Autót villantott a Renault

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Autót villantott a Renault
Negyedik istállóként a Renault mutatta be 2019-es versenyautóját a nagyközönségnek. A 2016-ban kezdődött újabb gyári korszak negyedik autóját a csapatnál harmadik évét kezdő Nico Hülkenberg, valamint a Red Bulltól átcsábított Daniel Ricciardo vezeti majd.Cyril Abiteboul, a csapat ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy gyakorlatilag új alapokra helyezték a motorjukat és jelentős áttöréseket értek el. ?Elégedettek vagyunk a munkánk eredményével, és úgy törekedtünk a nagyobb teljesítményre, hogy közben igyekeztünk megtartani a megbízhatóságot? - tette hozzá Rémi Taffin, a motorrészleg vezetője.
A csapat új szerzeménye, Daniel Ricciardo optimistán tekint a jövőbe, ugyanakkor nem számít arra, hogy már 2019-ben dobogós helyekért és győzelmekért harcolhat. ?Amikor aláírtam a szerződésem, tudtam, hogy a Red Bull előttünk lesz Melbourne-ben. Nem lesznek keserű érzéseim, ha legyőznek minket az idénynyitón. Úgy érzem, hogy mi egy másik utat járunk most, de nem akarok örökre megelégedni a 4. hellyel? - magyarázta.
Vettel új stábbal dolgozik

A három éllovas, a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull még nem leplezte le autóját, ám a maranellóiak háza táján érdekes hírek röppentek fel. Az olasz Automoto értesülései szerint Mattia Binotto csapatfőnök úgy döntött, hogy Charles Leclerc dolgozhat majd azokkal a szerelőkkel, akik eddig Sebastian Vettel sikeréért dolgoztak. A négyszeres világbajnok eközben Kimi Räikkönen munkatársaival fogja folytatni, ám versenymérnöke továbbra is Riccardo Adami marad. Legutóbb hasonlóra 2016-ban a Mercedesnél volt példa, akkor Lewis Hamilton és Nico Rosberg szerelőinek egy részét cserélték ki, ezzel megelőzvén, hogy a két versenyző egyre mérgesedő rivalizálásának következtében a csapat is klikkesedni kezdjen.

folytatás

Legkedveltebb hírek
A politikus korábban azt mondta, hogy személyes érintettsége is van a dologban, majd később egyértelműsítette a kijelentést
2019-04-25 16:27:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Prémium sportágak a csatornánkon.
2019-04-25 16:15:25 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Premier League 36. fordulójának nyitómérkőzése következik.
2019-04-25 16:07:41 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Jasper legújabb kísérletében denevérekkel foglalkozik
2019-04-25 16:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Csak Felcsútra 25 milliárd jutott a pénzünkből
2019-04-25 15:31:02 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez