Ezért akarják kizárni a Fideszt az EPP-ből a belga konzervatívok

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Ezért akarják kizárni a Fideszt az EPP-ből a belga konzervatívok

Egy hetek kérdeztük meg azt a 13  pártot, amely kezdeményezte a Fidesz kizárását, felfüggesztését az Európai Néppártnál, hogy miért tennék ki a magyar pártot a szervezetből. Eddig egyetlen párt válaszolt (egy ígért még feleletet), a belga, pontosabban vallon Humanista Demokratikus Közép (cdH), amely azon pártok egyike, amelynek Orbán Viktor eljuttatta bocsánatkérő levelét.

Aziránt érdeklődtünk, hogy

mit gondolnak az egy nappal a néppárti csúcsjelölt, Manfred Weber és a magyar miniszterelnök közötti találkozóról, milyen konkrét esetek miatt döntöttek amellett, hogy a Fidesz kizárását kezdeményezik az EPP-ből, a Jean-Claude Junker elleni plakátkampány miatt határoztak-e így, valamint, hogy mit várnak a mai, március 20-i EPP-találkozótól.

Az első kérdésre mindössze annyit válaszolt a vallon párt, hogy Weber csak megoldást akar találni, a Fidesszel való párbeszéd fenntartása pedig fontos. Mindenesetre ettől nem változott meg a véleményük.

Ami az, hogy

a Fidesz döntései, kijelentései és álláspontjai nem egyeztethetőek össze az EPP alapvetői ideológiai elveivel, programjával és álláspontjával.

Szerintük Orbán sok éve feltűnően ellentmond annak, amit a cdH ? az EPP-vel közösen ? gondol és véd, amiket a kereszténydemokrácia az embert és a társadalmat nézve döntő fontosságúnak tart, és Európa folyamatos egyesítésének a törekvésével is szembemegy a magyar kormánypárt.

Majd a szintén EPP-tag, Európai Tanács-elnököt, Donald Tuskot idézve azt írta a cdH válaszában:

Ha a jogállamiság és a független igazságszolgáltatás ellen vagy, nem vagy kereszténydemokrata. Ha nem szereted a sajtószabadságot, a civil szervezeteket, ha tolerálod az idegengyűlöletet, a homofóbiát, a nacionalizmust és az antiszemitizmust, nem vagy kereszténydemokrata.

Arra, hogy ma mi fog történni azt írták, előre nem tudják megmondani, hiszen ez az EPP összes pártjára tartozik,

ám elvárjuk a Fidesz kizárását.

?Az EPP-családnak nem lehet olyan tagja, amely nem tartja teljes tiszteletben a liberális demokrácia alapelveit? ? közölték levelük végén.

A Fideszről a szerdai választmányi ülésén tárgyalnak az EPP tagjai. A legbefolyásosabb német CDU, pontosabban annak elnöke Annegret Kramp-Karrenbauer mindenesetre szerdán azt közölte, a nagyobbik magyar kormánypárt tagságát fel kell függeszteni. A A Néppárt elnöke, Joseph Daul pedig akár le is mond, ha a Fidesz kizárásának kérdése nem jut el szavazásig.

Túl a Néppárton: Orbán azért veszíthet, mert túl sokszor nyertÉvek óta először fordul elő, hogy nem Orbán Viktor dönt arról, milyen irányba fordul a Fidesz.

Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István

folytatás

Legkedveltebb hírek
Fél? Vírusilag? Nem. Vírusilag nem félek. Pedig amúgy hipochondernek gondolom magam, az els
2020-04-04 07:02:08 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Ahogy várni lehetett, a koronavírus-járvány miatt elmarad a bolgár Kubrat Pulev és a brit Anthony Joshua június 20-i, londoni összecsapása
2020-04-04 06:59:24 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Ma végre nincs front, a napos órák száma a tízet is elérheti, az UV-sugárzás gyenge, szóval napozni is lehet, sőt, kell, hiszen attól képződik jó kis D-vitamin a szervezetünkben (meg a D-vitamin kapszulától, meg a halolajtól, meg a tejterméktől, tessék fogyasztani gazdagon), a vírus ellen a combos immunrendszer a legfőbb segítség, ahhoz pedig D-vitamin kell rogyásig
2020-04-04 06:52:26 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
2017 októberében a szakértők felfedezték az első ismert csillagközi objektumot a Naprendszerben
2020-04-04 06:50:17 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Elképesztői ötletei voltak Gézának a héten is! így nem is csoda, hogy gyakran nézte
2020-04-04 06:43:53 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
 A Mintaapák élete is van, hogy nehezebb az átlagnál, így nem csoda hogy helyenként felüti fejét a konfliktus
2020-04-04 06:39:06 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez