Átlépte a 300 ezer forintos határt a bruttó átlagkereset

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Átlépte a 300 ezer forintos határt a bruttó átlagkereset

A felmérést több mint 52 800 ember töltötte ki, a válaszok a megyéket tekintve azt mutatják, hogy a legnagyobb bérnövekedés Baranya (bruttó 325 700 forint), Békés (bruttó 286 400 forint) és Vas megyében (bruttó 361 400 forint) történt.

Sztrájkot kockáztat az a cég, amelyik nem ad két számjegyű béremeléstAz állami cégek mellett a Tesco látszik a legszűkmarkúbbnak.

Mindhárom megyében 18 százalékkal kerestek többet a munkavállalók 2018-ban, mint egy évvel korábban. Vas megye ezzel a harmadik legjobban fizetett megyévé lépett elő Magyarországon, Békésben viszont még a bérnövekedés ellenére is országosan a legalacsonyabb jövedelemre számíthatnak a dolgozók.

Budapesten az országban egyedüliként a bruttó átlagbér a 400 000 forintot is meghaladta.

A rangsorban a főváros után a nyugat-magyarországi megyék következnek, sorrendben Komárom-Esztergom, Vas, Győr-Moson-Sopron, Fejér, Pest és Veszprém megye. A bruttó átlagbér mindegyik esetében átlépte a 350 000 forintos szintet ? számolt be róla az MTI.

Pilóták vs. takarítók

2018-ban a legjobban fizetett állás a pilótáké volt, akik havonta bruttó 1 millió 20 ezer forintra számíthattak, őket az orvostanácsadók követték bruttó 945.100 forintos havi bérrel, az IT-tervezők, az IT-projektmenedzserek és az IT-termékmenedzserek havi fizetése pedig bruttó 746 400 és 709 800 forint között változott.

Ugyanakkor megjegyezték, hogy a legrosszabbul fizető pozícióval a takarítók rendelkeztek, akiknek átlagos havi keresete a bruttó 156 000 forintot sem érte el.

Kiemelt fotó: MTVA / Faludi Imre 

folytatás

Legkedveltebb hírek
A lányok aggodalma jogos volt, Brianna kórházba került és nem hajlandó senkivel, csak Elenával beszélni
2020-02-18 23:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
 Újabb izgalmakat tartogatott az Exatlon Hungary nyolcadik hetének Jutalom játéka
2020-02-18 22:42:53 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Varázslatos Jutalmakért küzdöttek a versenyzők az Exatlon Hungary 35
2020-02-18 22:31:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Az Exatlon Hungary szerdai adásában új felállásban állnak majd rajthoz a csapatok, és egy páros versenyben kell bizonyítaniuk
2020-02-18 22:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A keddi nap a Jutalom játékról szólt, aminek tétje maga volt a megváltás a versenyzők számára
2020-02-18 22:29:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Kihívók a nap végére teljesen felpörögtek, és szenzációs hangulat lett egy pillanat alatt a Táborban
2020-02-18 22:28:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez