Meghalt a háromszoros olimpiai bajnok Andrea Pollack

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Meghalt a háromszoros olimpiai bajnok Andrea Pollack

Ötvenhét évesen elhunyt Andrea Pollack, a németek háromszoros olimpiai bajnok úszója.

A schwerini születésű Pollack kelet-német színekben aranyérmet nyert 1976-ban Montrealban 200 méteres pillangóúszásban, illetve a 4×100-as vegyes váltó tagjaként, majd utóbbit megismételte négy évvel később Moszkvában. Kanadában ezüstérmes lett 100 m pillangón és a 4×100-as gyorsváltóval, 1980-ban pedig 100 m pillangón. Pillangóúszásban 1978-ban többször is megjavította a világcsúcsot 100 és 200 méteren.

Pollack csaknem 40 évig gyógytornászként dolgozott. A berlini olimpiai központ pénteki nekrológja szerint tapasztalatának és emberi értékeinek köszönhetően megértette az élsportolók gondolatait és érzelmeit, így szoros kapcsolatban volt velük.

Az egykori kiváló úszó 1998-ban tanúskodott a kelet-német sport rendszerszintű doppingprogramjáról. Mint elmondta, rendszeresen különböző tablettákat kellett szednie és injekciókat is kapott, de állítása szerint ezek csak vitaminokat tartalmaztak és az edzésprogram részét képezték.

Fotó: Vaaju

folytatás

Legkedveltebb hírek
A döntés a hírek szerint még a párt elnökségében is többeket meglepett
2019-07-16 22:30:48 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Feszítővágóval avatkoztak be a tűzoltók Balatonföldváron
2019-07-16 22:18:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Balázs Attila sikerrel vette az első fordulót az umagi 524 ezer euró (168 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán
2019-07-16 22:00:01 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Angela Merkel német kancellár és több német pártvezető is gratulált kedd este Ursula von der Leyen német védelmi miniszternek megválasztásához az Európai Bizottság élére
2019-07-16 21:53:26 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Korábban tagadta az Emmi, hogy 4 ezer pedagógus hiányzik a rendszerből
2019-07-16 21:51:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Az összesített statisztikákban sem állunk valami fényes helyen
2019-07-16 21:48:40 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez