Szalayék beállították a legjobb eredményüket a Dakaron

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Szalayék beállították a legjobb eredményüket a Dakaron

A Szalay Balázs, Bunkoczi László páros a huszadik helyen fejezte be a Peruban rendezett Dakar-ralit, amelyet az autósoknál összetettben – pályafutása során harmadszor – a katari Nasszer al-Attijah nyert meg.

A magyar duó – amely ezzel megismételte pályafutása legjobb eredményét – a csütörtöki zárószakaszt a 22. helyen fejezte be.

“Nagyon nagy drukkal álltam neki ennek a szakasznak, de a szervezők lendületes, élvezhető, jó pályát raktak össze, igaz, egyszer még így is ásnunk kellett – idézte az Opel Dakar Team beszámolója Szalayt. – Megküzdöttünk ezért a célba érkezésért, és ezért a huszadik helyezésért, aminek nagyon örülök.

Noha voltunk már huszadikok, évről évre nehezebb a verseny, sűrűbb a mezőny, egyre több gyári autót adnak bérbe és egyre több a jó és rutinos versenyző.”

Navigátora, Bunkoczi elmondta, rendkívül melós volt a zárószakasz is.

“Az utolsó kilométereken már visszaszámoltam, s szurkoltam, most már ne legyen semmi bajunk. A huszadik hely tisztességes eredmény, beállítottuk a legjobbunkat, bár 2012-ben talán valamivel könnyebb volt megszerezni ezt a helyet, mint most.”

Nasszer al-Attijah sikerével a Toyota gyár első Dakar-győzelmét ünnepelheti.

A motorosoknál az utolsó szakaszon is első ausztrál Toby Price győzött, közel tíz perccel megelőzve a címvédő, osztrák Matthias Walknert. Price második alkalommal nyerte meg a Dakart.

Eredmények, 10. (utolsó) szakasz, Pisco-Lima (112 km):

autósok (54 célba érkező alapján):
1. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Mini) 1:20:01 óra
2. Sebastien Loeb, Daniel Elena (francia, monacói, Peugeot) 42 másodperc hátrány
3. Cyril Despres, Jean-Paul Cottret (francia, Mini) 2:31 perc hátrány
…22. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Grandland X) 25:26 perc hátrány

Az összetett végeredménye:
1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota) 34:38:14 óra
2. Nani Roma, Alex Haro Bravo (spanyol, Mini) 46:42 perc hátrány
3. Loeb, Elena 1:54:18 óra hátrány
…20. Szalay, Bunkoczi 16:37:44 óra hátrány

 

motorosok (75 célba érkező alapján):
1. Toby Price (ausztrál, KTM) 1:14:01 óra
2. José Ignacio Cornejo Florimo (Honda, chilei) 2:21 perc hátrány
3. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 2:38 perc hátrány

Az összetett végeredménye:
1. Price 33:57:16 óra
2. Walkner 9:13 perc hátrány
3. Sam Sunderland (brit, KTM) 13:34 perc hátrány

folytatás

Legkedveltebb hírek
A bíróság hivatalosan bocsánatot kért tőle, és tájékoztatta, hogy joga van állami kártérítést kérni
2020-08-06 09:47:24 | Hozzászólások: 0 | Népszava
150 méter tett meg a levegőben és sikeresen landolt Musk Starship nevű űrhajója
2020-08-06 09:33:44 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A Johns Hopkins Egyetem adatai szerint már 18 752 917 ember fertőződött meg
2020-08-06 09:33:01 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Csütörtök estére már csak nyolc csapat marad állva a labdarúgó Európa-ligában
2020-08-06 09:30:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
74 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 8-an vannak lélegeztetőgépen
2020-08-06 09:24:42 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Mint arról korábban beszámoltunk halálos kimenetelű baleset történt tegnap hajnalban Kisfalud külterületén
2020-08-06 09:20:04 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez