CDU: fel kell függeszteni Fidesz néppárti tagságát

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
CDU: fel kell függeszteni Fidesz néppárti tagságát

A szerdai néppárti ülés előtt végre megszólalt Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke a Fidesz esetleges kizárásával kapcsolatban, írja a hvg.hu a Reuters alapján.

Kramp-Karrenbauer közölte, szerinte fel kellene függeszteni a Fidesz néppárti tagságát.

Mint mondta, ez lenne a jó válasz mindaddig, amíg nem épül újra a bizalom Orbán felé.

Túl a Néppárton: Orbán azért veszíthet, mert túl sokszor nyertÉvek óta először fordul elő, hogy nem Orbán Viktor dönt arról, milyen irányba fordul a Fidesz.

Annegret Kramp-Karrenbauer az MTI szerint kiemelte, hogy a Fidesz megtette ?az első, elismerésre méltó lépéseket”, amelyek azt mutatják, hogy érdemes fenntartani a párbeszédet a párttal.

Azonban ezek a lépések nem elégségesek ahhoz, hogy teljes mértékben eloszlassák a bennem is meglévő kétségeket azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz osztja-e az EPP felfogását a közös értékekről, és hogy lehetséges-e a bizalmon alapuló együttműködés a jövőben

? fogalmazott.

Jean-Claude Juncker a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak elmondta, hogy a Fidesz eltávolodott a kereszténydemokrata alapértékektől, ezért már két éve javasolja, hogy zárják ki az EPP-ből.

Az EPP politikai közgyűlése szerdai brüsszeli ülésén tárgyal a Fidesz kizárására irányuló indítványokról. Az elnökség a pártcsalád alapokmánya 9. pontja értelmében javaslatot tehet a Fidesz kizárására vagy tagságának felfüggesztésére.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Focke Strangmann

folytatás

Legkedveltebb hírek
A Tatabánya 29-24-re kikapott a dán TTH Holstebro otthonában a férfi kézilabda EHF Kupa negyeddöntőjének szombati, első mérkőzésén
2019-04-20 22:18:17 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Nehéz időszakban vagyok, ismét írok, szeretném megosztani a gondolataimat
2019-04-20 22:08:49 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt baleset
2019-04-20 22:07:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
A Mattke házaspár élettelenül találja egyik lakóját
2019-04-20 22:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Az RTL Híradó úgy tudja, a nő azért hagyta magára gyermekét, mert félt attól, hogy kiderül: kínai az újszülött apja
2019-04-20 21:33:50 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Rendező: Catherine Hardwicke Szereplők: Drew Barrymore, Toni Collette, Jacqueline Bisset,
2019-04-20 21:20:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez