Először találkozott a pápa a mormonok vezetőjével

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Először találkozott a pápa a mormonok vezetőjével

Ferenc pápa 2019. március 9-én, szombaton délután a Vatikánban fogadta Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza elnökét, Russell M. Nelson elnököt, közölte a szervezet. A történelem során első alkalommal találkozott a két világméretű egyház vezetője. A látogatásra egy nappal azelőtt került sor, hogy Nelson elnök vasárnap felszentelte az egyház első római templomát.

Szívélyes, feledhetetlen élményben volt részünk. Mily kedves, csodálatos ember, és milyen szerencsések a katolikus emberek, hogy ilyen jóakaratú, törődő, szerető és hozzáértő vezetőjük van.

A találkozóval kapcsolatban elmondta, hogy beszélgettek

a szükséget szenvedő emberek iránt érzett aggódásunkról, amelyben osztozunk, valamint a vágyunkról, hogy enyhítsünk az emberi szenvedésen.

Szóba került még a vallásszabadság, a családok fontossága, a hívő fiatalok helyzete, valamint a szekularizáció.

Az utolsó napi szent vezetők az egyház 1830-as megalapítása óta pártolják a vallások közti párbeszédet, és az egyház tagjai becsben tartják a katolikus közösséggel is kialakított, régóta fennálló barátságot szerte a világon.

A római templom felszentelésére a teljes Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma is Rómába érkezett. Ez volt az első olyan alkalom, amikor az egyház mind a 15 vezetője az Amerikai Egyesült Államokon kívüli helyszínen gyűlt össze.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Vincent Braun és Karl Grünfeld sziklát mászni indulnak, de Karl elveszíti az egyensúlyát és a falnak csapódik
2020-03-29 22:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Szereplők: Jason Momoa, Stephen Lang, Ron Perlman, Rachel Nichols, Rose McGowan
2020-03-29 21:55:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
 A legmagasabb törp / Törpilla ajándéka
2020-03-29 21:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A megye háromban játszó csapat szerint most pálya helyett másra kell a pénz
2020-03-29 21:20:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez