Kásler: 140 ezer diákot érint és 90 milliárdba kerülhet a külföldi nyelvi kurzus

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Évente 140 ezer diákot érint és 90 milliárd forintba kerülhet a 9. és a 11. évfolyamra járó tanulók kétszer kéthetes külföldi nyelvi kurzusa ? közölte az emberi erőforrások minisztere kedden budapesti sajtótájékoztatón.

Kásler Miklós azt mondta: a kétszer kéthetes, nyelvi környezetben tanulás reális lehetőséget biztosít a diákoknak arra, hogy használható nyelvtudásra tegyenek szert.

Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára elmondta: a program részleteit még nem dolgozták ki, de pályázati rendszert terveznek, amelyben csoportos iskolai és egyéni pályázásra is lesz majd lehetőség. A program a 2020-2021-es tanévtől indul.

A külföldi nyelvi kurzusokat Orbán Viktor jelentette be hétvégi évértékelő beszédében. Mint mondta, korszerűsítik a nyelvoktatást, a kilencedik és tizenegyedik osztályban minden tanuló kéthetes külföldi nyelvtanfolyamon vehet részt. A költségeket a kormány állja. A kormányfő ugyanakkor fontosnak tartja, hogy jól megszervezzék ezt a programot, hogy ne egy kéthetes vakáció legyen a nyelvtanulásból.

Kiemelt képünk illusztráció (MTI / Szigetváry Zsolt)

folytatás

Legkedveltebb hírek
Ajánló - Cennet: hétköznap délutánonként a TV2-n!
2019-02-24 05:40:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Szereplők: Scarlett Johansson, Takeshi Kitano, Juliette Binoche, Michael Pitt, Pi
2019-02-24 04:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez