Kicsit összecsapottnak tűnik a Huawei új mobilja

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Kicsit összecsapottnak tűnik a Huawei új mobilja

A Huawei korábban azt már megerősítette, hogy március 25-én három új készüléket mutat be Kínában a sajtónak: az Enjoy 9S és Enjoy 9e mobilokat, valamint a MediaPad M5 Youth Edition táblagépet. A Mysmartprice.com pedig még az esemény előtt hozzájutott a Huawei Enjoy 9S renderképeihez és specifikációihoz, amit egy középkategóriás készüléknek szán a gyártó, és egyelőre úgy tudni, hogy csak Kínában lesz elérhető – bár később más piacokon is van esély a megjelenésére, ez nem lenne meglepő döntés.

Ettől függetlenül érdemes rá egy pillantást vetni: a mi első reakciónk az volt, hogy az általában jól kinéző mobilokat gyártó sencseni cég ezen modelljéről most nem mondható el, hogy szép lenne, főleg a hátlap miatt húztuk fel a szemöldökünket.

Forrás: MySmartPrice

Ahogy a képeken is látszik, a mobil 6,21 hüvelykes IPS LCD paneljére U-alakú notch kerül, de az alsó részén egy vastagabb káva kap helyet. A hátlapot triplakamera-rendszerrel és egy köralakú ujjlenyomat-olvasó szenzorral szerelik fel. A Kirin 710-es nyolcmagos chipsetét kapja meg négy ARM Cortex-A73 (2, 2 GHz) és négy Cortex-A53 (1,7 GHz) maggal, 4 gigabájt rendszermemória és 64 gigabájt tárhely társaságában.

A hátlapi kamerarendszert egy 24 megapixeles főszenzor, egy 16 megapixeles nagylátószögű kamera, valamint egy 2 megapixeles mélységérzékelő alkotja, a szelfiket pedig 8 megapixeles kamera lövi.

Mindehhez 3400 milliamperórás akkumulátor jár, így lényegében egy korrekt középkategóriás modell lehet, bár az árát még nem tudni – pár nap múlva viszont minden kiderül.

Dömös Zsuzsanna korábbi cikkei 13 év után először nem az Apple a leginnovatívabb cégMagyar fejlesztés segít a hurrikán sújtotta területekenMegint gigabírságot kapott a Google az uniótól
folytatás

Legkedveltebb hírek
Az űrhajósok nélküli Szojuznak szombat reggel kellett volna csatlakoznia az ISS-hez, de gondok akadtak az űrállomáson lévő Kursz nevű automata dokkoló rendszer jelerősítőjével, ezért nem sikerült – írja az MTI
2019-08-25 15:07:55 | Hozzászólások: 0 | FN -tech
Sikerült petesejtet kiemelni az utolsó két északi szélesszájú orrszarvúból ? jelentette be a kenyai turisztikai és vadvédelmi minisztérium képviselője
2019-08-25 15:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit
2019-08-25 12:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A brit kormányfő elrendelte a legújabb 3D-s poggyász-átvilágítás bevezetését a repülőtereken
2019-08-25 09:11:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Észak-Korea nagy kaliberű rakéta-sorozatvetőt tesztelt
2019-08-25 08:47:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Kétszázötvenkét éve, 1767. augusztus 25-én született Louis Antoine Leon de Saint-Just francia f
2019-08-25 08:41:00 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez