Ez a gyerekdal lassan az egész emberiség agyát kirágja

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Ez a gyerekdal lassan az egész emberiség agyát kirágja

Baby Shark doo doo do doo do doo ? akinek van 6 év alatti gyereke, vagy néha internetezik, az előbbieket olvasva valószínűleg önkéntelenül dúdolta is magában a dallamot, miközben arra gondolt, bárcsak ráesne inkább egy zongora. Aki viszont valami csoda folytán mindeddig megmenekült attól, hogy ezt az agyrohasztó gyerekdalt meghallgatta, az vagy meneküljön most nagyon gyorsan a gép elől, vagy fogadja el, hogy nemsokára fizikai fájdalmai lesznek, miközben két, cápának öltözött, karjával csapkodó gyereket néz, hogy aztán élete végéig csakis egy dallam menjen a fejében, még álmában is.

így kínozzák szüleiket a gyerekek Akinek már volt dolga kisgyerekekkel, az pontosan tudja, hogy jobb nem ujjat húzni velük, ha a napi zenei betevőjükhöz vagy rajzfilmjükhöz akarnak hozzájutni. Mivel kergetik a leginkább őrületbe a szülőket?

Egészen két héttel ezelőttig kiegyensúlyozott volt az életem, aztán megnéztem egy videót a gyerekem bölcsődéjének Facebook-csoportjában, amin a lányom és a többi 2-3 éves az angolóra keretei közt egy gyerekdalra ugrál önkívületi állapotban. Nyilván rá kellett keresnem, hogy mi ez a dallam, ami örökre eltömítette a hallójárataimat,

és akkor engem is elért a pokol, vagyis a Baby Shark.

A Billboard Hot 100 a Billboard magazin által minden héten kiadott lista, ami azon zeneszámokat tartalmazza, amik az Egyesült Államokban a rádiók lejátszási listájának, az online hallgatásoknak és az eladásoknak megfelelően a legnépszerűbbek. Aki ezen belül is az első 40 közé kerül, az már nagyon ügyes volt, Jimi Hendrixnek is csak egyszer sikerült, a Wu-Tang Clannak meg egyszer sem. Ezzel szemben a Baby Shark 2019 januárjában elért odáig, hogy már ott is van a lista 32. helyén, megelőzve Ellie Gouldingot és Diplót, de még Ariana Grande Imagine című számát is.

Megpróbálom még egy kicsit húzni az időt pár fontosabb információval, mielőtt még az eddig boldog életet élők is meghallgatnák

A Dalt, Ami Kirágja Az Agyunkat

Érdemes például tudni, hogy a Baby Sharkot Psy Gangnam Style-jához hasonlóan Dél-Koreának köszönhetjük, azon belül is a Pinkfongnak, ami a SmartStudy alá tartozó, gyerekeket célzó, oktató és szórakoztató cég. A Baby Sharkot a rózsaszín rókás logós Pinkfong 2015 végén követte el, amit aztán 2016 júniusában kicsit felturbóztak, és végül ez a változat lett annyira sikeres, hogy 2018-ra már Kylie Jenner is ezt hallgatta otthon a gyerekével, legalábbis az alábbi Instagram-posztja mellé a következőt írta:

maaamaa shark dooo doo doo dooo

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kylie (@kyliejenner) által megosztott bejegyzés, Szept 5., 2018, időpont: 5:46 (PDT időzóna szerint)


Több mint tíz nyelven készült legalább száz különböző verziója a dalnak, és bár mindjárt meg lehet nézni az eredeti videót, aki szeretne továbbra is kiegyensúlyozott életet élni, annak elég annyit tudnia, hogy van a kiscápa, vagyis baby shark, aztán jön az anyukája, az apja, a nagyanyja, meg a nagyapja, aztán vadásznak, végül mindenki megmenekül és vége. Ehhez az egészhez természetesen tartozik egy koreográfia is, ami abból áll, hogy a videóban két gyerek csapkod a karjával jobbra és balra.

Ennyi, de tényleg csak ennyi a siker titka, na meg egy nem is fülbemászó, de az agyat totálisan uralma alá hajtó dallam, amivel el lehet érni nem csak a Billboard 32. helyét, de közel 2,2 milliárd kattintást is a YouTube-on.

És akkor végre itt a dal, kattintson, aki nem szereti az életét:

James Corden már tavaly feldolgozta a dalt szülőbarát verzióban, méghozzá a Trónok harcából ismert Sophie Turner, illetve az énekes Josh Groban segítségével:

Egy másik late night-műsorvezető viszont csak most, a Billboard-listára kerülés jutott el odáig, hogy foglalkozzon a jelenséggel ? Jimmy Kimmel úgy mutatta be a dalt, hogy az már annyira népszerű, hogy most jegyezte el Ariana Grandét. Kimmel egyébként nagyon röviden összefoglalta véleményét a gyerekdalról annyival hogy szerinte azt,

aki felelős a Baby Sharkért, azt élete végéig börtönbe kéne zárni, majd a holttestét cápák elé vetni.

Mindezt pedig annak ellenére, vagy pont azért mondja, hogy szerinte a 2,2 milliárd kattintásból legalább három millió a lányának köszönhető.

De ezzel az egésszel a Baby Shark körüli őrületnek nincs vége, sőt. Az igazi pokol még csak most kezdődik. A New York Times azt írja, hogy a Pinkfong ügyvezetője, Bin Jeong egy közleményben tudatta a világgal, hogy a Baby Shark sikerét hamarosan meglovagolják egy rakás könyvvel és játékkal, illetve minden olyannal, ami eladható egy gyereknek, pontosabban a szülőknek, akár még pelenkákkal is. És ami még ennél is rosszabb, hogy a Dél-Koreában, Kínában és az Egyesült Államokban 200 embert alkalmazó cég egy tévéműsoron, de még egy filmen is dolgozik, vagyis már csak pár év, és valószínűleg érkezik egy egész estés Baby Shark-film, hogy ez a dal végül tényleg az egész emberiség agyát kirágja, hogy aztán mindenki ezt csinálja:

baby shark do do do do do pic.twitter.com/J8rmuNL5Iz

? (@lndaaaklqv) 2018. augusztus 10.

Kiemelt kép:  YouTube

folytatás

Legkedveltebb hírek
Arra kérik az embereket, védjék meg ezt a kormányzati beruházást
2019-11-20 10:53:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
 Ritkán látunk olyan tehetségekről szóló kiadványt, amelyben sérült emberek a főszereplők
2019-11-20 10:45:03 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Makány Márta, divattervező elképesztő fogyásáról mesélt a Mokkában, ahol azt is elárulta, milyen gyógynövény-társítással érte el ezt az elképesztő eredményt
2019-11-20 10:44:19 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértő beszélgetett a tatabányai bántalmazó kapcsán a gyermekek jogairól és az elsődlegesen veszélyes közegről, a családról a Mokka műsorvezetőivel
2019-11-20 10:40:15 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Karácsonykor Doug és Carrie elhatározza hogy befektet egy kis pénzt a tőzsdén
2019-11-20 10:35:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez