Egy vagyont nyert a buddhista pókeres, az egészet eljótékonykodta

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Egy vagyont nyert a buddhista pókeres, az egészet eljótékonykodta

Harmadik helyen végzett egy bahamai pókerversenyen a kanadai Scott Wellenbach és ezzel 671.240 dollárt (több mint 187 millió forintot) nyert. A buddhizmusban hívő, 67 éves játékos azonban nem sokáig ült a pénzen: az utolsó centig jótékony célokra adományozta el a nyereményt ? írja a BBC.

Buddhistának lenni azt jelenti, hogy az ember rengeteget üldögél és meditál ez pedig ingyen van

? jelentette ki Wellenbach. A kanadai játékos már karrierje kezdete, vagyis 2010 óta ajánlja fel jótékony célokra az összes pókerbevételét, ezért egy ideje már a ?nép hőse? becenéven említik. Wellenbach egyébként amikor nem kártyázik, tibeti és szanszkrit szövegeket fordít egy nonprofit vallásos szervezetnek.

A kanadai férfi már fiatalon a buddhizmus felé fordult, de kártyázni még korábban, gyermekkorában tanult meg. Pókeres pályafutása azonban csak kilenc évvel ezelőtt indult el, miután nyert egy Las Vegas-i utazást. Eddigi legnagyobb nyereménye 72.176 dollár (kb. 20 millió forint) volt, de azt is jótékony szervezetek számára ajánlotta fel. A mostani 187 milliós összeget buddhista segélyszervezetek, az Orvosok Határok nélkül és az Oxfam között osztja szét.

Wrllenbach azt mondja, a meditáció során szerzett önfegyelem sokat segít neki a játékban, de azt elismeri, hogy sokszor nehezére esik összeegyeztetni magában a buddhista életszemléletet a profi póker világával. A jótékonyság mindenesetre sokat segít neki ebben.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Elmaradt a gyors bűnbakkeresés a Fideszben, nyugodtan zajlott a frakcióülés Balatonalmádiban
2019-10-17 13:42:56 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A Cs. Bélát elkapó rendőrök kimondottan fedél nélkülieket kerestek, a férfit bűnö
2019-10-17 13:38:48 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Ha nem hívnak össze rendkívüli csúcsot, megtartja budapesti ünnepi beszédét a miniszterelnök
2019-10-17 13:23:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Új klippel jelentkezett Király Viktor, ami a Bye Bye Baby címet kapta, az énekes pedig négyféle karakter bőrébe bújik bele
2019-10-17 13:03:12 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Személyautóval ütközött az Újszegedről Békéscsabára közlekedő motorvonat csütörtök délelőtt a Békés megyei Mezőkovácsháza határában, az autó sofőrje a helyszínen életét vesztette – tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t
2019-10-17 13:01:23 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Hat válogatott már biztosította helyét a labdarúgó Európa-bajnokságon, a többieknek a novemberi záró két fordulóban kell megtenniük ugyanezt
2019-10-17 13:00:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez