IV Indoor Sörfesztivál – Indul a sörkarnevál, korlátlan sörfogyasztással

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

A folyékony kenyér legnagyobb ünnepét rendezik ismét – a Serfőzővel közös szervezésben – a Gellért Szállóban február 15-16-17-én. A legnagyobb téli sörkarneválon, az immár negyedik alkalommal jelentkező Indoor Sörfesztiválon idén is egy belépőjegy áráért korlátlanul kóstolhatjuk a csapra vert hazai és külhoni söröket.

Csak az önmérséklet korlátozhatja a Danubius Hotel Gellért vendégeinek sörfogyasztását február harmadik hétvégéjén, a sörbarátok éves nagy téli sör-dzsemboriján, az Indoor Sörfesztiválon, ahol mintegy 100 féle sör kerül majd csapra.

Pénteken és szombaton ? 16-24 óra között ? bemutatkoznak majd különböző kis- és nagyüzemi sörök, hazai, valamint cseh, német, angol, belga italok és egyéb sörkülönlegességek. A magyar mikro és kraft sörfőzdék közül számos úttörő képviselteti magát söreivel: csapra veri söreit a Fehér Nyúl Sörfőzde, a Zip?s, a Karl Microbrewery, a Harapunk Sörfőzde, az Uradalmi Sörmanufaktúra és a Beertok Sörfőzde. A nemzetközi kis- és nagyüzemi tengelyt a Mazák, a Permon, a Guinness, a Litovel és a Gallica képviselteti, a teljesség igénye nélkül. És ha ez nem volna elég, pálinkákat és sörpárlatokat is megfuttathatunk a nyelvünkön ? mindenki saját felelősségére. Az italok mellé finom falatok is dukálnak, ezeket a gasztrokiállítók köre biztosítja majd a fesztivál alatt.

Kultúrtörténeti adalékokkal immár a hagyományok jegyében, Katona Csaba, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet történésze szolgál, illetve tart sörivó versenyeket. A Monarchia fürdőéletéről, illetve Budapest 1919 elejei eseményeiről tudhatunk meg tőle érdekesebbnél érdekesebb hol izgalmas, hol pajzán, hol meglepő részleteket.

Nincs sörfesztivál a Gellértben különleges sörvacsora nélkül. A IV. Indoor Sörfesztivál sörvacsorája, a Gellért Sörözőben készülő Giorgio sörvacsora idén szenzációs koprodukcióban készül Lutz Lajos (Pierrot, Head Chef) és Vona Róbert (Gellért Söröző, Chef) (s)örömfőzésével, akik közösen álmodták meg és közösen is készítik el a gourmet fogásokat. A sörös alkotások és a hozzájuk kínált sörök különleges gasztroélményt ígérnek a Giorgio sörvacsorán, melynek névadója Szent Gellért, akinek eredeti neve Giorgio Sagredo volt, és akiről a ház egyedi címkés kézműves sörét nevezték el.

Vasárnap pedig a már szokásos Sunday brunch, ezúttal Gerardo Sörbrunch ?művésznéven? csalogatja a gasztrokalandorokat a Gellért Panoráma éttermébe. A IV. Indoor Sörfesztivál záróakkordjaként korlátlan étel-, italfogyasztás és a fesztivál legjobb sörei várják a gourmandokat. A menüsort Müncz Gábor, a Gellért konyhafőnöke sörökhöz passzoló ételekből állította össze a Gerardo Sörbrunch-ra, melynek névadója szintén Szent Gellért, akinek korábbi neve Gerardo Sagredo volt, és aki a ház egyedi címkés, prémium kategóriás kézműves sörének adta a nevét.

Belépő az Indoor Sörfesztiválra elővételben: 5.490 Ft, a helyszínen: 6.490 Ft. Giorgio Sörvacsorára 9.990 Ft, mely tartalmazza az 5-fogásos gourmet vacsorát sörsorral, és a belépőt a sörfesztiválra korlátlan sörkóstolással. A vasárnapi Gerardo Sörbrunch pedig 9.400 Ft, gyermekjegy (3 és 12 év között) 4.700 Ft.

További infók: indoorsorfeszt.hu

The post IV Indoor Sörfesztivál – Indul a sörkarnevál, korlátlan sörfogyasztással appeared first on BellaCafe.hu.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Gönczi Gábor az utóbbi időben alig akarta elhinni, hogy minden hónapban 2 kilóval többet mutatott a mérleg
2019-05-21 12:30:54 | Hozzászólások: 0 | Bellacafe.hu
A Marvel-filmek olyan jól mennek, hogy a PlayStaton is külön filmes stúdiót alapít: másfél évig gondolkodtak, hogy lehet jól csinálni
2019-05-21 12:12:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Cinematix
1990-ben olyan dolog történt, amire azóta sem akadt sok példa a fantasy irodalomban, és talán azon kívül se
2019-05-21 11:20:00 | Hozzászólások: 0 | Harmonet
A gyártó stúdió eddig annyira elsüllyesztette a filmet, hogy még a sztoriját sem lehetett tudni
2019-05-21 09:45:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Cinematix
Május 21-én délelőtt 10 órakor az Ikrek jegyébe lép a Nap együtt a Merkúrral
2019-05-21 08:23:00 | Hozzászólások: 0 | Harmonet
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez