Székesfehérvár fideszes polgármesterének feltűnt, hogy valami nincs rendben a közbeszerzésekkel

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Székesfehérvár fideszes polgármesterének feltűnt, hogy valami nincs rendben a közbeszerzésekkel

Három nagyberuházást fújtak le Székesfehérváron:

a kórház új, belgyógyászati tömjének fejlesztését, Alba Volán jégkorongcsapat jégcsarnokának megépítését, és egy középiskolai campus kivitelezését.

A visszatáncolás oka, hogy a munkák túl sok pénzt vittek volna el. A kórházi blokkot a Mészáros-gyerekek cége, a Fejér B.Á.L. Zrt. és az Épkar 18,5 milliárd forintért kivitelezte volna, a jégcsarnokot Garancsi István cége, a Market Zrt. húzhatta volna fel 25,75 milliárd forintért. A campus kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárás érvénytelenné nyilvánítását pedig maga a székesfehérvári polgármester, a fideszes Dr. Cser-Palkovics András fogja kezdeményezni szerdai Facebook-posztja szerint.

Mint írja:

Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a középiskolai campus építésére mindösszesen csak egy, azaz egy építőipari cég kívánt ajánlatot tenni, amely okok alapján eleve nincsen verseny egy ekkora beruházás elnyeréséért. Ez elfogadhatatlan! Van munkaerőhiány, van kapacitáshiány, van alapanyaghiány, de az akkor sincs rendben, hogy ekkora értékű fejlesztéseknél a közbeszerzési eljárásokban csak 1-2 ajánlattevő legyen. (…) Székesfehérvárnak természetesen továbbra is kiemelten fontosak azok a beruházások, amelyeket az MVP tartalmaz. A kormánnyal megkötött megállapodás hatályban van és a kórházfejlesztés második üteme, a középiskolai campus, valamint a rendezvénycsarnok is meg fognak valósulni. De olyan időben, amikor garantálható, hogy az építőipar tisztességes verseny után, megfelelő minőségben és vállalható árakon képes megvalósítani ezeket a beruházásokat.

Az építőipar bedönti a Modern Városok Programot?Magyarország Kormánya az elmúlt napokban két, a Modern Városok…

Közzétette: Dr. Cser-Palkovics András2019. január 15., kedd

Kiemelt kép: MTI

folytatás

Legkedveltebb hírek
A két új csapattag kicsit nyugtalan amiatt, hogy a többiekkel szemben nekik nincs annyi tapasztalatuk az Exatlon Hungary pályáján
2019-02-19 12:23:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A héten folytatódnak az egyeztetések annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az Egyesült Királyság rendezetlen európai uniós kiválása - közölte kedden Stephen Barclay brit Brexit-ügyi miniszter, aki az előző nap Michel Barnierrel, az EU főtárgyalójával egyeztetett Brüsszelben
2019-02-19 12:00:02 | Hozzászólások: 0 | hirextra
A Fidesz országgyűlési képviselője párhuzamot vont a Brian élete című film és Kunhalmi Ágnesék helyesírási nehézségei között
2019-02-19 11:49:02 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A magyar lakosság 33 százaléka végez kisebb-nagyobb gyakorisággal intenzívebb testmozgást a legutóbbi Eurobarometer felmérés szerint
2019-02-19 11:48:30 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
GYILKOSSÁG - Rokona ölhette meg a 60 éves férfit, akit átvágott torokkal találtak meg Zuglóban vasárnap
2019-02-19 11:46:19 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A nemek közötti szakadékra mutatott rá a BBC kutatása, mely szerint a tavalyi toplistás popzenei számok előadói között háromszor annyi férfi volt, mint nő
2019-02-19 11:45:21 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez