Imádni fogják az autósok a Google Maps új funkcióját

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Imádni fogják az autósok a Google Maps új funkcióját

Az Android Police információi szerint a Google Maps fontos újítást kezdett el tesztelgetni: az alkalmazáson belül most végre láthatjuk majd, ha traffipax van az úton előttünk, vagy azt is megtudjuk, hogy mennyi a sebességhatár a szóban forgó úton. Ezzel a Maps felzárkózhat az olyan applikációkhoz, mint amilyen például az egyébként szintén a Google tulajdonában álló Waze, amit sok autós tényleg csak ezekért a funkciókért használt inkább a Google alapbeállításos térképe helyett.

Fotó: Android Police

A térképen a Waze-hoz hasonlóan apró ikonok jelzik majd a traffipaxot, és hangjelzés is figyelmezteti majd a sofőröket, hogy lassítsanak. A sebességhatár funkció is elég egyértelmű: a képernyő bal alsó sarkában látható majd, hogy mennyivel szabad menni az adott úton, és hogy ehhez képest hogyan haladunk mi. Ez utóbbi egyébként már korábban is elérhető volt a Google Maps-felhasználók számára, de csak San Franciscóban és Rio de Janeiróban, nem tudni, miért pont itt.

Az új funkciók tesztelése már megindult, de nem tudni, hogy mikor lesznek élesben is használhatók a világ minden pontján, és így Magyarországon is.

Nagy Nikoletta korábbi cikkei Kilyukadt a marsjáró kerekeÚjra életre kelt a Hubble űrteleszkópMegtalálta Júliáját a világ legmagányosabb békája, Rómeó
folytatás

Legkedveltebb hírek
Áprilisban mutathatja be a kínai Vivo az Y17-es készülékét, amihez egy szabad szemmel is jól látható méretű akkumulátor társul majd
2019-04-19 18:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Elsőként sikerült meteorraj becsapódása nyomán felszabaduló és a ritka légkörrel elvegyülő vízpárát megfigyelni a Holdon
2019-04-19 15:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Nem annyira a választások tisztasága, inkább saját cégének lehetséges korlátozása, feldarabolása aggasztja Mark Zuckerberget, a Facebook főnökét, aki már kisebb engedményeket is tenne egyes kormányoknak
2019-04-19 12:30:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Különleges élő adással készül idén húsvétra a Telekom
2019-04-19 12:06:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
1882-től a Délkelet-Ausztrália területén fekvő Viktória állam lakosai ismétlődő ?túlvilági? támadásoknak voltak kitéve
2019-04-19 11:55:00 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
A középiskolai tanulmányokból valószínűleg mindenkinek ismerősen cseng a pun háborúk időszaka, melyben a két hatalom, Róma és Karthágó a Mediterráneum feletti befolyásért küzdött
2019-04-19 11:16:00 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez