Elegáns, hűvös, elbeszélő stílus: díjat kapott az állami hírtévé igazgatója

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Elegáns, hűvös, elbeszélő stílus: díjat kapott az állami hírtévé igazgatója

Első alkalommal adta át a társaság által alapított nyolc elismerést a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója csütörtökön. Dobos Menyhért azt hangsúlyozta:

bábeli zűrzavarban élünk, az álhírek világában, ebben a helyzetben a közmédiának példát kell mutatnia és ez óriási felelősséget jelent.

Malya Lilla vehette át a belföldi tudósítók elismerését szolgáló Maszák Hugó-díjat, amely a Magyar Távirati Iroda egyik alapítójának állít emléket. Novotny Zoltán kapta sportújságírók díját, a Knézy Jenő-díjat, amellyel a legendás sportriporter emléke előtt tisztelegnek. Mosonyi Szabolcs és Bagladi Erika természetfilmesek vehették át az ismeretterjesztői díjat, a Tőkéczky László-díjat, amellyel a Széchenyi-díjas történésznek állítottak emléket. Bordi András bemondó lett a szép és helyes magyar nyelvhasználatot elismerő Wacha Imre-díj kitüntetettje. Peller Mariann, a Virtuózok producere lett a zenei díjas, a korábbi Magyar Rádió egykori zenei igazgatója, a Zeneakadémia hajdani főigazgatója nevét viselő Dohnányi Ernő-díj idei nyertese. Muci Attila balkáni tudósító kapta külföldi-külhoni tudósítói díjat, az Egyesy Géza-díjat. Az elismerés a magyar nemzeti hírügynökség másik alapítójának állít emléket. Németh Zsolt, az M1 csatorna igazgatója lett a közéleti újságírói díj, a Herczeg Ferenc-díj idei kitüntetettje; a díjjal az író, újságíró, a Petőfi Társaság elnöke elegáns, hűvös elbeszélő stílusa előtt tiszteleg az alapító. Az M1 híradója egyik napról a másikra teljesen mást adott egy bangladesi migráns szájábaPénteken még azt mondta, nem szokott verekedni, szombaton már a horvát határőrökkel harcolt. Jankovics Marcell rendező, író, grafikus, a Duna Televízió egyik alapító kurátora kapta a közmédia életműdíját, a Csoóri Sándor-díjat. Az elismerés a Kossuth nagydíjas költőnek, a Duna Televízió egyik alapítójának állít emléket
folytatás

Legkedveltebb hírek
A képviselők 133 igen és 61 nem szavazattal hagyták jóvá a törvényjavaslatot
2020-07-03 12:27:59 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Foglalkozni kell az ázsiai vérszívóval, mert nemcsak csípi az embert, a házi- és vadállatokat, kétéltűeket, hüllőket és madarakat, hanem legalább huszonkétféle vírust is terjeszt
2020-07-03 12:10:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
?Az ajánlók névsorára mindig büszke leszek? ? fogalmazott
2020-07-03 12:06:40 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A Cyprus Egyetem kutatása szerint a kiszivárgott jelszavak közül a leggyakoribb az évek óta mumusnak számító ?123456″ karaktersor
2020-07-03 11:59:03 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Szegedi ítélőtábla helybenhagyta a Kecskeméti Törvényszék végzését
2020-07-03 11:46:30 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Cikkünk frissül… Elfogadta Magyarország 2021-es központi költségvetését az Országgyűlés pénteken, a képviselők 133 igen és 61 nem szavazattal hagyták jóvá a törvényj
2020-07-03 11:41:07 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez