Szakszervezet: Elhagyhatja Magyarországot a SPAR

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Szakszervezet: Elhagyhatja Magyarországot a SPAR

Elmérgesedni látszik helyzet a Spar áruházláncnál, miután kirobbant az arról szóló vita, hogy több szakképzett dolgozójuk esetében nem a jogszabályban előírt garantált bérminimumot alkalmazták alapbérként ? írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

A lapnak a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke azt mondta, a vélelmezhetően több millió forintnyi elmaradt bérkifizetés, illetve a feltételezett jogszabálysértés miatti elmarasztalás következtében elhagyhatja Magyarországot az áruházlánc.

Bubenkó Csaba hozzátette: azt is kilátásba helyezték a Spar helyi vezetői, hogy a magyar munkavállalók helyett majd a kisebb fizetéssel is megelégedő ukrán, román vendégmunkásokat állítanak be a raktárakba dolgozni.

A Magyar Nemzetnek Pál Péter, a KDFSZ jogásza elmondta, hogy a szakszervezet által kezdeményezett munkaügyi felügyeleti eljárás mellett az érdekvédők az adóhatóságnál is feljelentést tesznek, továbbá az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál és az adatvédelmi hivatalnál is bejelentik, hogy a láncnál nyilvánosan megnevezték azt a dolgozót, aki jogi úton már elküldte követelését a cégnek.

Kiemelt kép: MTVA/Róka László

folytatás

Legkedveltebb hírek
A köztársasági elnök 11 órakor tart beszédet, az ATV információi szerint a Sándor-palotában
2020-04-09 15:00:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Szerdán azt ígérték neki a kormányülésen, hogy a főváros megkapja a védekezéshez szükséges információkat az operatív törzstől
2020-04-09 13:14:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Túl drasztikusan gyengült a forint és az importált gyógyászati segédeszközöket 17 éve változatlan áron kell forgalmazni
2020-04-09 13:13:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez