A könyv, amit 30 év után újra felgyújtottak

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A könyv, amit 30 év után újra felgyújtottak

1989 januárjáig Salman Rushdie főként irodalmi körökben volt ismert, akkor azonban világszerte megtanulták a nevét. Tévedés azonban azt gondolni, hogy az akkori események tényleg csak egy könyvről vagy egy íróról szóltak: egészen addig például a Nagy-Britanniában élő muszlim közösség nem volt tényező, és a született angolok számára nem is volt lényeges, hogy az ázsiai kisebbséget milyen vallások alkotják, ?pakik? voltak és kész. Amikor azonban több ezren vonultak fel, radikális jelszavakat kiabáltak, könyveket égettek, sőt, hatalmas, felakasztott Rushdie-bábut cipeltek, nemcsak téma lett az iszlám az országban, de az ügynek máig ható következményei lettek, és nemcsak a szigetországi muszlim közösségben.

Legalábbis így gondolja ezt Mobeen Azhar, a BBC ázsiai kisebbségi rádióműsorának riportere, aki most elgondolkodtató dokumentumfilmet készített a harmincadik évfordulóra The Satanic Verses, 30 Years On (A Sátáni versek, harminc évvel később) címmel. Azhar második generációs brit muszlim, fülbevalóval és divatos frizurával, aki már a yorkshire-i Huddersfieldben született, és nem tartozik ugyan az iszlám konzervatív irányvonalához, de hívő, aki harminc éve még kisgyerek volt, és az iskola udvarán azt játszották, ki hogyan ölné meg Salman Rushdie-t. Azóta azonban eltelt három évtized, és Azhar arra kíváncsi, mit gondolnak ma az akkori főszereplők, illetve az ügy közvetlen vagy közvetett érintettjei (Rushdie-t kivéve, de az ő történetét tavalyi cikkünkben már elmeséltük).

Akinek egy halálos ítélet volt a Valentin-napi meglepetésSalman Rushdie számára február 14. a halálfélelmet és egy évtizedes bujkálás kezdetét jelenti.

Az újságíró azzal kezdte a munkát, hogy elolvasta a Sátáni verseket, a regényt, mely bírálói szerint gúnyt űzött Mohamed prófétából, több vallási tabut is megsértett, és amely pillanatok alatt bestseller lett, miután kitört körülötte a botrány. Azhar arra jut, hogy bár muszlimként kényelmetlen érzés tölti el a könyvet olvasva, semmiképpen sem gondolja, hogy ezt be kéne tiltani vagy halálra kéne ítélni a szerzőjét. Ezért megkeresi a brit muszlim közösség akkori szószólóit: ?Tudni szeretném, miért reagáltak úgy, ahogy, és tudni akarom, megbántak-e bármit is? – tűzi ki a célt maga elé Azhar, mielőtt vonatra szállna, hogy visszautazzon Yorkshire-ba, egész pontosan az egyik legnagyobb muszlim közösséggel bíró angol városba, Bradfordba.

Felkeresi azokat a vallási vezetőket, akik harminc éve a Sátáni versek elleni tiltakozásokat vezették: korabeli bejátszásokon könyvet égetnek és hisztérikusan ordítozó férfiaknak szónokolnak, három évtized elteltével azonban már mind sokkal visszafogottabbak, sőt, kifejezetten joviális öregurak benyomását keltik. Azt is elmondják, hogy azért fajultak el a dolgok akkor, mert a brit muszlimok másodrendű állampolgárnak számítottak, akiket egészen addig nem tekintett partnernek a hatalom, és akikhez úgy álltak hozzá, hogy elvégzik az aljamunkát, aztán remélhetőleg valamikor hazamennek. Mindez az istenkáromlást tiltó törvényben is megjelent, amely kizárólag a keresztény vallások megsértőire vonatkozott, míg a milliós muszlim közösséget figyelmen kívül hagyta (ezt a jogszabályt 2008-ban törölték el, az új már tekintettel van az egyéb vallások érzékenységére is). Amikor azonban Azhar arról kérdezi őket, megbántak-e bármit, nem igazán kap a kedvére való választ.

Mobeen Azhar bradfordi iszlám vezetőkkel a filmben. Forrás: BBC2/Vice UK

Azhar szerint ugyanis a Rushdie-botrány rendkívül rosszat tett a muszlimok ügyének: a Sun, a Daily Mail és egyéb szenzációhajhász lapok hathatós közreműködésével a muszlim egyenlő lett a vérszomjas, könyvégető, szakállas barbárral, viszont nem tudja kihúzni az akkori vezetőkből, hogy ezért ők is felelősnek tartják-e magukat, mert szerintük akkor és ott nem voltak más eszközeik. Egyetért Azharral Matthew Collins, a szélsőjobboldali Nemzeti Front azóta kilépett aktivistája, aki szerint a mozgalom nem is kaphatott volna ennél szebb ajándékot: az erőszakba torkolló muszlim tüntetések után özönleni kezdtek az érdeklődők, a Nemzeti Frontnak 40 százalékkal több jelentkezője lett, a szervezet pedig végre új ellenségképet kapott a ?pakik? helyett: az iszlámot. A film legviccesebb mondata is Collinsé, amikor Azhar arról kérdezi, elolvasták-e egyébként a Sátáni verseket? ?Dehogy olvastuk. A Nemzeti Front tagjai voltunk, mi nem olvastunk könyveket.? Azhar odáig megy, hogy ebből vezeti le a jelenlegi brit szélsőjobb legismertebb figurája, Tommy Robinson álláspontját is, aki szerinte ?intellektualizálta? a rasszizmust, és mára az iszlám kulturális alapon lett a fő ellenség a faji alapon történő megkülönböztetés helyett.

A legtanulságosabb beszélgetés viszont az, amit egy Shahid Butt nevű férfival látunk: számára valóban sorsfordító volt az egész, hiszen először leginkább csak a buli miatt ment egy nagy Rushdie-ellenes tüntetésre Yorkshire-ból, hiszen muszlim szervezetek ingyen elvitték busszal Londonba. Ott azonban a zavargásokban letartóztatták, és ahogy a rendőrök bántak vele, az pont elég volt ahhoz, hogy elinduljon a dzsihádizmus útján: Boszniában és Afganisztánban is harcolt, majd hazatérve a radikális hitszónok, a később életfogytiglanra ítélt Abu Hamza követője lett. Viszont ugyanő megmutatta, hogy létezik visszaút, és most már tizenöt éve kampányol az iszlám szélsőségesek ellen. Ő a többiekkel ellentétben gond nélkül beismeri, hogy rossz úton járt, de mára tanult a hibáiból. Amikor aztán Azhar felteszi neki a kérdést, hogy mit tenne, ha most beszélhetne Rushdie-val, egy pillanatra elgondolkodik:

?30 éve orrba vágtam volna, vagy ki is ütöm. Ma viszont, számba véve mindent, ami a világban megy, a reakcióm sokkal kimértebb lenne. Nem ütném meg, de azt megmondanám neki, hogy egy kibaszott faszfejnek tartom. Milyen író az, aki csak úgy tud hírnevet szerezni, hogy emberek milliárdjait sérti meg??

És a filmben minden szépen alakul, ahogy azt Azhar szeretné: kifejti, hogy nem ért egyet Tommy Robinsonnal, de azokat a hangokat nem elhallgattatni kell, hanem vitába szállni vele. Nem ért egyet az iszlámot kifigurázó, volt muszlim aktivista, Sadia Hameed  ?Allah meleg? tábláival sem, de ezt sem betiltani akarja, hanem elmagyarázza neki, hogy ez miért nem jó ötlet. Még akkor sem, ha egyébként arra a kérdésre ő sem nagyon tud mit mondani, mit lehet azzal kezdeni, hogy az iszlám még mindig nem lehet humor és kifigurázás tárgya. Egy régebbi interjúbejátszásban még Rushdie is megszólal, és elmondja, az az igazi bűn, hogy hagyjuk, hogy a vallási szélsőségesek diktálják a feltételeket, és ha valami nekik nem tetszik, akkor gyilkossággal fenyegetőznek. Mégis, az egyórás film utolsó tíz percébe fordulva lehet egy olyan érzésünk, hogy azért csak kialakult itt valamiféle párbeszéd.

Könyvégetés Bradfordban, 1989 januárjában (Photo by Derek Hudson/Getty Images)

Aztán Azhar kimegy Bradford muszlim negyedében az utcára, a kezében a Sátáni versekkel, és járókelőknek olvas részleteket a könyvből. Először még ők is csak finoman fejezik ki a rosszallásukat, de aztán előkerül egy férfi, aki bevallja, hogy harminc éve letartóztatták a könyv elleni tüntetéseken. Ott már érezhető a feszültség: először csak elrohan, amikor egy nagyon sértő részhez ér a könyvben, majd nem sokkal később visszatér, kitépi Azhar kezéből a könyvet, és szitkok kíséretében elrohan vele, hogy darabokra szaggassa, majd felgyújtsa. Majd feltűnik egy fiatalabb férfi, és a védelmébe veszi az agresszív alakot, hogy Azhar mégis mire számított a muszlim gettó közepén a provokatív könyvével, noha neki amúgy fogalma sincs, kicsoda Salman Rushdie.

Azhar pedig láthatóan zaklatottan értetlenkedik a kamerának: ?Egy harminc évvel ezelőtti dologról beszélünk! Képtelen vagyok megérteni az ilyen zsigeri reakciót. Nekem sem tetszenek a könyv egyes részei, de nem akarom senki jogait korlátozni miatta, hogy ne írhasson vagy mondhasson azt, amit szeretne? ? mondja. A végén megvonja a mérleget: el kellene jutni arra a szintre, hogy vitákba bocsátkozunk a saját kultúránkról vagy éppen vallásunkról, még akkor is, ha esetleg sértve érezzük magunkat. ?Ha ez mind megvalósult, akkor számolhatunk le végleg a Sátáni versek rossz szellemével.? De hogy ez mikor következik be? A film adásba kerülésekor a Vice meg is kérdezte tőle, de erre csak ugyanezt tudta válaszolni: majd ha nem utasítjuk el kapásból, hogy tabutémákról vitatkozzunk. A The Satanic Verses, 30 Years Ont látva ez még odébb van. De a film így is egy lépés lehet ezen a hosszú úton.

Borítófotó: Derek Hudson/Getty Images

Inkei Bence korábbi cikkei Tudták, hogy hazudik, mégis megválasztottákA True Detective ránk bízta az évad lezárásátSose magyarázkodj és sose kérj elnézést!
folytatás

Legkedveltebb hírek
Zsarolási kísérlet volt a vád. Az Indexnek azt mondta, azért is tett beismerést, mert "abban a világ
2019-06-25 14:01:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
A magyar kormány nem adott magyarázatot a dokumentum visszatartására
2019-06-25 13:47:49 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Bár sokan nem gondolták volna róla, a szépségkirálynő mégis megmutatta, mire képes az Exatlon Hungary-ben
2019-06-25 13:45:05 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A gyönyörű színésznő és szerelme igazán összeillő páros!
2019-06-25 13:31:48 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez