Bezárná az összes atomerőművét 2035-ig Spanyolország

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Bezárná az összes atomerőművét 2035-ig Spanyolország

Spanyolország azt tervezi, hogy 2025 és 2035 között minden atomerőművét bezárja, 2050-re pedig minden energiaszükségletét megújuló forrásból fedezi ? számolt be a Reuters hírügynökség. A terveket kedden ismertette Teresa Ribera energiaügyi miniszter.

Tavaly negyven százalék volt a megújuló energiaforrásból származó energia aránya az országban. Pedro Sanchez miniszterelnök már a múlt hónapban arról beszélt, hogy 2021 és 2030 között 235 milliárd eurónyi beruházást igényel az ország energiarendszerének megújítása.

A kormány már a múlt évben előkészítette azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében 2040-ig beszüntetnék a benzin- és dízelmotoros, illetve hibrid autók árusítását, emellett évente legalább 3000 megawattal növelnék a megújuló forrásból származó energiafelhasználást, egyebek mellett szél- és naperőművek telepítésével.

A nukleáris energia valamivel több mint húsz százalékot tesz ki a spanyol energiafelhasználásból, az atomerőművek kivezetése pedig kampányígérete volt a kormányzó szocialistáknak, akik tavaly nyáron váltották a konzervatívokat. (Fotó: Europress – CESAR MANSO / AFP)

folytatás

Legkedveltebb hírek
Az EB képviselője szerint megbélyegző, és az uniós jogba ütközően állapít meg kötelezettségeket a külföldről finanszírozott civil szervezetekkel szemben a magyar jogszabály
2019-10-22 13:41:01 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Kitártuk az EU kapuit a katari vezetés küldöttei előtt, és hamarosan egy kétoldalú befektetésvédelmi megállapodás is megszülethet
2019-10-22 13:34:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt soraiban tudó RB Leipzig a Zenitet fogadja a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában
2019-10-22 13:33:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A csombókos harangozómadár hangereje olyan, mint egy cölöpverőgépé, elérheti a 113 decibelt is
2019-10-22 13:31:33 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez