Reagan és Bush kormányában is dolgozott a Világbank új elnöke

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Reagan és Bush kormányában is dolgozott a Világbank új elnöke
A Trump által kijelölt David Malpass a Világbank egyik éles hangú bírálójaként tartják számon.David Malpasst, az amerikai pénzügyminisztérium magas rangú tisztségviselőjét jelölte a Világbank elnökének Donald Trump elnök szerdán a Fehér Házban. Malpasst amerikai elemzők a Világbank egyik éles hangú bírálójaként tartják számon.A 62 éves, republikánus párti szakember a pénzügyi tárca nemzetközi ügyekért felelős államtitkára, aki helyettes államtitkári beosztást töltött be Ronald Reagan, majd George W. Bush elnökök kormányzatában is, később pedig a Wall Street egyik nagybankjának vezető közgazdásza volt. Jelenlegi beosztásában részt vett az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon is.A globalizmus és a multilaterális politika bírálója, s miközben határozottan ellenzi az izolacionista, azaz elzárkózó politikát, 2017-ben egy kongresszusi panelbeszélgetésen azt hangsúlyozta, hogy "a globalizmus és a multilateralizmus lényegében túl messzire ment". Bírálta a mintegy száz munkacsoportot és intézményt összefogó Világbankot is, mondván, hogy nem mindegyik csoport, illetve intézmény érdemli meg a támogatást. Mint fogalmazott:
"egy rakás pénzt költenek, nem hatékonyak, pénzkihelyezéskor gyakran korruptak és nem az adott országban élő népek hasznára dolgoznak".A Világbank előző elnöke, a dél-koreai Kim Yong Kim - akit az előző amerikai elnök, Barack Obama jelölt - decemberben váratlanul jelentette be távozását, mivel a magánszférába készült pénzügyi tanácsadónak. Az elmúlt napokban az amerikai sajtóban megjelent értesülések szerint Donald Trump fontolgatta Mohamed el-Erian pénzügyi szakember és Indra Nooyi, a PepsiCo volt elnöknője jelölését is.
folytatás

Legkedveltebb hírek
Az Iszlám Állam legyőzését, utolsó településének elfoglalását 2019 márciusában ünnepelték meg a győztes szíriai kurdok és a nemzetközi közösség
2019-06-16 11:03:14 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Egészen más fogalmai vannak a boldog nyugdíjas évekről Norm Selfnek, mint az átlagembernek, ő ugyanis, miután nyugdíjba vonult lelkészi hivatásából, pornósztár lett – nyolcvanöt évesen
2019-06-16 10:58:49 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A St. Louis Blues nyerte az NHL idei szezonját, ami több okból is különleges, egyrészt a f
2019-06-16 10:47:20 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Bella Thorne néha kicsit színésznő, néha kicsit énekesnő, néha pedig kicsit modell is
2019-06-16 10:47:01 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Vízkorlátozást kellett bevezetni a hőség miatt Hajdúnánáson: szombat után vasárnap is csökkentik néhány órára a nyomást
2019-06-16 10:42:27 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Nézd meg a SzÉpítők legutóbbi adását!
2019-06-16 10:35:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez