Katy Perry egy nagy lila pacának öltözött, aztán bekékült

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Katy Perry egy nagy lila pacának öltözött, aztán bekékült

Az énekesnő az American Idol ítészeként vendégeskedett a szerda reggeli Good Morning America című műsorban, ahová tetőtől talpig lilában érkezett. Ezt pedig szó szerint kell érteni.

Lila bőrszoknyájához egy csíkos lila felsőt választott, felé pedig egy lila lakk kabátot. A cipője és a fülbevalója is lila volt, sőt még a rúzsa is. Ráadásul minden nagyon fodros volt és szőrős, amitől az összhatás egyszerűen túlzásnak tűnt. Orlando Bloom egy helikopteren ülve kérte meg Katy Perry kezétAkkor nézte ki magának Bloomot, amikor az ellopta az egyik hamburgerét.  

          A bejegyzés megtekintése az Instagramon                      

 

Shutterstock Editorial (@shutterstocknow) által megosztott bejegyzés, Febr 27., 2019, időpont: 6:28 (PST időzóna szerint)

És ha mindez nem lenne már önmagában is too much, – pláne a Grammyn viselt rózsaszín puffancs ruhája után – Katy Perry fokozta a dolgot. A lila szett után kékre váltott.

 

          A bejegyzés megtekintése az Instagramon                      

 

PAP CULTURE (@papculture) által megosztott bejegyzés, Febr 27., 2019, időpont: 6:48 (PST időzóna szerint)

Kiemelt kép: Anthony Harvey/Getty Images

folytatás

Legkedveltebb hírek
A Nottinghami Egyetem tudósai felfedezték, hogy a kávé képes stimulálni az energiaégetésben szerepet játszó barna zsírszövetet, ami kulcsfontosságú lehet az elhízás és a cukorbetegség elleni harcban
2019-06-25 10:10:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tudomásunkra jutott, hogy valakinek a kérésére bizonyos ?civilek? (más forrásból Fidelitast emlegettek, de ezt nem kezelnénk tényként) el fogják vinni a héten a buszmegállónkat – írta hétfő esti Facebook-posztjában a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Vas megyei szervezete a 444
2019-06-25 10:00:01 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A gyermekirodalom legendás írója, Janikovszky Éva szobrát avatták fel Erzsébetvárosban
2019-06-25 10:00:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Az idős férfi működőképes, engedély nélkül tartott mordállyal díszítette szobája falát is
2019-06-25 09:55:05 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A kormány CEU-ellenes lépéseinek ügyét csak ősszel kezdi el tárgyalni az EU bírósága
2019-06-25 09:52:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A KSH-felmérés elsődleges célja a lakbérek vizsgálata volt
2019-06-25 09:46:08 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez