Amikor a húgod legjobb barátnőjével csalnak meg, és konkrétan a fél világ erről beszél

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Amikor a húgod legjobb barátnőjével csalnak meg, és konkrétan a fél világ erről beszél

Ügyes üzleti érzékkel kezdték el több mint tíz éve a Kardashianok családi életéről szóló reality forgatását, pedig akkor még senki sem sejthette, hogy a család körül később kialakuló kapcsolatokat még a legvadabb fantáziával bíró szappanopera-írók sem tudnák jobban kitalálni. A Kardashianok közül most a legfiatalabb, Khloé Kardashian élete fordult fel az eddiginél is jobban, miután kiderült, hogy a pasija már megint megcsalta, de most nem egy random nővel.

A 2018-as év Kardashianokkal elárasztott része azon felül, hogy mindenkinek született legalább egy gyereke, arról szólt  hogy Khloé Kardashiant pár nappal közös gyerekük születése előtt megcsalta a pasija, a kosárlabdázó Tristan Thompson. Bár kapcsolatukról nem feltétlenül nyilatkoztak ezek után, Instagramjuk szerint továbbra is egy párt alkottak és együtt nevelték lányukat, True Thompsont.

Egészen addig, amíg ki nem derült, hogy Thompson megint félrelépett, és elkövette a világ legdebilebb húzását azzal, hogy gyereke anyját olyasvalakivel csalta meg, aki az egész Kardashian-család jóbarátja, Khloé Kardashian legkisebb húgának, vagyis Kylie Jennernek az öribarija, Jordyn Woods. Ezek szerint mondjuk utóbbi sem gondolkodott sokat a következményeken.

Az alábbi képen a 21 éves Kylie Jenner, lánya Stormi Webster, illetve Jordyn Woods látható:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kylie (@kyliejenner) által megosztott bejegyzés, Jan 18., 2019, időpont: 10:30 (PST időzóna szerint)


A Hollywood Unlocked Instagram-oldalra posztoltak egy videót, amiben azt mesélik el, hogy az oldal egyik készítője ott volt a hétvégén egy buliban Tristan Thomsponnál, aki bár a mobiltelefonokat mindenkitől elkobozta, de azt hagyta, hogy mindenki végignézze, ahogy összekavar Jordyn Woods-szal, aki állítólag ott is töltötte az éjszakát. Bár hivatalosan egyik fél sem erősítette meg a fentieket, a videó alatti kommentek közt Khloé Kardashian gyakorlatilag elismerte a dolgot, ahogy pár közeli barátnője is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

HOLLYWOOD UNLOCKED (@hollywoodunlocked) által megosztott bejegyzés, Febr 19., 2019, időpont: 1:57 (PST időzóna szerint)

Khloé Kardashian nyolc darab, ordító emojit írt a videó alá, ami az emojikat rendszeresen használók közt körülbelül annyit jelent, hogy ?mondd hangosabban, hogy mások is meghallják!?. Mellette pedig megjelent két barátnője, Malika, aki annyit írt oda, hogy tények, illetve a kosaras Scottie Pippen felesége, Larsa Pippen is, aki azt írta: ?Ámen.?

Vagyis ha nagyon tényszerűek akarunk lenni, akkor egyelőre senki nem tagadta, páran viszont gyakorlatilag el is ismerték, hogy Tristan Thompson megcsalta Khloé Kardashiant Jordyn Woods-szal.

Kylie Jenner körül nem először alakulnak ki kusza kapcsolatok. Az egy dolog, hogy most a legjobb barátnőjével ? akivel egyébként együtt is él ? csalták meg a nővérét, korábban viszont járt azzal az emberrel, akinek exe aztán a bátyjának szült gyereket. Hogy mi?

via GIPHY

Kylie Jenner most egy Travis Scott nevű rapperrel van együtt, akinek 2018-ban szült egy gyereket is, kilenc hónappal megismerkedésük után. Korábban viszont egy másik rapperrel, Tyga-val járt, amikor Jenner épphogy betöltötte a 17-et. Tyga akkor Blac Chyna-t és közös gyereküket hagyta ott Jennerért. Ez a sztori akkor lett még ennél is érdekesebb, amikor évekkel később Blac Chyna összejött Rob Kardashiannal, Kylie Jenner bátyjával, akinek Blac Chyna szintén szült egy gyereket.

De van itt egy bónusz szál is: Blac Chyna legjobb barátnője az az Amber Rose, aki Kim Kardashian előtt Kanye West barátnője volt.

Ha ezek után Jordyn Woods összejönne mondjuk Tyga-val, vagy Rob Kardashiannal, esetleg a legidősebb Kardashian, Kourtney Kardashian gyerekeinek apjával, Scott Disickkel, már azon sem csodálkozna senki. Mondjuk utóbbin egy picit talán mégis, mert a 35 éves Disick egy ideje már a húszéves Sofia Richie-val van együtt, aki pedig Lionel Richie lánya, illetve Nicole Richie húga. Nicole Richie pedig Paris Hilton legjobb barátnője volt abban az időben, amikor Paris Hiltonnak dolgozott Kim Kardashian.

via GIPHY

Ugye, hogy kéne ebből egy véget nem érő szappanopera pár D-kategóriás, mindent túljátszó és erős mimikájú színésszel?

Kiemelt kép: Instagram/Khloé Kardashian

folytatás

Legkedveltebb hírek
Rendező: Steno Szereplők: Bud Spencer, Enzo Cannavale, Werner Pochath, Desmond Thompson, J
2019-07-20 23:35:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Rendező: Francis Veber Szereplők: Pierre Richard, Gérard Depardieu, Jean Carmet
2019-07-20 23:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Rendező: Jake Helgren Szereplők: Cameron Richardson, Paula Trickey, Spencer Locke, Jake Sa
2019-07-20 22:20:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Nem használt a lebeszélés, cselekedni kellett.
2019-07-20 21:46:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A British Airways brit légitársaság közleményben jelentette be, hogy biztonsági okokból hét napra felfüggeszti kairói járatait
2019-07-20 21:39:39 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez