Lemarad az első tesztnapról a Williams

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Lemarad az első tesztnapról a Williams
Véget ért a téli álom a száguldó cirkuszban, hétfőtől Barcelonában megkezdődik a kétszer négynapos tesztelés, amelynek első napján nem tud részt venni a Williams. Ennek az az oka, hogy a csapat nem készült el időben a versenyautóval ? tudatta Claire Williams helyettes csapatfőnök.
?Sajnálatos módon keddre kell halasztanunk az előszezoni teszt kezdetét Barcelonában. Ez nyilván nem ideális, ugyanakkor nem is a világ vége. Be kell majd hoznunk az elvesztett időt, de így is marad hét tesztnapunk, és ebből mindent kihozunk majd, hogy felkészítsük az autót az első versenyre. A prioritás számunkra mindig az, hogy a lehető legjobb autót vigyük pályára, és néha ez tovább tart, mint várjuk, vagy szeretnénk?? magyarázta a döntés hátterét.A Williams kilátásai tehát nem túl biztatóak, ugyanis a csapat tavaly az utolsó helyen zárta a konstruktőri bajnokságot, miután mindössze 7 pontot szerzett. A korábban szebb napokat megélt istálló 2019-ben a Robert Kubica ? George Russell párossal vág majd neki a világbajnoki küzdelmeknek.A csapatok már nagyon várják, hogy a pilóták a pályára guruljanak, ugyanis egyelőre nem tudni, kinek, hogyan sikerültek a téli fejlesztések. Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke arra számít, hogy az új aerodinamikai szabályok következtében a 2019-es autók 1,5 másodperccel lesznek lassabbak körönként, ezért egy gyors fejlesztési verseny fog kialakulni az istállók között.A hétfői pilótafelállás

Mercedes: Bottas (de.), Hamilton (du.) Ferrari: Vettel Red Bull: Verstappen Renault: Hulkenberg (de.), Ricciardo (du.) McLaren: Sainz Toro Rosso: Kvyat Williams-Racing Point: Perez Alfa Romeo: Räikkönen Haas: Grosjean

folytatás

Legkedveltebb hírek
A tehetséges úszónő Instagram-oldalán mutatta meg, hogy mivel ajándékozta meg magát egy hosszabb versenyszezon után
2019-04-20 10:42:58 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Nézd vissza a Tűsarok legújabb adását!
2019-04-20 10:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A 24 éves S. Jennifer telefonon kért pénzt különféle indokokkal a sértettől. (Bűnügy-
2019-04-20 10:26:25 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A műanyagzacskók lettek a tengerek szennyezettségének szimbólumai, sokan ezért inkább vászonszatyrokkal járnak
2019-04-20 10:10:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A műsorvezető minden héten két autót ad a két versenyző (Vida János és Walter Csaba) kezébe, hogy azok a lehető legjobb köridőt facsarják ki az autókból a
2019-04-20 10:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Kazahsztánba és Kínába utazik húsvét után Orbán Viktor
2019-04-20 10:05:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez