?Érdekelt, miért gondolja valaki, hogy jobb neki az utcán élni, mint egy menhelyen?

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
?Érdekelt, miért gondolja valaki, hogy jobb neki az utcán élni, mint egy menhelyen?

A kék, bársonyszerű takaró miatt olyan, mint egy reneszánsz festmény. A főúri ágy azonban mocskos kövezet, a párna pedig néhány ruhadarab, egy táska, vagyis az összes maradék vagyon. Lehetne a fotó akár paródia is, de kinek van lelke nevetni egy végletekig kiszolgáltatott páron? Az ember legfeljebb kínjában mosolyog és csodálja az alkalmazkodóképességet, amivel valaki úgy tud létezni egy budapesti aluljáróban, mint egy tágas, napfényes, polgári lakás hálószobájában.

Ezzel a képpel nyerte meg Giampiero Assumma a 37. Magyar Sajtófotó Pályázat Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi) kategóriáját. A mindig hosszú projektekben dolgozó olasz szabadúszó majd egy éve él Budapesten és fotózza a hajléktalanokat az utcákon és a menhelyeken. Vagyis több mint fél évvel az előtt talált rá a témára, hogy az Orbán-kormány rúgott egyet a földön fekvőkbe, büntethetővé tette az utcán élést, és ezzel reflektorfénybe állította az otthontalanokat.

Assumma korábban is elmerült már az emberi sorsok legmélyebb bugyraiban: a The Lower World (Az alsóbb világ) című projektjében közel tizenhárom éven át, 2001 és 2014 között fotózta Olaszország utolsó büntető-elmegyógyintézeteinek lakóit. Amikor a börtöntébolydákat végleg bezárták, Assumma elhagyta a szülővárosát, Nápolyt, hogy Európa kulturális központjaiban keressen inspirációt.

Fotó: Giampiero Assumma Assumma története

Sokféle vágy dolgozott bennem, melyeknek egy része a fotográfiával kapcsolatos, de leginkább mégis az hajtott, hogy más kultúrákat ismerhessek meg. Nápoly mindig az én városom marad, ott vannak a gyökereim, ott épült a személyiségem, minden újhoz, amit megismerek, referenciapontként szolgál. Minden városnak saját karaktere, lüktetése, hangulata van, amivel hat az emberre és napi szinten inspirálja. Ahhoz, hogy ezt az ember megtapasztalja, kevés egy nyaralás, hosszabb ideig kell az adott helyen élni. Először Párizsba költöztem, leginkább a történelme és a művészettörténetben betöltött szerepe miatt. Hét évig éltem ott, majd Berlinbe mentem, mert a német főváros a jelen legizgalmasabb, legpezsgőbb kulturális központja Európában. Hat év után azonban elkezdtem azt érezni, hogy a város kezd túlságosan trendivé válni, márpedig ha egy város trendivé válik, végtelenül unalmas lesz.

Budapest szentimentális választás volt. A város olyan érzelmeket váltott ki belőlem, amilyenekre egyáltalán nem számítottam. Már éreztem, hogy a Berlinben töltött időm a végéhez közeledik, amikor három napra Budapestre jöttem meglátogatni pár barátomat. Azalatt a néhány nap alatt több olyan epizód történt, amelyek nagyon megérintettek. Észrevettem, mennyire autentikus a város, amitől olyan idealisztikus érzelmek rohantak meg, amelyekről azt gondoltam, hogy már rég elveszítettem őket. Budapest a léptékében is sokkal közelebb áll hozzám, mint Párizs, vagy Berlin, mert kisebb, az élet ugyanakkor sokkal koncentráltabb, töményebb. Egy éve élek itt, és mindezt még ma is így látom.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Mielőtt először Budapestre jöttem, keveset tudtam a városról. Zsánerfotókat nézegettem róla, olyanokat, mint amilyenek a képeslapokon vannak, és hallottam néhány történetet a magyar barátaimtól. Mindabból, amit ezek alapján gondoltam, semmi sem volt igaz. Én mindig élő organizmusokként tekintek a városokra, amelyekkel az ember személyes viszonyt alakít ki. Budapesttel szinte az első perctől kezdve barátok voltunk, úgy éreztem magam benne, mintha otthon lennék. A város folyton meglepetéseket okoz és váratlan helyzetekbe sodor. Minden pillanatban érzem, hogy részese vagyok a valóságnak, ami körbevesz.

Amikor belekezdek egy projektbe, sohasem tudom, hogy meddig tart majd, mert az nemcsak rajtam, hanem a témán is múlik. Néha rövid idő is elég hozzá, hogy befejezettnek érezzem, de előfordul, hogy újra és újra vissza kell térnem ugyanahhoz a szituációhoz, hogy más perspektívából, más lelkiállapotban is megvizsgálhassam. Néha idő kell hozzá, hogy különböző mélységeiben is megismerhessem a témát, és hogy felfedezhessem az esetleges összefüggéseket a korábbi projektekkel. A budapesti hajléktalanokról szóló munka például szorosan összefügg az olasz börtönpszichiátriák projektjével.

Persze ha elég hosszú ideje vagyok benne egy projektben, nagyon nehéz bármikor azt mondani, hogy itt a vége. De olyan ez, mint egy emberi kapcsolat: amikor az ember belevág egy újba, rengeteg ajtó nyílik ki előtte, majd ahogy az idő halad és megváltoznak a körülmények, egyre több ajtó záródik be. Számomra mindig ez jelzi, hogy valaminek a vége felé közeledem.

Börtönpszichiátria, Nápoly
Fotó: Giampiero Assumma

Párizsban, Berlinben, de még korábban, Nápolyban is a városi, utcai fotózás állt hozzám a legközelebb. Megragadni impressziókat, amiket a város teremt, és a róluk készült fotókkal mesélni a benne zajló életről. Budapesten is ezzel kezdtem el foglalkozni, de aztán egyrészt láttam a hajléktalan embereket az utcákon és az aluljárókban, másrészt pedig találkoztam az őket segítő emberekkel, akik sokat meséltek. Borzasztóan érdekelni kezdett, hogy egy ember miért gondolja azt, hogy jobb neki az utcán élni, mint egy menhelyen.

Amikor tavaly ősszel életbe lépett a hajléktalantörvény, próbáltam figyelmen kívül hagyni, megmaradni külső szemlélőnek. Engem elsősorban emberi történetek érdekelnek, nem érzem feladatomnak, hogy politizáljak. Azt éreztem, mint amikor a vihar előtt feltámad a szél. Aztán a szél kisöpörte az utcákról és az aluljárókból a hajléktalan emberek többségét, én pedig elkezdtem a projektem második fázisán, a menhelyeken dolgozni.

A hajléktalanság az emberek kiszolgáltatottsága miatt nagyon érzékeny téma, ezért volt nagyon fontos, hogy az első pillanattól kezdve a hajléktalanokat segítő szervezetekkel együttműködésben zajlik a munka, így hamar megtaláltuk azokat a határokat, amelyeket semmi esetre sem szabad átlépni.

De legyen szó akár egy portréról, akár egy utcafotóról, a téma megközelítése mindig érzékeny folyamat. Azonnal kialakul a kapcsolat a másik emberrel, ösztönösen, mint ahogy az állatok között. Ilyenkor érezni kell, hogy mi az, ami belefér ebbe a pillanatnyi viszonyba. Ugyanakkor igyekszem éreztetni, megértetni az alanyaimmal azt is, hogy az elkészült fotóknak nem az a céljuk, hogy az én személyes igényeimet kielégítsék, hanem a társadalomnak szeretném velük elmesélni az ő történeteiket.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A helyzet mindig nagyon törékeny, különösen a szállókon. Nehéz elkerülni, hogy én is csak egy zavaró körülmény legyek. Előfordul, hogy ellenségesen viszonyulnak hozzám, de máskor barátságos gesztusokat kapok. Mindig tiszteletteljesen közelítek, de ez nem feltétlenül elég. Már amikor belevágtam, tudtam, hogy ez nem lesz könnyű munka, de a negatív pillanatok ugyanúgy részei a projektnek, mint pozitívak. Egy kellemetlen élmény mindig alkalmat ad arra, hogy az ember magába nézzen, megpróbálja megérteni, hogyan került abba a helyzetbe, és ezáltal fejlődjön. Sokan kifejezetten örülnek neki, hogy fotózzák őket. A legtöbben elveszítették mindenüket, így nincsenek fotóik még önmagukról sem.Ezért döntöttem úgy, hogy minden alanyomról készítek egy portrét, amit aztán kinyomtatok és odaadok nekik. A projekthez tartozó fotókat azonban szeretem úgy elkészíteni, hogy ha lehet, az alanyok ne is tudjanak róla. Amikor az emberek kamerát látnak, önkéntelenül is megváltozik a viselkedésük, ami torzítja a valóságot. A dilemma, hogy egy képen tényleg a valóságot látjuk-e, vagy egy olyan szituációt, amit a kamera jelenléte teremtett, a fotográfiával egyidős.

Berlin
Fotó: Giampiero Assumma

Többek között ezért használok kicsi, tükör nélküli, zoom-objektíves fényképezőgépet. A nagy, professzionális kamerák  magukra irányítják a figyelmet, tiszteletet parancsolnak. Egy kisebb géppel sokkal könnyebb a háttérbe húzódni, megmaradni megfigyelőnek. Megvannak persze a praktikus okok is: nem mindegy, mekkora a fotós felszerelése, ha hozzám hasonlóan állandóan magánál akarja tartani. Mindig kis kamerát használtam, de korábban még analóg technológiát, egy Leica M6-ot. Aztán amikor azt a gépemet ellopták Berlinben, úgy éreztem, ez egy jel volt arra, hogy digitális fényképezőre váltsak. Korábban is kísérleteztem már a modern technológiával, de kellett ez a lökés, hogy teljesen átadjam magam neki. A digitális technika egészen más megközelítése a fotográfiának, mint az analóg, és ez jóval túlmutat azon, hogy mennyivel több lehetőséget biztosítanak a fotósnak a memóriakártyák, mint a filmtekercsek. Teljesen más világ, amit eddig még nem sikerült teljesen feltérképeznem.

Az a fotóm, ami a díjat nyerte, majdnem teljesen véletlenül készült, egy spontán találkozás pillanatában. Nagyon megfogott, ahogy az éjjeli világítás fénye megcsillant a takarón, és persze az ellentmondás, hogy egy pár olyan tökéletes nyugalomban tud pihenni egy utcán, ahol a körülmények a lehető legtávolabb állnak a nyugalomtól. Úgy éreztem magam, mintha egy álomban lennék.

Ez a projekt is hosszú lesz, de egyelőre nem tudom, mennyire. Bele kell látnom a személyes történetek mélységeibe, megismerni az apró részleteket, amelyekből a rendszer felépül, ugyanakkor átlátni és megérteni az egész működését.

Budapest
Fotó: Giampiero Assumma

Egy nagy történetről gyakran apró, pillanatnyi nüánszok árulják el legtöbbet, ahhoz pedig rengeteg idő kell, hogy minél nagyobb esélyem legyen jelen lenni, amikor egy ilyen, a teljes képet új megvilágításba helyező apróság megtörténik. Úgyhogy egyelőre nem tervezem, hogy máshová költözzek. Jól érzem magam Budapesten, és a városhoz fűződő viszonyomat még szorosabbra fűzte ez a díj. Az elismerés azért fontos, mert így tudom, hogy van értelme annak, amit csinálok, odafigyelnek rá az emberek.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

folytatás

Legkedveltebb hírek
Az Alavés nem tudott pontot rabolni a címvédőtől a La Liga 34
2019-04-24 00:15:27 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Új résszel folytatódik a Bezár a bazár! II. évada szerdán 19.10-től a TV2-n!
2019-04-24 00:05:23 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A La Liga 34. fordulójában roppant fontos három pontot szerzett a hazai csapat.
2019-04-23 23:57:58 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Nézd meg a Pénzt vagy éveket! legújabb részét!
2019-04-23 23:20:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez