége, hogy az okostelefonok kezelésében teljesen kezdő és haladó idősekre is gondoltak a tervezésekor. És ezt értsük úgy, hogy a már facebookozó, csoportokban vasárnapi húsleves képét megosztó nagyik mellett azok is megtanulhatnak vele okostelefont kezelni, akik még sosem suhintották végig ráncos ujjaikat a kijelzőn, és rácsodálkoznak arra, hogy telefonon is lehet internetezni.

Amikor a Doro hazai képviselői megkérdezték, hogy szívesen tesztelnénk-e egy 8035-öt, rögtön eszembe jutott a 73 éves nagymamám, akinek eddig csak rossz tapasztalatai voltak az okostelefonokkal, révén semmi mást nem látott bennük azon kívül, hogy az unokák szívesen nyomkodják ebéd után elterülve, és amúgyis, egy telefonnál bőven elég az, amire eredetileg kitalálták: telefonálásra.

Az általunk használt tepsitelefonok eddig sosem keltették fel a figyelmét ebből kifolyólag, ezért elvittem magammal egy látogatásomkor a Doro kütyüjét, hogy közösen teszteljük.

Ezt a telefont nyugodt szívvel adnám a nagymamám kezébe Kifejezetten időseknek szánt androidos okostelefont teszteltünk: kiváló koncepció néhány túlélhető gyerekbetegséggel. Szemüveg se kell hozzá

?Mama, ugye te egyáltalán nem tudsz okostelefont használni?? ? kérdeztem megerősítésként, hátha korábban már más családtag megelőzött volna ezzel a nemes feladattal. ?Hát ha megmutatod hogyan kell, akkor tudok!? ? válaszolta az elszánt asszony, én pedig mondtam neki, hogy na akkor mama, vedd a szemüveged, őrült bulit fogunk csapni!

A Doro 8035 rögtön jó pontot szerzett azzal, hogy mire bevittem a nappaliba az olvasószemüvegét, ő addigra már a telefont nyomkodta. ?De ehhez nem is kell szemüveg!?- mondta nekem nagy magabiztossággal. És valóban: a kijelzőn alapból jól látható, az átlagosnál nagyobb betűk jelennek meg, és bekapcsolás után rögtön egy magyar nyelvű oktatómód kezdi vezetni a felhasználót.

A NAGYI MEGTANULT GÖRGETNI! – Fotó: Dömös Zsuzsanna / 24.hu

A szoftver rákérdez, hogy teljesen kezdő, vagy már haladó szeretné-e használni, ha előbbit választjuk, pár lépéses lecke tanítja meg a legalapvetőbb dolgokat. Közérthetően, teljes mondatokban kommunikálva, szépen végigvezetve az újdonsült tulajdonost az olyan ? számunkra alapvető ? lehetőségeken, mint az érintőképernyő használta az ujjak segítségével: görgetés, kattintás és társaik. Ezután beállíthatjuk a hangerőt, és még a színeket is variálhatjuk, ami a színvakoknak is kedvez. A beállításokkal való játszadozásnak és az ismerkedős feladatoknak köszönhető a nagyi is egyre magabiztosabb lett, és úgy érezte, hogy nem is olyan ördögtől való ez az okoskütyü dolog, nekem pedig nem igazán kellett közbeavatkoznom…

Simul a kézbe, mint hús a panírba

A tervezők tényleg rengeteg mindenre gondoltak: amellett, hogy minden információ jól olvasható, a hangerő alapból magasabb, a gombok is nagyobb méretűek. Mindezek mellett a készülék egy új tulajdonsággal bővült: a  ?Mit tegyen? vezérlő gomb használatával a Doro 8035-ös a telefonhívás hangerejét képes 6/7 decibellel tovább növelni, ami a hallásukban korlátozottak telefonálási élményét javítja.

NAGYIT ELRAGADTA A KIBERVILÁG – Fotó: Dömös Zsuzsanna / 24.hu

Az öthüvelykes eszköz kimondottan egy menő mobilnak néz ki, amit a nagyim nagy biztonsággal tartott a kezében, miközben a suhintgatást gyakorolta. A szénszürke hátlap műanyagból van, de a szebb fajtából, aminek kellemes a fogása és nem csúszkál. Az egyébként könnyű készüléken épp annyi fizikai gomb van, amennyi kell: felül található a bekapcsoló, oldalt hangerőszabályzók, az előlapon pedig Home gomb mellett jobb oldalt a vissza, balra pedig az alkalmazásváltó. Ugyan az én gyakorlott kezemnek nagyon fura volt a felülre helyezett bekapcsoló, a mamámnak ez célszerűbb volt, hiszen nem tévesztette össze a hangerőszabályzókkal.

És amivel kifejezetten csak ?nagyimobilon” találkozhatunk: az 5 megapixeles hátlapi kameraszenzor mellé került egy dedikált elsősegélygomb is, ami szintén a Doro saját alkalmazásával programozható. Egyrészt megadhatjuk, hogy milyen mozdulatra (három lenyomás, nyomvatartás) küldjön figyelmeztető értesítést, illetve beállíthatjuk, hogy kiknek menjen ki az előre megírt üzenet, amiben akár a pontos helyadatok is feltüntethetők.

Hasznos lehetőség továbbá a Vészhelyzeti információk (ICE) megadása, amin belül olyan hasznos adatok menthetők el, mint a vércsoport, az esetleges allergének, a testtömeg, a magasság, sőt még a biztosításunk típusa is (bár ez hazánkban nem kardinális kérdés), illetve a vészhelyzetben értesítendők listája, sőt még az is rögzíthető, hogy baj esetén milyen nyelven próbáljanak kommunikálni a telefon tulajdonosával.

A HÁTLAPRA SEGÉLYHíVÓ IS KERÜLT – Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Az előlapi 2 megapixeles szelfikamera szerényebb, bár valószínűleg nem sok nagymama kapna rá durván a szelfizésre, így nincs is rá szükség ? legalábbis az én nagyim nem tervezte, hogy magát fotózgassa a kertben.

Nem ért nagy meglepetésként, hogy a kamerák finoman szólva sem a legjobb képeket lövik ? rossz fényviszonyok közt szemcsés felvételeket várhatunk, de a nappali fényben is elmosódottabbak, amik nem csak az én fejlett kamerarendszerekkel felszerelt mobilokhoz szokott szememnek tűnt fel, hanem a nagyinak is, de valójában ez nem különösebben zavarta. Ekkor látszódott meg jobban az is, hogy a processzor kicsit gyengébb, lassabb a fókuszálás, és maga az eszköz bekapcsolásánál is tapasztaltuk, hogy a szokottnál kicsit hosszabb idő kell ahhoz, hogy felálljon a rendszer.

A LÉNYEG A SZOFTVERBEN REJLIK

Maga a szoftver kezelőfelülete külön öt csillagot érdemel és valójában ez adja a kütyü különlegességét. Az Android 7.1.2-re húzott dizájn végtelenül egyszerű és könnyen érthető. Ha a Kezdő módot választottuk, a Doro sajátos műveletalapú telefonmenüje fogad minket. A kezdőképernyőn a legalapvetőbb funciókhoz vezető ikonokat látni, meglehetősen nagy méretben: Hívás, Megtekint, és Küldés, ezekkel lehet rögtön előhívni a tárcsázást, üzenetküldést.

A Megtekint azért különösen érdekes, mert innen egyszerre több funkciót lehet elérni, köztük: az üzeneteket, e-maileket, hívásnaplót, képeket, videókat, kereshetünk ?valamit az interneten?. A kiemelt ikonok felé tekintve azért látszik, hogy ez egy rendes Android, mert a Kamera mellett ott van a Play Áruház, és a Google szolgáltatásai (Gmail, Chrome, Maps, YouTube, Drive, Fotók) is egy csokor alá gyűjtve azoknak, akik a keresőcég szolgáltatásaival is megismerkednének. Bőven van hát felfedeznivaló, az átrajzolt szoftver mégis egyszerűen rendezi ezeket egy helyre.

NAGY IKONOK, EGYSZERŰ FELÜLET – Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

A kijelzőbeállítások közt van lehetőség átváltani Speciális módra is, ami után a felület jobban fog hasonlítani arra, amit a sima androidos mobilokon láthatunk, persze továbbra is nagyobb ikonnal és olvashatóbb betűkkel, és külön jó pont, hogy a gépelés is egyszerűbb a megnövelt virtuális billentyűzetnek köszönhetően.

Amit kicsit furcsálltam, hogy bár a mobil az időseket próbálja bevonni a mobilozásba, szükségtelenül egyszerűsít néhány elnevezést. A zseblámpát például a ?Sötétben? funkció jelenti, egy komplexebb okostelefonon nekem eszembe se jutna így keresni.

Szintén kimondottan nagyifunkció: akkor sincs baj, ha a tulajdonos valamit elnyomkodott, mert a My Doro Manager szolgáltatással a hozzátartozóknak lehetőségük van bejelentkezni egy honlapra, ahol bárhonnan egyszerűen módosíthatják a készülék beállításait és tartalmát a neten keresztül, így percek alatt érkezhet a segítség a távol élő nagyszülőnek, legyen szó akár olyan apróságról, mint a képernyő fényereje, a hangerő, vagy esetleg a legfrissebb kép beállítása háttérnek a gyerekekről.

A telefonon ráadásul előre telepítve alapból ott van a TeamViewer alkalmazás is, amivel a már meglévő rendszerünkbe iktathatjuk be a telefont az új regisztrációt igénylő My Doro Manager helyett.

A NAGYI BENYÚJTOTTA AZ IGÉNYT…

Specifikációk terén kár lenne most szőrszálat hasogatni, hiszen nem a modern játékok futtatása és nem is elképesztő éjszakai fotók lövése a cél, hanem hogy mennyire sikerült a kezelőfelületet és a kialakítást a korosztály igényeire szabni. Az öthüvelykes mobilra egy 720 x 1080 felbontású WVGA kijelző került, így nem is kell mondanunk, hogy nem ez az a kijelző, amiről lemásznak a színek. Kimondottan kellemes látványt nyújtott a szememnek és a nagyi is hasonlóan volt vele ? őt a látvány például egyáltalán nem érdekelte, sokkal inkább az, hogy kontrasztosan, jól olvashatóan lát mindent a panelen.

DOKKOLÓBAN ÓRÁVÁ ALAKUL – Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

A mobilba 16 gigabájt belső tárhely került, ami egy időskorúnak bőven elegendő, de ha mégsem, akkor mikroSD-vel bővíthető 32 gigabájtig. Ugyan egy időseknek szánt eszköz, nem jelenti, hogy csatlakozás terén ősöreg kommunikációs szabványokkal kéne beérni: a Snapdragon 410-es chip támogatja a 4G-t is, azok örömére, akik már mobilnettel vadulnának a piacról.

A készülékbe 2500 milliamperórás, cserélhető aksi került, ami ugyan nem kiemelkedő, de attól függően, hogy a nagyi mennyire ?heavy user” ? mondjuk már rákapott a YouTube-videók nézésére, vagy a netes böngészésre – két napra elég lehet átlagos használattal, vagy annál többre is. A töltéshez egy külön kis dokkolót is lehet használni, amivel az otthoni telefonokhoz hasonlóan a mobilt oda lehet rakni a konyhába, az asztalra. Ez egy különösen okosan tervezett kiegészítő, amivel az eszköz átállítható dokkoló módba, és órává, zenelejátszóvá, ébresztővé, képnézegetővé alakul.

Fotó: Dömös Zsuzsanna / 24.hu

A Doro 8035 első készüléknek kiváló lehet okos megoldásai miatt, de a végső verdikt úgyis a nagyi száján csúszott ki, amikor már búcsúzni készültem: ?Jó ez a kis telefon, elfogadnék egy ilyet, ha meghalt a másik!? Ebből is jól látszik, hogy az idősek azért az utolsó pillanatig szeretnek kapaszkodni a megszokott dolgokhoz, de egy ilyen 50 ezer forintos mobil jó alternatíva lehet, ha nyitottak a technológiára, és ők is szeretnék az okostelefonozók táborát gyarapítani, hogy később akár összetettebb androidos modellek után nyúljanak, vagy elkötelezzék magukat a svéd márka mellett.

A Doro 8035 okostelefon a Magyar Telekom szolgáltatónál online rendelhető 51 040 forint ajánlott fogyasztói áron, és hamarosan a nagyobb üzletláncoknál is elérhető lesz. Online ezen a linken találunk róla információkat, és itt is vásárolható meg. Egyes boltokban ki is próbálható, de előtte érdemes érdeklődni a szolgáltató ügyfélszolgálatánál, hogy melyekben.

DORO 8035 SPECIFIKÁCIÓK: Operációs rendszer: Android 7.1 Processzor: Snapdragon 410 Kijelző: 12,7 cm (5 hüvelyk) Felbontás: 720×1280 Memória: 2 GB Tárhely: 16 GB (mikroSD-vel 32 GB-ra bővíthető) Hátlapi kamera: 5 megapixel Előlapi kamera: 2 megapixel Akkumulátor: 2500 mAh Dömös Zsuzsanna korábbi cikkei Hoppá: a Samsung szivárogtathatta ki a Galaxy S10-etVilágszerte leszámol a Google az idegesítő reklámokkalEgyre biztosabbnak tűnik a háromkamerás iPhone XI
folytatás

Legkedveltebb hírek
A FireEye kiberbiztonsági cég jelentése szerint valós volt a félelem, hogy az oroszok megpróbálják majd befolyásolni a májusi uniós választást
2019-03-21 19:33:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Brian Krebs kiberbiztonsági szakértő szerint több százmillió Facebook-felhasználó jelszavát tárolta a rendszer egy egyszerű, titkosítás nélküli szövegfájlban
2019-03-21 19:05:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Internetes játék lévén az Apex Legends sem mentes a csalóktól, de a fejlesztők odafigyelnek, hogy azok minél kisebb fájdalmat okozzanak a tisztességes felhasználóknak
2019-03-21 19:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Miután ismertette a platformmal kapcsolatos tudnivalókat, azt is elárulta a Google, melyik játék lesz az elsők között "fogható" a Stadián
2019-03-21 18:33:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Mézeskalács-figura, hóember, deformálódott krumpli, palacsinta vagy hamburger? Egyre viccesebb jelzőket aggatnak az Ultima Thule aszteroidára
2019-03-21 18:05:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A NASA tudósai január 6-án fedezték fel, hogy az OSIRIS-REx űrszondával megközelített aszteroida aktív
2019-03-21 18:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez